Category

Aktuális tranzit elemzése

Category

A Jupiter július vége óta tartó, oroszlánbeli útján eljutott a jegy utolsó fokára. Itt fordul most vissza, és 4 hónapon keresztül – május 9-ig – retrográd módon mozog. A védikus asztrológiában a Jupiter neve Guru. (A szankszkrit gu szótag annyi, mint sötétség, ru pedig elűzni. Guru a neve annak, aki képes a sötétséget eloszlatni.) A tapasztalatszerzésen keresztül tanító, retrográd Jupiter minden Oroszlán témában és helyen ismételtet.  Így a hatalom és egó témáiban, a vezetés (legyen az „sima” főnök vagy kormányfő) viszonylataiban, lelkünk férfioldaláról(animus), apával, apasággal kapcsolatos dolgokban. Egészségi vonatkozásokban is, mert a szív és a keringés tartozik e jegyhez, valamint a gerinc központi tartófunkciója. Hely szempontjából az Oroszlán országok (Francia-, Olaszország és Románia) ismét többet szerepelhetnek a hírekben.  A Nyilas és Halak aszcendensűek számíthatnak arra, hogy dolgaik némileg lelassulnak, csökkentett üzemmódba kerülnek. Ismét könnyebb vagy nehezebb tapasztalatokat szerezhetünk mindezekről, mert a Guru felülvizsgálja, mennyit fogadtunk be, tanultunk magunkról az elmúlt bő 5…

Január 5-én kora délután a Merkúr retrográdba fordul. A védikus rendszerben ez az irányváltás a Bakban, annak is a Nap-energiájában történik, és 20 napig tart. A Merkúr lényegi szereplő most az égen, mert az egyik „nagyágyú”, a Szaturnusz merkúri energiában halad. Össze vannak kötve: a Merkúr bárhol jár, viszi magával a Szaturnusz energiáit, a Merkúr mozgása pedig visszahat a Szaturnusz működésére. A Skorpió Dzsjéstha Szaturnusz szükséges változásaink megértésével van elfoglalva. A retrográd Merkúr egy nagyon komoly nyomatékot ad ennek. Visszamenőleges megértések, hátrafordított figyelem lesz a jellemző. A Merkúr hátrálása minden jól ismert, fizikai szintű merkúri működésünk (gondolkodás, kommunikáció, tanulás, közlekedés, utazás, üzleti ügyeink) lelassulását, fékeződését jelenti. Fogyókúránk sem lesz túl sikeres, mert a Merkúr felügyeli emésztésünket, most éppen lassítva azt. Ezekben a hetekben nem az előretekintés a támogatott, hanem a visszatekintés. Figyelmünket velünk történt, de nem kellően megemésztett dolgainkra kell fordítanunk, hogy azok a helyükre kerüljenek, s épüljünk belőlük. Alkalmasint…

Az indiai asztrológiában a tranzit Szaturnusz skorpióbeli útján újabb fontos állomáshoz ér: december 28-án naksatrát vált. Új helye a Dzsjéstha. A Szaturnusz itt marad a következő év során, egy rövid nyári időszakot kivéve, amikor visszahátrál majd az Anuradha területre. Erről a naksatráról már esett szó a december eleji Dzsjéstha Újhold kapcsán. Merkúri energiában vagyunk, az égi közvetítőében, amely információkat, energiákat, személyeket és világokat köt össze a maga semleges módján, bár közben színeződik az összekötött dolgok árnyalataival. A Dzsjéstha arról is nevezetes, hogy határvidék két nagyon eltérő univerzum, a materiális és a spirituális között. A tranzit Szaturnusz már 14 hónapja van a Skorpió jegyben, s ebből 13 hónapot szaturnuszi energiában töltött (Anuradha). Itt a fő téma karmikus adósságaink lerovása, tudatunk és gyökereink sorsszerű megváltozása. Közben az égi palettán számos mozzanat segített – bár ez nem mindig tűnt segítségnek – abban, hogy megéljük sorseseményeinket, megtörténjen velünk, aminek meg kell történni. A Szaturnusz jelen váltásával…

Karácsony napjai eseménydúsak lesznek a védikus asztrológiában, és többnyire kedvező konstellációváltások rendezik át kereteinket.  Ünnepünk a Telihold energiájában telik, 3 bolygó vált jegyet, és az Uránusz is elindul előre. Elsőként a Mars vált: december 24-én már arra fogunk ébredni, hogy átlépett a Szűzből (a Rahu közelségéből) a Mérlegbe. Rahutól való megszabadulása azt jelenti, hogy egy 7 hetes, szorongásokkal, félelemmel és olykor erőszakos eseményekkel tűzdelt időszak végére értünk. Főleg a Kos és Skorpió aszcendensűek lélegezhetnek fel, de – mivel a Mars az aktivitásunk, indulataink, tetterőnk, kezdeményezésünk és a fejjel kapcsolatos dolgaink mutatója is – a többiek is megkönnyebbülnek, és sokat visszakaphatnak energiáikból. A Mérleg Mars időszaka február 21-ig tart, ezalatt tevékenyek vagyunk, erős a hajlandóságunk arra, hogy megmutassuk magunkat, kiálljunk az igazunkért, de valahogy mindezt kedvesen tudjuk tenni. Fontos számunkra a társaság, a partner, többet teszünk a másikért. December 25-én késő délelőtt a Vénusz lép a Skorpióba. Bár itt nem olyan erős, mint a Mérlegben, ahonnan érkezett, azt érzékelni fogjuk, hogy kiszabadul a kedvezőtlen Papakartari jógából. A Skorpió Vénusz szélsőségessé teheti vágyainkat, például az evésben, testiségben, birtoklásban, és…

December 15-én a védikus rendszerben a Nap átkelt a Skorpió-Nyilas jegyhatáron, a gandanta ponton, s megérkezett a Nyilasba, a Merkúr és a Plútó társaságába.  Itt sokkal jobban érzi magát, mint a Skorpióban. Egyrészt kikerül a Szaturnusz mellől: a Nap témái számára a Szaturnusz közelsége egy korlátozást jelentett az elmúlt hónapban.  De az is sokat segít, hogy  a Nap a Nyilasban egy számára sokkal kedvezőbb pozícióba kerül. Saját jegye, az Oroszlán innen a 9., s a védikus asztrológiában a 9-es kapcsolat áldott, s mintegy védelemben részesíti a planétát. A Nap tudatos énünk, egészségünk, szellemi erőnk, apaképünk, és a hatalomhoz, feljebbvalóinkhoz való viszonyunk mutatója – a jegyváltás után kedvezőbben működik. Vitalitásunk magához tér, szellemünk kitisztul, férfioldalunk előnyösebben tud megmutatkozni.  A Nap tehát a 9. számú zodiákusban, a Nyilasban van, saját jegye innen a 9. Ezért az elkövetkező hónapot kétszeresen is 9-es témák uralják: szót kér igazságérzetünk,  meggyőződésünk, hitbéli kérdések kerülnek  terítékre.  Mindennapjainkban…

November 30-án a Vénusz belépett saját jegyébe, a Mérlegbe, s ez a lépés jelentős javulást hozott, főként a Mérleg és Bika aszcendensűeknek. Előző jegyében, a Szűzben ugyanis esésben volt a Vénusz. A Mérleg Vénusz mégsem érzi magát kifogástalanul, s ennek oka a Papakartari jóga – egy kifejezetten csak a védikus asztrológiában tárgyalt jelenség. A jóga kifejezés (magyarul egyesülésre fordíthatnánk) a dzsottishban egy vagy több bolygó speciális konstellációját jelenti, amelyhez valamely állandó jelentéstartalmat fűznek. Több száz jóga van, amelyek a születési horoszkópban egy életre, vagy az égen, tranzitban, hosszabb-rövidebb időszakra szólnak. Felismerésük, használatuk nagy gyakorlatot kíván.  A Papakartari elnevezéséből „papa” annyit tesz, mint vétek, „kartari” pedig olló. A Papakartari jóga akkor áll elő, amikor egy házat két oldalról olyan házak (jegyek) vesznek körül, amelyekben malefikus bolygók vannak. A védikus asztrológiában ilyenek a Szaturnusz, Mars, Rahu, Kétu és a Nap. Ekkor a középső házban álló bolygó működése korlátozott. Most a Mérleg Vénusz áll így: szomszédai egyik oldalról aSzűz Mars+Rahu, a másikon…

December 11-én kevéssel déli 12 óra előtt van az év utolsó Újholdja, amely a védikus rendszerben a Skorpió merkúri részére, a Dzsjéstha naksatrába esik. Ez az Újhold is az elkövetkező 4 hét kulcsa. Nézzük meg, hogy állnak össze a részletek. Az Újhold, azaz Nap-Hold együttállás tudatos és tudatalatti részünket, jin és jang felünket, nyugtalan, örökké járó elménket és szívünket hozza valami módon harmóniába néhány órára. (Energetikailag már 24 órával korábban az Újhold energiáiban vagyunk, és hatása tart a következő 1 napban is.) A 2 fővilágosító itt, a Skorpió merkúri részén segít megérteni, racionalizálni változásunk mibenlétét és szükségességét. Megmutatja, mi az a részünk, tudatosságunk zavaró eleme, amire már nincsen szükségünk, amelyet mint öreg bőrt, le kell vedlenünk magunkról. A Dzsjéstha egy nagyon érdekes naksatra, a Skorpió végén található. Egy mezsgye, kinek-kinek tudatossága szerint: az anyagi és szellemi világ, a materiális fixáltság és spirituális elrugaszkodás, különböző dimenziók között. Alapkérdése, hogy az anyagiasság és…

December 6-án a védikus asztrológiában a Merkúr átlép a Nyilas jegybe. A Merkúr a kommunikáció és a gondolkodás minőségét jelzi. Ő egy előjel nélküli közvetítő, amely mindig az adott jegy árnyalatait veszi magára. Most a Nyilas jeggyel átszínezett mentális energia. A Nyilasban a Merkúr – és vele a racionalitás – némileg bizonytalan, mert a Merkúr nem élvezi a Nyilas jegy urának, a Jupiternek a barátságát. Itt tartózkodása tehát nem felhőtlen. Ennek hatására sokszor kívülről várunk jóváhagyást, s részben ezért is vagyunk időszakában nyitottabbak a társasági eszmecserékre. De az is nagyon kapcsolativá teszi gondolkodásunkat, hogy a Merkúr saját jegyei innen, a Nyilasból a 7. és 10. helyen vannak. Keressük, igényeljük a társaságot, fontos a véleményünk, állásfoglalásunk mások általi elfogadása. A körülöttünk levők, avagy partnerünk visszajelzéséből, illetve hivatásunk, társadalmi pozíciónk felől várjuk a megerősítést. A Nyilasra jellemző a nagy igazságérzet, bölcselkedés, világnézetiés spirituális nyitottság. Gondolkodásunk most mindezek felé jobban megnyílik. A Merkúr itt tartózkodása 3 hetében nagy kedvet csinál…

A hónap utolsó napjaiban fontos változások történnek az indiai asztrológia rendszere szerint. November 27-én a Kétu átlépett a Halakon belül a jupiteri energiába, 28-án a Jupiter az Oroszlán jegy Nap-naksatrájába, 30-án pedig a Vénusz pedig saját jegyébe, a Mérlegbe. A Kétu naksatra váltásával  kapott egy nyomatékot a jupiteri minőség, elsősorban az érzelmi megtapasztalás. És alig kapta meg a Kétutól a többlet figyelmet, maga a Jupiter is naksatrát váltott: átlépett az Oroszlán jegy Nap energiájába, az Uttaraphalguniba. Ez egy érdekes naksatra, mert itt, az Oroszlán részen van az egyetlen hely, ahol a jegy és a naksatra ura azonos: a Nap. Mintha a Nap energiája négyzetre emelődne. Uralkodó istensége Aruna (más írásmóddal Arjama), a család és a szeretetteljes dolgok istene. A naksatra tradicionális szimbóluma négy ágyláb, azokat a síkokat jelképezve, amelyek védőburkában a lélek halad fejlődése útján (fizikai, éter, asztrál, mentál). Amikor  aktivizálódik ez a naksatra, erős érzéki vágyak, kreativitás, és vezetői, uralkodói ambíciók ébrednek. A Jupiter átvonulása kétféleképpen mozgósítja ezt a területet: – részben támogatja Oroszlán minőségeinket: jobban azonosulunk alkotó, teremtő oldalunkkal, több örömünk…

    Az indiai asztrológia számításai szerint két fontos változás van küszöbön: az egyik a Kétu naksatraváltása, a másik egy nappal később, a Jupiteré. Most a Kétu energiaváltását vizsgáljuk meg. Kétu a leszálló holdcsomópont, a spirituális énünk, annak fejlődése. Múltbeli életek esszenciája. A Kétu-Rahu tengely a lélek fejlődését adja életeken keresztül. Kétu – akárcsak szemközti, elválaszthatatlan párja, Rahu – 18 hónapot tölt egy-egy jegyben. Jelenlegi helyére, a Halakba 2014. július közepén érkezett, s 2016. január végéig marad. Ez a másfél éves Halak tartózkodás a nagy lelki tisztulás, érzelmi átélés ideje – kinek-kinek olyan életterületen keresztül, amilyen házába esik a Halak. A holdcsomópontok haladása állandó retrográd irányú. Így a Kosból érkező Kétu a 18 hónapból 8-8 hónapot töltött merkúri energiában, majd szaturnuszi területen. Pénteken, november 27-én kevéssel éjfél előtt pedig megkezdi – a Halak jegyén belül – 2 hónapos jupiteri útját. A naksatra neve Purvabadrapada. A naksatraváltásnak fontos üzenete van. Jupiteri jegyben…