Október utolsó harmada eseménydús, és ha az égen sok történés van, a földön is hasonlót tapasztalunk. A Jupiter és a Merkúr előre fordulása, az Asvini Telihold és a Mars Mérlegbe lépése felpörgetik életünket.

Október 18-án két bolygó is direktté válik: a Merkúr a Szűzben, a Jupiter pedig a Bak marsikus területén hagy fel a hátrálással.

A Merkúr szeptember 27-től töltötte szokásos 3 hetes retrográd időszakát, zömében a Szűz csillagképben. Október 18-i előre indulása életünkben új tempót, ügyeinkben haladást, gyógyítás terén haladást ígér.

A Jupiter június 20. óta hátrál, és jelenleg esésben tartó jegyében, a Bakban készülődik 18-i reggeli előre fordulására. Ez előtt 2 nappal jóformán megáll, és a fordulatot követően 2 napig hasonlóképpen stacioner marad. Ezekben a napokban – mint minden stacioner planéta – a Jupiter rendkívül erős, nagy hatású. (A képen a Jupiter nagy vörös foltja látható.)

Ez megnyilvánulhat a Jupiter képviselte bölcsesség és igazság térnyerésében, ilyen jellegű felismerésekben. Földjegyeket támogató aspektusaival segíti a Bika Rahut, hogy ki-ki tisztábban érzékelje a számára valódi értéket, a Szűzben épp direktté váló Merkúrt (egészségtémában), valamint a Szűz csillagképből 3 nap múlva jegyet váltó Marsot (erőnlétben, aktivitásban).

Az erős stacioner napok után a már direktté váló bolygók révén sokkal inkább a helyünkre kerülünk, és mindennapjainkban a haladást érzékelhetjük. A Jupiter aztán november 18-tól, újbóli Vízöntőbe érkezésétől mutatja majd igazán joviális, nagyvonalú oldalát.

Október 20-án Telihold van a Mérleg marsikus területén levő (Chitra) Nap és a Kos Kétu energiájában található (Asvini) Hold szembenállásából. A naksatrakör legelső naksatrájában, a gyógyító energiájú Asviniben levő Teliholdtól új lendülethez juthatunk, és a covid járvány kezelésében is kedvező fordulat jöhet világszerte.

Az időszak fontos mozgatója a Mars bolygó, mert az ő jegyében van az Uránusz, a Kétu, a Vénusz, és Teliholdkor a Hold, valamint az ő naksatrájában van a Nap és a Jupiter. Mintha az a kérdés válna aktuálissá: hogyan, mire használjuk Marsunkat, azaz erőnket, aktivitásunkat, kezdeményezőképességünket. Lehet vele saját érdekeinket előtérbe helyezni, háborúzni, manipulálni, de segítésre, támogatásra vagy gyógyításra is fordíthatjuk.

Ezért is fontos, hogy október 21-én a Kos és Skorpió csillagkép bolygója, a Mars jegyet vált, hogy december 4-ig az együttműködés, a partneri kapcsolatok csillagképében, a Mérlegben időzzön.

Figyeljünk oda, mert a Mars jegyváltása első 2 napján, azaz október 21-22-én – aspektálva a Bak Plútót – nagyfeszültség jön létre, amely balesetveszélyben, az indulatok elszabadulásában nyilvánulhat meg.

A Mérleg Mars október 21-én kezdődő 6 hetével a következő írásban részletesen foglalkozunk.

Namasté

Vishakati

Írj hozzászólást