Tag

Bak Szaturnusz

Browsing

Június 17-én kora este a karma, az idő és a sors bolygója, a Szaturnusz retrográddá válik és az is marad egészen november 4-ig. Az irányváltás a Vízöntő csillagkép 13°01′-én, a Szatabisha holdházban történik, egy Skorpió Anuradha aszcendens mellett.Mit jelent ez számunkra a fordulat napján (illetve annak néhány napos környezetében) és hosszú távon, a hátrálás 4,5 hónapjában?Sok szó esett már arról, hogy a Szaturnusz 2020 januárja és 2023 januárja között 3 évet töltött a Bakban, az egyéni karma csillagképében, ahol erős – elsősorban belső – munkára késztetett mindannyiunkat sorsfeladatunk tekintetében: haladjunk utunkon, és ha letértünk, korrigáljunk. A 3 éves Bak Szaturnusz periódusában 2022 áprilisában nyílt egy 2,5 hónapos időablak a Vízöntő Szaturnuszra, amely egyfajta teszt (mire jutottunk addig a belső rendrakással) és nyitás lehetősége volt. Ezt követte július közepétől a Bak Szaturnusz lezáró 6 hónapja a végső munkálatokkal, majd idén január 17-től a megérkezés a Vízöntőbe, a közösség, a szolidaritás, a szabadság, a…

A Vízöntőbe 2022 április végén megérkező Szaturnusz alig több, mint 1 hónap múltán, június 4-én máris retrográddá vált. Ezzel – a védikus szabályok értelmében – egyszerre hat a Vízöntőben (a közösségi, jövővel és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos felelősség, valamint a kollektív karma jegyében) és a mögötte lévő Bakban (egyéni karma ledolgozásának helye, megérkezés valódi, érett, felelősségteljes énünkhöz).A Vízöntőben tehát egy kóstolót kapunk abból, ami egyéni karmánk oldása után vár ránk, hiszen a Szaturnusz 2022. július közepén 6 hónapra még visszatér a Bakba. Most ez a visszatérés kezdődött meg a retrográd iránnyal. Érdemes tudatosan felidézni a 2020 januárja és 2022 májusa közti időszakot: milyen nagy átrendeződések indultak el az életünkben, mert a Bakba júliusban visszatérő Szaturnusz ezekben terel a befejezés felé.Most, június közepén azonban más okok miatt is pezseg a védikus ég. Miközben a világ idegeit, konkrétabban a gazdasági élet és tőzsde berkeit aktuálisan az Uránusz-Vénusz együttállás és a Bika Merkúr Bak…

A januári prognózisban a Vénuszt jelöltem meg a hónap főszereplőjének, lévén retrográd (ekkor a vénuszi témák gyógyulnak), Cazimi-ként a Nap szívébe kerül majd helyet cserél vele, valamint a hatása alatt álló Bharani Uránusz irányváltása is feljogosítja erre a minősítésre.Vannak azonban további olyan – a Vénuszhoz társítható – mozzanatok az égen, amelyek a jelenben is fontosak, és a közeli jövőre készítenek fel.Ezek a mozzanatok ahhoz a tényhez kötődnek, hogy jelenleg a védikus égen mindkét sorsbolygó, a tranzit Szaturnusz és a tranzit Jupiter is aspektálja a vénuszi Mérleg jegyet, ahová 2022 tavaszán a Kétu érkezik meg. A sorsbolygók közös aspektusa mintegy előkészíti a terepet a Mérleg Kétu időszakához.Nézzük meg ennek az aspektálásnak az üzenetét.Először is, miben fogalmazható meg a Mérleg csillagkép, a mérlegség? A párkapcsolat és a külsőségek jegyének szokták címkézni, valójában pedig a Mérleg arról szól, hogyan tudjuk magunkat meghatározni a külvilághoz képest – adott esetben a párunkhoz, partnerünkhöz való viszonyunkon…

Tavaszi napfordulónkon  – amelynek napján épp véget ér a Kala Sarpa 2 hetes szélsőséges időszaka – 3 energiagóc van az égen:a Bakban még mindig hallatlan erőt, tartást és önfegyelmet biztosító, ezt tanító Szaturnusz és a körülötte levő nagy hatású planéták, a Plútó és a Jupiter – nélkülük már rég elvesztettük volna türelmünket a karantén hónapjaiban,a Halakban épp helycserére készülő Vénusz és Nap, amelyek az érzékenységet, lelkiséget, befelé fordulást erősítik,és a Bikában egymás felé közeledő agresszorok, a nagy intenzitású, nyugtalan Mars-Rahu kettős.Közülük a két földjegyben, a Bakban és a Bikában zajló folyamatok gyakorlatiasak, a megvalósulás irányába hatnak: nőjünk fel felelősségvállalásunk és értékrendünk tekintetében, vállaljuk döntéseink következményeit, s tudjuk végre, mi az igazán fontos az életünkben.Itt két dátumra érdemes figyelni: a Mars-Rahu felfokozó, nyugtalanító kettőse március 28-án találkozik, ez lesz a feszültség tetőpontja, nem is veszélytelen.A másik nagy fordulat a Jupiter április 5-i jegyváltása lesz, átlépése a Bakból a Vízöntőbe, amelyet a…

December 30-a több fordulatot is tartogat ennek a furcsa évnek a lezárásaként. Hajnalban Telihold, délután a Plútó lép át a Bakba, és a Vénusz egész nap a Kétuval áll együtt a Skorpióban.A Telihold sok érzékeny emberben alvási és vízháztartási zavarokkal, idegfeszültséggel jár. Nincs mit csodálkozni: a tudatos ént szimbolizáló Nap az egyik, a tudattalant és lelkiséget hordozó Hold a túloldalon áll ilyenkor. A hajnali Telihold a Nyilas Nap (Purvasadha) és Ikrek Hold (Ardra) szembenállásával alakul ki. Ellentétes minőségek, idealizmus és racionalitás – és ezek szélsőséges megnyilvánulásai – mérkőznek, mintha az lenne a kérdés: melyik fog győzni?A Telihold múltával majd csökken a feszültség. 1-2 nappal később, akár már január 2-án – vagy a hétfőt mint kezdőnapot jobban kedvelők számára 4-én – jó lehetőségek nyílnak az ünnepek alatti kajakómából magunkhoz térni, és étrendi vagy életmódváltást elkezdeni. A Bak Szaturnusz eltökéltséget ad ehhez, a Bak Jupiter segíti a visszafogottságot a mennyiségek tekintetében, a…

November 20-án reggel a Jupiter ismét belép a Bak jegybe, ahol jövő április elejéig marad. Járt már itt idén március végétől 4 hónapon át, megtapasztalhattuk hatását. A Bak Szaturnusszal együtt a korábbi évek, évtizedek Nyilas túlzásaival – túlpörgés fogyasztás, utazás, élettempó tekintetében, élvezetek hajszolása, ideológiai fanatizmus, politikai szélsőségek – és azok következményeivel szembesített, és nem utolsósorban a Föld, a természet, a jövő nemzedékeinek védelmében korlátozott bennünket, az emberiséget.A tavaszi bezáró hónapok után a két sorsbolygó (a Bak Jupiter és a Bak Szaturnusz) május közepén retrográd lett, azaz a Nyilasba is visszahatott. Míg a Bak energia a mértéktartás, szembesülés felé terelt, a Nyilas egy visszatérés lehetőségét jelentette a régi pörgés, az úgynevezett normális élet felé. Közel 5 hónapos hátráló időszakukban lehetőséget adtak a választásra: mennyi önkorlátozást, önfegyelmet tudunk gyakorolni a tavaszi tanulságok okán. Kellett volna, már csak azért is, mert a covid nyilvánvalóan itt volt közöttünk hatásos vakcina nélkül.Mivel sem belső…

Novemberben a hátráló Merkúr és Mars előre fordulásának örülhetünk, előbbi 3-án, utóbbi 14-én teszi meg a fordulatot. A Merkúr és a Mars meglehetősen össze vannak kötve, mert egymás naksatráiban vannak: a Merkúr a Mérleg marsikus területén (Chitra), a Mars pedig a Halak merkúri naksatrájában (Revati) hátrál. Kettejük naksatra urai parivartana jógában, azaz uralmi cserében vannak. Ezért a Halak Mars emocionális kilengései áttevődnek az amúgy harmóniát sugalló Mérleg Merkúrra is: nem tudunk higgadtan gondolkodni. A helyzet a Mars előrefordulásával (november 14.) kezd javulni, és a Mars diszpozitorának, a Jupiternek a november 20-i jegyváltása is kedvezően fog hatni. Addig a hónapot sok indulat, agresszió, világszerte tüntetések, igazságtalanságok elleni fellépések kísérik.November legnehezebb napjai 3-a, 12-14-e és 20-a, ezekre különösen érdemes odafigyelni. Az irány- illetve jegyváltó napok sok bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hordoznak. Ha lehet, lassuljunk le ezeken a napokon, ne pakoljuk meg tennivalókkal.A hónap utolsó napján Holdfogyatkozással kísért Telihold lesz, tisztulást, új fordulatokat ígérve nem…

A védikus asztrológiában megkülönböztetett figyelmet kapó holdcsomópontok szeptember utolsó harmadában jegyet váltanak, s ezzel új, 18 hónapos fejlődési irányt írnak elő számunkra 2022. április közepéig.A holdcsomópontokat 2 féle számítási módon kalkulálják: az egyik a valódi mozgásukat követő, úgy nevezett true node, a másik az előbbi némileg kiigazított, átlagolt verziója, a mean node. A kettő közti minimális különbség most, a jegyváltáskor például úgy mutatkozik, hogy a true node szeptember 19-én este, a mean node 3 nappal később, 23-án reggel 1/4 8-kor vált jegyet.Érdemes megfigyelni, kinek melyik időpont jelez valamilyen történés, impulzus folytán. Mivel sok éves megfigyeléseim a mean node mozgását igazolják vissza saját és környezetem életeseményeiben, én ezt használom az elemzésben, és a szeptember 23-i váltással kalkulálok.A két, egymással pontosan szemben álló, egymástól elválaszthatatlan, fizikai testtel nem, de annál nagyobb karmikus jelentéssel bíró holdcsomópont mostani váltása sarkalatos. Egyiküknek sincs saját jegye, most azonban mindkettő abba a zodiákusba érkezik, amely legközelebb áll…

Igazán nem panaszkodhatunk az eső hiányára, augusztusban is bőven részesültünk belőle. Az időjárást alapvetően meghatározó Szaturnusz a női minőségű Bak jegyben az átlagosnál hűvösebb és nedvesebb időjárást garantál védikus itt tartózkodása éveiben, 2020 januárjától 3 éven át.Napjainkban azonban a tűzelemben tartózkodó bolygók száma szaporodik meg: az augusztus 16-án Kosba érkező Mars után a Nap az Oroszlánba, egy nappal később, 17-én a Merkúr szintén az Oroszlánba érkezett. A Nyilasban időző hármassal (Plútó, Jupiter, Kétu) együtt már abszolút tüzes többség jellemzi a védikus eget.A Marsnak a Halak-Kos, a Napnak és a Merkúrnak pedig a Rák-Oroszlán gandantán kell átküzdenie magát. A gandantán történő átjutás után – ekkor tudnak kiteljesedni a bolygók – lenyugszanak a kedélyek, beleértve az időjárást is, és minden bizonnyal melegebbre fordul az idő legalább szeptember közepéig. A gandantában tartózkodás tartamát egyébként több nézet szerint határozhatjuk meg. A modern védikus szintézis a jegyhatártól mindkét irányban mért 1°-on belül számítja a gandanta…

Kezdjük a fő hírrel: április 26-án, vasárnap Aksaya Tritiya, azaz a védikus asztrológiában az év legjobb napja: remek alkalom bármilyen elgondolás, vállalkozás, projekt megtervezésére vagy beindítására. Ha nem tudjuk a gyakorlatban megtenni a kezdő lépéseket, legalább papíron írjuk össze listánkat terveinkről, elképzeléseinkről, vágyainkról az előttünk álló 12 hónapra. Minden ténykedés ezen a napon áldott, szerencsés. Ráadásul egy nappal később a hektikus Kala Sarpa is véget ér. Túl az Aksaya Tritiyán is rendkívül erős égi hatások támogatnak bennünket abban, hogy fegyelmezetten tudjuk tartani a korlátozásokat a pandémia idején. A Bak Szaturnusz, a Bak Mars, a Bika Vénusz és a Kos Nap kiemelt jegyeikben vannak, és roppant stabil pillért képeznek ezekben a hetekben. A struktúrát majd a Mars kilépése bontja május 4-én, de addig minden támogatást megkapunk a bennmaradáshoz és a szembenézéshez: milyen világot hoztunk létre magunk körül és saját magunkban. Ez folyik most.Az előttünk álló héten április 23-án, csütörtökön hajnalban Kos Újhold…