A Jupiter Rákon áthaladó tranzitja igen változatos eredményeket hozhat attól függően, milyen házhelyzetet foglal el az egyes személyek horoszkópjában. Minden horoszkópház egy-egy életterületet képvisel, s ott mutatkozik a Rákban áthaladó Jupiter befolyása.

Ne felejtsük el, a védikus asztrológiában más (sziderikus) időszámítást használunk, ezért a nyugati asztrológiából ismert aszcendens- és/vagy Hold-jegy nagy valószínűséggel más zodiákusba kerül a védikus képletben. A védikus Hold és a aszcendens (lagna) jegye itt kalkulálható, egy kis angol tudás szükséges hozzá.

Ez  a megközelítés, tehát hogy a tranzit Jupiter hatását nézhetjük a Holdtól is és az aszcendenstől is, kissé szokatlannak tűnhet, de a védikus asztrológia használja ezt a többszempontúságot: mindegyik leírás a Jupiter-tranzit más-más perspektíváját tükrözi, és az eltérően nyilvánul meg az illető életében. A Holdtól tekintett tranzit inkább érzelmi megélést fog jelenteni, az aszcendenstől számított pedig sokszor a fizikai síkon történőt. Például valakinek Kos aszcendense van és Skorpió Holdja, akkor mindkét jegyre szóló leírást érdemes elolvasni, mert mindkettő vonatkozik rá, de a Skorpió jegyre vonatkozó inkább azt mutatja, ahogy az illető érzelmileg éli meg ezt a tranzitot.

Azoknak, akik tanulják vagy már értik a védikus asztrológiát, javaslom a születési horoszkópból eredeztethető D9 képlet, azaz a navamsa vizsgálatát is, és abban a Rák Jupiter helyzetét. A navamsa a lélekfejlődés képlete, egyre inkább belenövünk, azaz életünk előre haladásával egyre inkább a navamsa horoszkópunkat éljük.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek a leírások a 2026. június 1. és október 31. közötti, valamint a 2027. január 24. és június 26. közötti, 2 x 5 hónapos időszakra vonatkoznak, amikor a Jupiter ténylegesen a Rák csillagképben mozog.

Következzenek a rövid leírások arról, hogy a tranzit mit, milyen fő hatást hozhat az illető életébe attól függően, hogy a Rák Jupiter a horoszkópja melyik házában vonul át az aszcendensétől és/vagy a Holdjától számítva.

Kezdjük a főszereplővel, a Rák szülöttel.

Rák – a Rák Holddal és/vagy aszcendenssel rendelkezők 1. házában lévő Jupiter igen kedvező hónapokat jelent, új lehetőségeket, optimizmust, tanulási és utazási kedvet, lehetőséget, esetleg gyermekáldást, unokát. Ha a Rák a Hold jegyünk, akkor ez a tranzit elősegítheti az ismertséget, a hírnevet is. Nők számára új partner lehetőségét valószínűsíti, vagy a meglevő kapcsolat megjavulását, esetleg törvényesítését, esküvőt. A Rák szülött ugyanakkor ügyeljen életmódjára, mert testi gyarapodás, hízás is kísérheti ezt az időszakot.

Oroszlán – a Jupiter áthalad a 12. házán (lélek, befelé fordulás, álmodás, külföld). Hozhat nagyobb igényt belső munkára, például a meditáció elsajátítására. Ugyanakkor a külföld fontosságát is felébresztheti, akár külföldi munkavállalást, kiköltözést. Nekik a kint és a bent összehangolása javasolt. Innen kiindulva a Jupiter befolyásolja továbbá az egészség, az otthon és a közös pénzügyek házát is, figyelmet kérve, de támogatást is gyakorolva az élet ezen területeire.

Szűz – a Rák Jupiter a 11. házukban (barátságok, támogatók, pénzügyi sikerek, közösség, jövőorientáció) mozog, valamilyen módon ezeket a területeket fogja előmozdítani. Ez egy kiváló tranzit a kapcsolatok, szerződések, megállapodások és partnerségek számára. Női szülötteknek hozhat kapcsolati megújulást. Hatással lehet az anyagi helyzetre tőzsdei ügyletekből, biztosítási kártérítésből vagy öröklésből kifolyólag.

Mérleg – a Mérleg Holddal és/vagy aszcendenssel rendelkezők 10. háza (karrier, hivatás, elérendő célok, ambíciók) kap támogatást a Jupitertől ebben a tranzitban. Ennek eredményeként munka, állás tekintetében érkezhet kedvezőbb lehetőség, előléptetés, fizetésemelés, vagy egyszerűen csak egy különösen elfoglalt és hatékony időszak különféle projektekben. A 10. házból kiindulva a Jupiter pozitív aspektusát vetíti a pénz, az otthon és az egészség házaira, így ezeken a területeken is javulást hozhat.

Skorpió – a Jupiter a 9. házában fog áthaladni, ami a szellemi gyarapodás, a távoli utazások, a magasabb szintű tanulás és az apa háza. Ezen területek bármelyike igen támogatott és jó eredmények kísérhetik. Innen, a Skorpiók 9. házából aspektálva gyerek (unoka) témában hoz kedvező fejleményeket, akár gyermekáldást is. Mivel a Bak csillagképet is energetizálja, ez a Skorpiók számára otthonnal, ingatlannal kapcsolatban jelenthet előnyös változást.

Nyilas – számukra a Rák Jupiter 8. házas tranzit, amely az intenzív változások időszaka lehet. Kiváltképp alkalmas az otthonnal kapcsolatos dolgok megváltoztatására, költözésre, autóvásárlásra. Jót tesz a közös pénzügyeknek is, hozhat külső forrásokból, például kölcsönökből, biztosításból, örökségből származó bevételt is. Ugyanakkor leválaszthat a születési családról akár gondolkodás, értékrend vagy fizikai eltávolodás formájában.

Bak – ezen tranzit során a Jupiter a 7. házba, a kapcsolatok, partnerségek házába lép. Női horoszkópban hozhat új kapcsolatot, megerősítheti a meglevő kapcsolatot, érkezhet vele esküvő is. Az ügyfél-szakmai kapcsolatokat is segíti minden Bak szülött életében. A 7. házból a Jupiter jótékony pillantást vet a pénzügyek és a hivatás területére, ezzel támogatva és elősegítve azokat.

Vízöntő – a Jupiter a 6. házba lép, az egészség és a munka házába. Lendületet adhat az egészség kérdéseinek, új életmód kipróbálásának, vagy egy korábbi egészségügyi probléma megoldásának. Különösen jó alkalom az étrend, a sportolási szokások javítására. Támogatja a munka területét, valószínűsíti új munkahely lehetőségét. Javasolt a belső, lelki egészség figyelembe vétele is, például egy új szokás, meditáció, hálagyakorlat, önreflexió rendszeressé tételével.

Halak – a Jupiter az 5. házán halad át, a gyermek, kreativitás, vállalkozás házán. Remek időszak mindezen témákban az előrelépésre, megvalósításra. Ha gyermekvállalás van tervben, ez egy nagyon támogató időszak. Ha vállalkozás vagy például egy kreatív projekt van a célkeresztben, arra is remek periódus. A Rák Jupiter tranzitja a barátságokat és a pénzügyeket is támogatja a Halak életében. Kedvező hónapok utazásra, akár távoli desztinációra, tanulásra, akár magasabb szinten, vagy szellemi tanulmányokra.

Kos – amennyiben a horoszkópban erős Kos érdekeltség van Kos Hold vagy Kos aszcendens révén, a Rák Jupiter a 4. házon halad át, az otthon, az anya,a  család, az autó házán. A fő hatás ezekkel a területekkel kapcsolatos megéléseket hoz, például a családi együttműködés javulását, az anyával való viszony békítését, otthonbővítést, autócserét. Innen a Jupiter a karrier és a közös pénzügyek házaival is kapcsolatba kerül, így ezek a területek is profitálhatnak belőle.

Bika – Bika Hold és/vagy Bika aszcendens esetén a Jupiter a 3. házban lesz (kommunikáció, fiatalabb testvér, információáramlás, rövid utazások). Mindezek a területek mozgalmas megnyilvánulása várható, aktív kapcsolatokkal, élénk kommunikációval, jó íráskészséggel. A benefikus Jupiter aspektust vet a barátság és a partnerségek házára, így mindenféle kapcsolat javulhat. Hat a 9. házra is, így időszaka utazásra és tudásszerzésre is kiváló.

Ikrek – Ikrek Hold és/vagy lagna esetén a Jupiter a 2. házban, a pénz, az értékek és a kötődés házában jár. Jelenthet anyagi hasznot, több pénzt, ami érkezhet üzleti aktivitásból, de öröklésből is. Hozhat értékrendi érést is: változhatunk a tekintetben, mi és mennyire fontos az életünkben, vagy ellenkezőleg, mi az, aminek csökken a prioritása. A Jupiter a karrier és az egészség területére is hatással van, így az élet ezen területei is kérhetnek figyelmet.

Szinte minden jegy szülötte gazdagodhat a Rák Jupiter időszakában, sok sikert kívánok ehhez.

Namasté

Vishakati

 

 

 

Write A Comment