Tag

Kos Mars

Browsing

Július megmozgató konstellációkkal köszönt be, főként a Kosban haladó Mars és társasága révén. Június 27-én a tüzes bolygó ugyanis megérkezett saját jegyébe (már a gandanta napok is izzóak voltak), július folyamán pedig egyre közelebb kerül a már itt tartózkodó Uránuszhoz és Rahuhoz. Nagyon erős, átrendező energiákkal találkozunk, amelyeket befoghatunk tudatos átalakítással, teremtő, alkotó folyamatokkal, de amelyek a fizikai síkon meglehetősen nehezen kezelhetők. Júliusban végig konfliktusos, balesetveszélyes időszakra számíthatunk, amelyben meg kell találnunk, milyen módon tudjuk saját ingerültségünket vagy a felénk irányuló ütközésveszélyes helyzeteket hárítani, az indulatokat, kanalizálni. A Mars-Rahu-Uránusz triója július utolsó napjaiban áll majd szorosan együtt, itt lesz a tetőzés, ezek lesznek a leginkább óvatosságot kérő napok (július 30-tól augusztus 2-ig). Július 1-3. is figyelmet kér, mert a Kos Mars és a Bak Plútó kölcsönös fényszöggel találják meg egymást, amellyel a tüzes marsikus energiák felfokozódnak. A Kos Mars hegyeket képes és akar megmozgatni, míg a Bak Plútó az akarat…

Június 21-én, a nyári napforduló napján a Nap – az Orion alfa csillaga, a Betelgeuse közelségében, Ikrek 5°49’-en – eléri a Ráktérítőt, ettől kezdve északról délre halad delelési pontja. Csillagászatilag ez a nyár kezdete. Amit mi érzékelünk: rövidülnek a nappalok, de sokan azért ennél érzékenyebbek erre a fordulatra. Így vagy úgy, de megváltozik az energetikánk, testérzékelésünk. Mivel a Nap e kozmikus pozíciója az Ikrek csillagkép marsikus naksatrájában, a Mrigasirában következik be – azaz a Nap marsikus hatás alatt áll -, érdemes a Mars égi pozícióját is megvizsgálni. A Mars – az aktivitás, bátorság, kiállás, agresszivitás, háború, általában az erővel való élés, az erőhasználat analógiái tartoznak hozzá – a Halak csillagkép vége felé jár, készülődik a Kosba (saját jegyébe) történő belépéshez. Eközben június 21-22-én 8-as aspektusával érinti a Mérleg Kétut – vigyázat, ez bárminemű kapcsolatban indulatokat, veszekedést, vitát generálhat. Majd belép gandanta zónájába: tágabb értelemben június 23-30. között, szorosabban véve június…

A nyár első hónapja bolygó irányváltásokkal tarkított: hátra fordul a Szaturnusz, megindul előre a Merkúr, mindez ráadásul ugyanazon a napon, június 4-én, amely meglehetősen kaotikus időket okozhat. A Szaturnusz a Vízöntőbe április 29-én lépett be egy viszonylag rövid, 2,5 hónapos látogatásra. Ezzel ízelítőt kaphattunk abból a témából, amelyet majd 2023-25 között kell alaposabban rendbe tennünk. Most azonban a Szaturnusz retrográddá válik, azaz – a védikus szabályok értelmében – elkezd egyszerre hatni a Vízöntőben és a Bakban, majd július közepétől visszalép a Bakba 6 hónapra, hogy a Bak Szaturnuszhoz társított, 2020 januárjában megkezdett átalakításokat, érési folyamatokat lezárja. Örvendetes a Merkúr 3 hetes retrográd időszakának befejeződése a Bikában, mert az mindig sok zűrrel, félreértéssel, közlekedési, kommunikációs és informatikai zavarokkal jár, a Bikában ezt még az anyagi, gazdasági, pénzügyi kiszámíthatatlanság is kísérte. A direkt Merkúrral ügyeink meglódulhatnak, figyelmünket ismét sikeresebben fordíthatjuk a jövőbeni dolgok felé. A Mars jegyében, a Kosban történnek még súlyponti…

December 24-én kora reggel az augusztus közepe óta – immár több mint 4 hónapja – csavargó Mars visszaérkezik saját jegyébe, a Kosba. Február 22-ig marad itt, mindvégig egy jegyben a hirtelen történéseiről ismert Uránusszal. Mivel az érkezés ismét a Halak-Kos gandanta jegyhatáron keresztül történik – augusztus 16. óta harmadszor -, ezért a saját jegyébe visszataláló Mars bizonytalan napokon vezet át. Túl a gandantán, a Kosban megerősödve, élénkséggel, feltámadó életenergiával segít bennünket egészen február 22-ig. Mindannyian élvezni fogjuk a többlet energiát, csak nehogy túl sok legyen belőle. A gandanta napjai érzékenyek lehetnek, erre az ünnepi készülődésben is ügyelni kell. Kerüljük a vitát, szelíden, türelmesen közeledjünk egymáshoz. A Kosba történő visszaérkezést elsősorban a Kosok és Skorpiók fogják kedvezően érzékelni, hiszen az ő diszpozitoruk erősödik meg, de fokozottan hat az aspektált kardinális jegyekre (Rák, Mérleg, Bak) is. Közülük igen fontos mostanában a Bak jegy, ahol már most is a két sorsbolygó intézi a…

Az év utolsó hónapjához egy izgalmas novemberi záróakkordon át jutottunk: november 30-án Telihold volt a Skorpió (Anuradha) Nap és a Bika (Rohini) Hold között. A Skorpió-Bika tengely a holdcsomópontok szeptember végi ideérkezésével kiemelt fontosságú, témája a kötődés-elengedés, értékrend és annak változása. A holdcsomópontok közelségében a Telihold Holdfogyatkozással jár – 2020-ban immár a negyedik. További fontos tény, hogy a Telihold a sziderikus Bika 15. fokán álló Aldebaran és a sziderikus Skorpió 15. fokán álló Antares királyi, kiemelkedő jelentőségű állócsillagok közelségében állt elő. Az Antarest a hagyomány a háború csillagának tartja. Ezért ez a Holdfogyatkozás az agresszió növekedését és a világ egyes országaiban harcias energiákat, háborús készülődést jelezhet. Amikor szerencsésen túljutottunk a november 30-i Holdfogyatkozáson, ennek a különös évnek az utolsó hónapját kezdjük, amely nyugtalan energiákkal, drámai fordulatokkal teli. Legfontosabb eseményei a 14-i Napfogyatkozás, a 21-i Szaturnusz-Jupiter találkozó, a Mars 24-i Kosba lépése és a Plútó végleges Bakba váltása 30-án. Bolygók sora…

Augusztus 16-án a Mars a Halakból átlép saját jegyébe, a Kosba. Az átlépés körüli napok meglehetősen zűrösnek ígérkeznek, mert a Mars – s vele szinte egy időben a Nap és a Merkúr is – átkel a gandanta zónán, azaz a vizes-tüzes jegyek határán, ráadásul az Uránusz irányt vált. A gandantán (csomón) való átkelések mindig akkora energetikai átrendeződéssel járnak, amelyet mindannyian megérzünk. A jegyváltás körüli 1-2 napról van szó. Amikor az átkelő bolygó még a vizes jegy oldalán van, érzelmi turbulenciát hozhat, a tüzes oldalon pedig indulati kisüléseket, ütközésveszélyt. Augusztus 16-17-én a Mars Kosba, a Nap és a Merkúr Oroszlánba lépésével a tűzjegyű bolygók dominanciája alakul ki a védikus égen. Ez sok szempontból kedvező (lendület, vitalitás, megemelkedő aktivitás) hatású, ugyanakkor számos veszélyt is hordoz (több tűzeset, az agresszivitás emelkedése, arrogancia, gyulladások a testben, szemproblémák). Ebben az írásban a Kos Mars jelenlegi átlépését és útját vizsgáljuk meg közelebbről. Ez a Mars érdekeltségűeknek…

Augusztus a felkészülés hónapja, hogy az év eddigi, nem mindennapi történései ülepedjenek, illetve hogy a kifejezetten fordulatos szeptemberre erőt gyűjtsünk. Az ősz első hónapjában ugyanis majd nagy változások következnek: a holdcsomópontok jegyváltása, a két nagy bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz előrefordulása, és a Mars retrográddá válása. Az augusztusi változások közül kiemelkedik a Vénusz Ikrekbe váltása, hiszen 4 hónapos, stabilizáló Bika tartózkodása után lép egy levegős kettős jegybe, ráadásul egy mezőbe a Rahuval. Mivel a Vénusz vágyaink, kapcsolataink és anyagi helyzetünk, értékeink reprezentánsa, e tekintetekben hullámzóbb hónapra számíthatunk. Nemcsak az Ikrek Rahu közelsége miatt, hanem a szembenálló Nyilas stellium (Plútó, Jupiter, Kétu) miatt is az Ikrek jegy és minden benne zajló folyamat forrásban van. A másik nagy erejű változás a Mars Kosba lépése. A tüzes Mars a Halakból vált augusztus 16-án – néhány zavaros gandanta nap után – saját jegyébe, a Kosba. Bár szeptemberi irányváltásához közeledve már igencsak lelassult a…

Február 5-én este a védikus Mars belép saját jegyébe, a Kosba, ahol március 22-ig marad. Az átlépés körüli napok lehetnek nehezebbek, mert a Marsnak nemcsak a jegyhatáron kell átkelnie, hanem az azt övező gandanta zónán is, amely mindig kisebb-nagyobb döccenőkkel jár. Saját jegyében erőre kap a cselekvés bolygója, s ezt valamennyien érzékelni fogjuk. Lendület, energikusság kíséri itt töltött 6 hetét, alaposan begyújtja a rakétákat. Kezdeményezéseink sikeresebbek lesznek, több motivációt hoz a mozgáshoz, sporthoz, projektek elindításához. Jobban meg tud nyilvánulni aktivitásunk. A Mars Kosban vonulása természetesen ennél összetettebb kérdés. Részben azért, mert a Kosban fontos találkozói lesznek, de azért is, mert áttételesen hat más jegyekre és planétákra is, azaz a Kosban felvett energiamintázatait továbbadja. Minden vele összefüggésben álló terület vonatkozásában az indítógomb szerepét játssza. Kosba lépésekor – amikor a Kos 1. és 2. foka között halad – a Bak Kétu és a Rák Rahu közé, azok gyújtópontjába kerül, egész pontosan február…

Február legfontosabb égi mozzanata a Mars hónap eleji Kosba lépése, ahol nemcsak erőre kap, hanem erős indulatokat, nagy energiákat indít be, egy jegyben az Uránusszal. Balesetveszélyes, mozgalmas időszak kezdete. A hónap kiemelkedő napjai február 11-14., amikor nagyon közel van egymáshoz a Mars és az Uránusz. Hirtelen történések, agresszív konfliktusok, természeti csapások követhetik együttállásukat. A hónapot végigkíséri a két holdcsomópont közeledése a Bak-Rák jegyhatárhoz, hiszen ők március 7-én fognak jegyet váltani. Mielőtt ez a nagy hatású váltás megtörténik, jelenlegi helyükön sürgetik a maradék idő kitöltését, karmikus feladataink teljesítését. Egész hónapban folytatódik a direkt tendencia, azaz az összes bolygó fő haladási irányának megfelelően halad, támogatva a az előretekintést, fejlődést. Nézzük a naptárban a nagyobb változásokat. Február 4. – Újhold, azaz Nap-Hold együttállás a Bak közepén, a Sravana naksatrában. Rajtuk kívül itt tartózkodik a Merkúr és a Kétu is. Kapcsolati mintáink felismerése és kijavítása, ezzel kapcsolatos felelősségünk vállalása az üzenet. Ez az Újhold…