Az első nyári hónap nagy mozgásai az 1-jei Uránusz és Mars jegyváltás, valamint a Szaturnusz június végi irányváltása.
A többi bolygó közül a Merkúr-Jupiter-Vénusz június 12-ig úgynevezett Szaraszvati jógát alkot (a 3 benefikus egy jegyben), amely – a tanulás és a művészetek istennőjének nevéhez méltóan – a tanulási, alkotási tevékenységekhez kiváló időszakot kínál. Szépséghibája a Vénusz túlzott közelsége a Naphoz, melyben kombusztálódik, vagyis meggyengül.
Három bolygó is saját jegyében, nagy erőben van: a Kos Mars, a Bika Vénusz (12-éig) és a Vízöntő Szaturnusz. Közülük a Mars igazán sok kezdőenergiát ad terveink beindításához és megvalósításához. Mivel a Kos Mars a Vízöntő Szaturnusz aspektusában, kvázi felügyelete alatt áll, értelmezhetjük úgy, hogy azok a dolgok kapnak marsikus segítséget, amelyeknek valóban helyük és szerepük van jelenünkben és jövőnkben.
Mindenesetre a Szaraszvati jóga, a saját jegyes bolygók és a csúcssebességgel haladó Merkúr ugyancsak megtámogatja dolgainkat, ezért mi is magasabb sebességbe kapcsolhatunk terveink megvalósítása, ügyeink intézése terén.
A Szaturnusz június 29-i hátraarca november 15-ig szól. Retrográd időszakában a közösségi és az egyéni karma együttesen aktiválódik, mert a retrográd Vízöntő Szaturnusz visszahat a Bakba is.
Nézzük a fontosabb júniusi napokat az égi naptárban.
Június 1. – A nagy váltások napja: budapesti idő szerint 12:07-kor, egyazon percben lép a Mars a Kosba 2024. július 12-ig, az Uránusz pedig a Bikába 7 évre, 2031 júliusáig. Nagy átrendeződés, járhat nagy kiszámíthatatlansággal, sok feszültséggel. A Mars majd 2-án szabadul ki a Kos oldali gandantából. Addig fokozott baleset- és tűzveszély áll fenn.
Június 4. – Két-két bolygó együttállás: Merkúr a Jupiterrel, Vénusz a Nappal találkozik ezen a napon, valamennyi a Bika csillagképben. Tanulással, megértéssel kapcsolatos előnyös fejleményeket hozhatna ez a nap, de két hátrányt meg kell említeni. Az egyik a Vénusz égetettsége, vagyis a Nap erősen meggyengíti a kapcsolatok, vágyak és anyagiak bolygóját. A másik az a kiszámíthatatlan hatás, amely a Bika Krittika (Nap-naksatrás) Uránuszból adódik: valamennyi Bika bolygót kizökkenti a szokásos működéséből. Hozhat új felismeréseket, újszerű megközelítéseket, de az anyagiak csillagképében gyorsan áttevődhetnek a váratlan mozgások a gazdasági életre, a tőzsdei árfolyamokra, pénzügyi területre.
Június 6. – Kora délután Újhold a Bika közepén, Rohini naksatrában, a Vénusz szoros közelségében. Ekkor 6 bolygó van a Bika csillagképben, kezdve az Uránusztól a Jupiteren, Vénuszon, Merkúron át az együttálló Nap-Holdig. Igen erős stellium, nagyhatású Újhold, amikor a földenergiák jelezhetnek, például környezetvédelemmel, biogazdálkodással kapcsolatos kezdeményezések révén, de tényleges földmozgás, földrengés értelmében is. Új módon és újult erővel kellene planétánkra vigyázni.
Június 12. – Vénusz az Ikrek csillagképbe érkezik, ahol kettőssé teheti vágyainkat, és összehasonlítási helyzetekbe tehet bennünket. Mérhetjük magunkat másokhoz, vagy a bennünket körülvevő embereket hasonlítgathatjuk egymáshoz.
Június 13. – Jupiter a második Bika naksatrába, a holdi Rohinibe lép. Anyai energiákkal és a múlttal, a gyökereinkkel, a régről hozott képességekkel kapcsolatos megtapasztalások várnak ránk.
Június 14. – A Bika csillagkép utolsó fokán a Merkúr kora este utoléri, majd megelőzi a Napot, s először a Merkúr, majd a Nap is belép az Ikrekbe. Közlekedésben legyünk óvatosak.
Június 22. – Hajnalban Telihold: az Ikrek Ardra Nap és a Nyilas Múla Hold áll szemben. Régi hitrendszerek, előítéletek, ideológiai rugalmatlanságok oldódhatnak, mert új szemléletekkel, nézőpontokkal szembesülhetnek.
Június 29. – Mozgalmas nap: délelőtt a Merkúr a Rák csillagképbe lép, ahol elkezdi vegyíteni az érzelmi és értelmi működésünket. Este pedig a Szaturnusz – november 15-ig – retrográddá válik a Vízöntő 25°13’-en, a jupiteri Purvabhadrában. Ebben a 4,5 hónapban a Vízöntőben és a Bakban is ható Szaturnusz miatt egyéni felelősségünk (Bak) és kollektív működésünk, szolidaritásunk (Vízöntő) összefonódik.
Namasté
Vishakati