Március második hetének két fontos védikus történése van: a Nyilas jegy további terhelődése, és a Jupiter irányváltása. A Nyilas jegyben növekszik a bolygók súlya, mert a Mars is belép e jegybe (a Plútó pedig a Nyilason belül naksatrát vált). A Mars a szokásos 6 hét helyett 2 hónapig lesz itt, mutatva lassuló haladását, amellyel közelgő retrográd időszakára készül. A Mars Nyilasba lépésével már 3 ártalmas, nehéz planéta (Szaturnusz, Plútó, Mars) tartózkodik a törvény, hit és ideológia jegyében. Ha csupán egyikük lenne csak a Nyilasban, már az is megterhelné a világnézeti, vallási kérdéseket. Most azonban az történik, hogy a Plútó 15 éves mély átalakító hatását (2005 -2020. február) a Szaturnusz 2 ¼ éves (2017. október – 2020. január) itt tartózkodása fokozza, szélsőségessé teszi, a hasadásig viszi, s ezen belül a Mars jelenlegi belépése akut véleményütköztetéseket, hitvitákat, ideológiai csatározásokat hoz május elejéig. Hogyan tagolódik a Mars haladása a Nyilas holdházakban? Március 7.…
Bár első ránézésre a Blue Moon (azaz 2 Telihold egy hónapon belül) jelensége teszi érdekessé márciusunkat, asztrológiailag ennél sokkal mélyebb történések várnak ránk ebben a hónapban. A Blue Moon, magyarul Kék Hold átlagosan 3 évente fordul elő, 2018-ban mégis kétszer találkozunk vele: januárban és márciusban. A Kék Holdnál fontosabb fordulatot jelent ebben a hónapban egyes nagybolygók naksatra váltása, és két planéta hátrafordulása. A naksatra váltások átrendezik életünket, energialöketet, eseményeket hoznak, és tartósan megváltoztatják a mögöttes energiákat, a mozgatórugókat. Az úgynevezett nagybolygók közül naksatrát vált márciusban a Szaturnusz, a Plútó és a Neptunusz. A bolygók haladási irányában is lesz módosulás márciusban, amely megtöri a január elejétől tartó 10 hetes direkt időszakot: a Jupiter és a Merkúr fordul hátra. A bolygók retrográddá válása mindig a múlt felé fordítja figyelmünket, lezáratlan témák, feldolgozandó emlékek irányába. Nézzük a védikus naptárban a hónap fontosabb történéseit. Március 2. – A hónap első Teliholdja a Vízöntő Nap és…
Január 17-én a Mars megérkezett saját jegyébe, a Skorpióba. Ez a konstelláció hozzávetőleg 2 évente fordul elő, a Marsnak ugyanis ennyi a ciklusa. Az idén március 7-ig tartó Skorpió Mars időszaka egy passzív, de energiadús időszak. Passzív, mert a Skorpióban intenzív belső átalakító, mélyülő tendenciák vannak, és energiadús, mert a Mars saját jegyében többlet energiát hoz. A Mars innen átlagon felül aspektál, azaz energiacsápjait – a védikus szabályok szerint – a Skorpió jegyen kívül a Bak, Bika, Ikrek és Oroszlán jegyekre is kiterjeszti. Valamennyi említett aszcendens és Hold fogja érzékelni azt, hogy zizegés, pörgés, nyugtalanság kúszott be az életébe. Az itt tartózkodás 7 hetében persze valamennyire hozzá fogunk szokni ehhez a hatáshoz, de – főleg az időszak elején – megmagyarázza szokatlan észleléseinket. A Skorpió Mars (tőle nézve az 1. és 6. jegyek uraként) külső világunkban elsősorban munkában, munkahelyi aktivitásban hoz majd pörgést, de juthat belőle sportra, testiségre is bőven. A…
A fordulatos, nagy konstellációváltásokkal tarkított 2017 után egy olyan naptári évre számíthatunk, ahol a főszerep a mélyülésé, a tapasztalatszerzésé. A nagybolygók közül egyedül a Jupiter vált majd jegyet októberben, a többiek viszont más bolygókkal való találkozásaikkal, naksatra- és irányváltásaikkal (néha kicsit hátra, aztán előre) fognak fordulatokat hozni életünkbe. Rögtön az év második napján megindul előre az Uránusz, s ezzel egy olyan 11 hetes időszak kezdődik, amikor egyetlen retrográd planéta sem lesz az égen. Ezek az előretekintés hetei, amikor öles léptekkel haladhatunk a megértésben. Augusztusban viszont lesznek hetek, amikor 6 bolygó is hátrálni fog – ez az ismétlés, újragondolás, múltba tekintés időszaka. A nagyok közül Rahu a család, a múlt és a női energia jegyében, azaz a Rákban halad, e témákban hoz sok teendőt és fordulatot az év során. Vele szemben a Bak Kétu a karma, vezeklés, magány és felelősségvállalás jegyében hoz megértéseket. A Nyilas Szaturnusz – egy jegyben a Plútóval…
A hónap utolsó napján Mars, a kezdeményezés, az erő és aktivitás bolygója átlép a Mérlegbe. Ott is marad január közepéig. A Mars izgalmas számunkra, mert ahol ő halad (Mérleg) és ahova hat (Kosok, Bakok és Bikák), ott megpezsdül az élet, beindul a zizegés, néha még több is az energia, mint amennyit szeretnénk. Váltása a románc és együttműködés jegyébe megnyit bennünket a párkapcsolat és párkeresés, a társasági élet felé. Fontosabb lesz a kultúra is, lehetünk szereplői vagy élvezői egyaránt. Több késztetést hoz arra, hogy megnyíljunk, megmutassuk magunkat, s ezen keresztül viszonyokat szerezzünk. A kapcsolódás igényén túl anyagiak terén is hozhat erősebb motivációkat. Ugyanakkor lesz, aki ezeket az aktivitásokat majd abban éli meg, hogy több agresszivitást ad vagy kap a kapcsolatában. Kiderülhetnek újabb titkok, kivel milyen abúzusok, nem kívánatos szexuális közeledések történtek. Az erős energiák intsenek bennünket óvatos ismerkedésre, a konfliktusok tudatos kerülésére. Az óvatosságra azért is szükség van, mert – miután…
Október közepén a védikus asztrológiában egy izgalmas finisbe érkezünk: a Szaturnusz 1 fokon belül megközelíti a Skorpió-Nyilas jegyhatárt, hogy október 26-án majd jó időre átlépje azt. 2017-ben a Szaturnusz már kétszer járt itt: januárban, majd hátrálása során visszafelé júniusban. A mostani, 3. váltása végleges, és a cseppet sem könnyű Skorpió Szaturnusz időszak lezárása. Az elkövetkező 27 évben nem tér ide vissza a Szaturnusz. A Skorpió-Nyilas jegyhatár a védikus rendszerben oktávváltásnak is minősül, mert egy új ciklusba kezd az itt áthaladó planéta. A vizes-tüzes jegyhatár közvetlen környéke a viharos gandanta zóna, amelyben haladva az adott bolygó – most a Nagy Öreg, a Szaturnusz – változékony, bizonytalan körülményeket generál. A Szaturnusz jelenlegi gandanta időszakának kezdete október 14., vége november 6. Óvatos manőverezést igénylő periódus. Ebben a gandanta zónában a Szaturnusz nyomás alá helyez bennünket, mert a Skorpió területhez tartozó feladataink – amelyeken már 3 éve, 2014 ősze óta dolgoztat – befejezését sürgeti. Ezért…
Augusztus 27-én a védikus Mars átlépett egyik kedvenc jegyébe, az Oroszlánba. Olyan helyre kerül a következő 6 hétre, ahol jobban érzi magát, s az is jót tesz neki, hogy megszabadult zaklató szomszédjától, a frissen érkezett Rahutól. A Mars, amely a Skorpiók és Kosok bolygója, nemcsak az ő életüket vezérli, hanem valamennyiünk energikusságára, kezdeményezőképességére, aktivitására hatással van. Tetterőnk tehát lényegesen kedvezőbben alakul a váltástól számítva 6 héten át, október közepéig. A Mars új helyén, az Oroszlánban egy jegyben lesz a Nappal és a Merkúrral. Utóbbival közelítő fényszöget alkotnak, mert a visszafelé mozgó Merkúr és az előre lépegető Mars között fogy a távolság. Kettejük találkozója szeptember 3-5. között sok feszültséget, balesetveszélyt tartogat, érdemes minden szempontból óvatosan kezelni ezeket a napokat. A találkozó helye az Oroszlán országok, Francia- és Olaszország, valamint Románia kitettségét növeli, de – mivel az Oroszlán a vezetők, a világi hatalmak jegye is – vezetői szinteken is várható fordulat. Külön…
Zaklatott, eseménydús napok közepette vagyunk. Épp hogy túl a holdcsomópontok jegyváltásán, asztrológiai szempontból a Napfogyatkozás és körülményei, a retrográd Merkúr, az előrefordulásához készülődő, igen erős hatású Szaturnusz, és az augusztus 25-én együttálló Mars-Rahu egyenként is megterhelő lenne. Most nézzük őket külön-külön. Augusztus 21-én Újhold volt, azaz Nap-Hold együttállás. Ennek védikus helye az Oroszlán eleje, pontosabban a 4. és 5. fok közti terület. Ezt a fokszámot érdemes megjegyezni, a jövőben még jelentősége lesz. A Nap és Hold ősi ellenségei, a holdcsomópontok, közülük is most a Rahu közelsége miatt teljes Napfogyatkozás következett be, amely Észak-Amerika teljes területéről volt látható. (Nálunk 1999. augusztusában volt teljes Napfogyatkozás, s a következő 2081-ben lesz.) A jelenség neve eklipsz, azaz fogyatkozás, elsötétülés. Az elnevezés szemléletesen beszél a történés valódi természetéről, amely nem nevezhető jóindulatúnak, harmonikusnak. Azon a területen hoz érzékenyülést, fogyatkozást, ahová földrajzilag, illetve a horoszkópban esik. Ez földrajzilag Észak-Amerika, ahonnan a keleti parttól a nyugatiig végig…
Július utolsó napjai is tartogatnak fordulatokat a védikus égen, ezek már az augusztusi nagy változásokat készítik elő. Elsőként július 26-án a Vénusz – vágyaink és kapcsolati minőségünk hordozója – lép át az Ikrekbe, ahol augusztus 21-ig marad. Előzőleg saját jegyében, a Bikában remekül érezte magát, bár a Szaturnusz aspektusa kissé levághatta a szárnyait. Az Ikrekben korántsem olyan otthonos, mint a Bikában, viszont kiszabadul a Szaturnusz kontrollja alól. Ezért aztán az Ikrekben, a kommunikáció, az információ-közvetítés kettős jegyében vágyaink megsokszorozódhatnak. Nagyobb igényünk lesz a csevegésre, intellektuális témákra, találkozókra. Billeghetünk is: nem tudunk dönteni, mit is szeretnénk igazán. Az Ikrek Vénusz heteiben kreatív önkifejeződésünk, az életöröm, önszeretet megélése jobban kikívánkozik belőlünk, és a gyerekekkel is szívesebben töltjük az időt. Ugyancsak július 26-án Nap-Mars találkozó van a Rák 10. fokán. Ez a találkozó az aktivitást, kezdeményezőképességet képviselő Mars teljes elégetését jelenti: erőnk mélypontján vagyunk. Érdemes tiszteletben tartani energetikai állapotunkat és nem erőltetni a tevékenykedést,…
Július 11-én a védikus Mars megérkezett leggyengébb kozmikus helyére, a Rákba. Aktivitásunk, energiaszintünk és kezdeményezőképességünk erővesztése érzékenyen érinti elsősorban a marsikus jegyeket, azaz a Kosokat és a Skorpiókat, de közvetett hatások révén valamennyiünket. Nagybolygónk, a Szaturnusz ugyanis a Mars jegyében hátrál, s cseppet sem mindegy, jegyura hogyan érzi magát. Egy gyengélkedő diszpozitor súlyosbíthatja az amúgy is problémamegoldásban tevékenykedő Skorpió Szaturnuszt. Utolsó hónapjait tölti itt, s főként az augusztus végéig tartó hátráló időszakban megdolgoztat bennünket lezárandó kapcsolatok, befejezendő feladatok, karmikus tisztulások tekintetében. Egy gyenge Marssal több nehézség, nehezebb kibontakozások várhatók itt is. Jelige: türelem. A Mars kétévente lép be a Rákba, ahol asztrológus nyelven fogalmazva esésben van. Idén az itt töltött időszak július 11. és augusztus 27. közé esik. Az esésben levő Rák Mars erőnk csökkenését, fáradékonyságot, önbizalomvesztést eredményez. Hozhatja azt is, hogy alacsonyabb energiaszintünket rosszkedvvel, ingerültséggel palástoljuk, és könnyebben kerülhetünk családi veszekedések közepébe is. Kevesebb erőnket jobb időbeosztással, több pihenéssel,…