Bár első ránézésre a Blue Moon (azaz 2 Telihold egy hónapon belül) jelensége teszi érdekessé márciusunkat, asztrológiailag ennél sokkal mélyebb történések várnak ránk ebben a hónapban. A Blue Moon, magyarul Kék Hold átlagosan 3 évente fordul elő, 2018-ban mégis kétszer találkozunk vele: januárban és márciusban.

A Kék Holdnál fontosabb fordulatot jelent ebben a hónapban egyes nagybolygók naksatra váltása, és két planéta hátrafordulása.

A naksatra váltások átrendezik életünket, energialöketet, eseményeket hoznak, és tartósan megváltoztatják a mögöttes energiákat, a mozgatórugókat. Az úgynevezett nagybolygók közül naksatrát vált márciusban a Szaturnusz, a Plútó és a Neptunusz.

A bolygók haladási irányában is lesz módosulás márciusban, amely megtöri a január elejétől tartó 10 hetes direkt időszakot: a Jupiter és a Merkúr fordul hátra. A bolygók retrográddá válása mindig a múlt felé fordítja figyelmünket, lezáratlan témák, feldolgozandó emlékek irányába.

Nézzük a védikus naptárban a hónap fontosabb történéseit.

Március 2. – A hónap első Teliholdja a Vízöntő Nap és az Oroszlán Hold között. Ez csúcspontra viszi a Vízöntő energiákat, közösségi és individuális oldalaink szembesülését. Szintén ezen a napon a Szaturnusz hónapokra naksatrát vált, mert beköltözik a Nyilas vénuszi energiájába. A Merkúr és a Vénusz a Halakba lép. Az időszak energiái szerencsés módon a Halak jegyében emelt méltóságú Vénusz köré csoportosulnak, ezért a kapcsolatok, vágyak, a szeretet fogja irányítani dolgainkat, ha máshogy nem, a háttérből.

Március 7. – Két fontos változás: a Mars a Nyilasba lép, a Plútó pedig a Nyilas Uttarashada (Nap-naksatra) energiájába. A Mars Nyilasba lépésével már 3 ártalmas, nehéz planéta (Szaturnusz, Plútó, Mars) tartózkodik a törvény, hit és ideológia jegyében. Véleményütköztetések, hitviták, ideológiai csatározások fokozódása várható a Mars itt tartózkodása alatt, május elejéig.

Március 10. – A Neptunusz naksatrát váltva belép a Vízöntő jupiteri területére. Járt már itt a közelmúltban, ahol közösségi téren, együttműködésben, összefogásban hoz szép tapasztalásokat. Ugyanaznap a Mérleg Jupiter – kapcsolataink kiegyensúlyozója – megfordul, és kerek 4 hónapig retrográd lesz. Visszatérhetnek lezáratlan kapcsolatok, vagy régi partnerségek utózöngéi.

Március 14. – A Nap a Halak jegyébe lép, s elmélyülést hoz a lélekkel, érzelmekkel, empátiával történő külső-belső munkálkodásban.

Március 17. – Újhold a Halak jupiteri területén. Fontos üzenet a következő 4 hétre, lehetőség az összefogásra, egymás segítésére. Erősödő, formálódó tendenciák e téren.

Március 23. – A Merkúr 3 hétre retrográdba fordul. Akadályoztatás utazás, közlekedés, ügyintézés terén, de szép időszak arra, hogy múltunkból okulva gyógyuljunk, fejlődjünk a jelenben.

Március 26. – A Vénusz belép a Kos jegyébe, önállóságot és kezdeményezést indukálva. Március 29-én együtt áll az Uránusszal, s ez a konstelláció hozhat kapcsolati zavarokat, hirtelen változásokat.

Március 31. – A második Telihold, azaz Blue Moon a Halak Nap és a Szűz Hold között van. Miközben szívesen foglalkoznánk jövőnkkel és szociális kérdésekkel (Szűz Hold), érzelmi blokkok (Halak Uttarabadra Nap), ideológiai nagyfeszültség (Nyilas Mars aspektusa) és hamis gondolkodás, beszéd (Halak retrográd Merkúr) nehezíti erőfeszítéseinket. Bonyolult napok, a félrevezetés veszélye mellett.

A hónap folyamán visszatérünk a részletekkel.

Kellemes tavaszvárást kívánok szeretettel
Vishakati

 

Write A Comment