Augusztus 27-én a védikus Mars átlépett egyik kedvenc jegyébe, az Oroszlánba. Olyan helyre kerül a következő 6 hétre, ahol jobban érzi magát, s az is jót tesz neki, hogy megszabadult zaklató szomszédjától, a frissen érkezett Rahutól.

A Mars, amely a Skorpiók és Kosok bolygója, nemcsak az ő életüket vezérli, hanem valamennyiünk energikusságára, kezdeményezőképességére, aktivitására hatással van. Tetterőnk tehát lényegesen kedvezőbben alakul a váltástól számítva 6 héten át, október közepéig.

A Mars új helyén, az Oroszlánban egy jegyben lesz a Nappal és a Merkúrral. Utóbbival közelítő fényszöget alkotnak, mert a visszafelé mozgó Merkúr és az előre lépegető Mars között fogy a távolság. Kettejük találkozója szeptember 3-5. között sok feszültséget, balesetveszélyt tartogat, érdemes minden szempontból óvatosan kezelni ezeket a napokat. A találkozó helye az Oroszlán országok, Francia- és Olaszország, valamint Románia kitettségét növeli, de – mivel az Oroszlán a vezetők, a világi hatalmak jegye is – vezetői szinteken is várható fordulat.

Külön érdekesség, hogy a fenti randevú azon a helyen valósul meg, ahol néhány napja a nagy amerikai Napfogyatkozás történt: az Oroszlán 4.-5. foka közti területen.  Az asztrológiai hagyomány szerint ekkor, az eklipszis helyének aktiválódásakor erőteljes események, illetve addig ismeretlen tények, titkok lelepleződése várható. Emiatt az Egyesült Államok kerülhet fókuszba.

Az égi összjátékban most nagyon markáns a Mars és a Kétu jelenléte. Naksatra szinten uralmi cserében vannak (Mars a Magha, Kétu a Dhanistha naksatrában, egymás energiájában), amely kölcsönösen emeli a 2 planéta erejét.

A védikus asztrológiában Kétut kis Marsnak is nevezik, mert van egy vagdalkozós, agresszív oldala, de övé a múlt és a spiritualitás is. Ennek megfelelően múltbéli karmák kiváltódása, ütközés, de hirtelen mély megértések is kísérhetik a Mars-Merkúr együttállását az Oroszlán Kétu-energiájában. Intenzitásban bőven lesz részünk.

A Mars más tekintetben is fontos befolyásoló: jegyében halad – immár előre – a Skorpió Szaturnusz, s naksatrájában a Szűz Jupiter (Chitra).  Ezek a bolygók, s az általuk képviselt témák tehát most marsikus hatás alatt állnak. Érzékelni fogjuk rajtuk keresztül a megerősödött Oroszlán Mars kedvező hatását is, de azt is, hogy az erő, agresszió, a hirtelenség veszélye magas lesz a következő hetekben.

Namasté
Vishakati

 

 

 

Write A Comment