Január 17-én a Mars megérkezett saját jegyébe, a Skorpióba. Ez a konstelláció hozzávetőleg 2 évente fordul elő, a Marsnak ugyanis ennyi a ciklusa.
Az idén március 7-ig tartó Skorpió Mars időszaka egy passzív, de energiadús időszak. Passzív, mert a Skorpióban intenzív belső átalakító, mélyülő tendenciák vannak, és energiadús, mert a Mars saját jegyében többlet energiát hoz.
A Mars innen átlagon felül aspektál, azaz energiacsápjait – a védikus szabályok szerint – a Skorpió jegyen kívül a Bak, Bika, Ikrek és Oroszlán jegyekre is kiterjeszti. Valamennyi említett aszcendens és Hold fogja érzékelni azt, hogy zizegés, pörgés, nyugtalanság kúszott be az életébe. Az itt tartózkodás 7 hetében persze valamennyire hozzá fogunk szokni ehhez a hatáshoz, de – főleg az időszak elején – megmagyarázza szokatlan észleléseinket.
A Skorpió Mars (tőle nézve az 1. és 6. jegyek uraként) külső világunkban elsősorban munkában, munkahelyi aktivitásban hoz majd pörgést, de juthat belőle sportra, testiségre is bőven.
A Skorpió Mars a Skorpió területek aktivitását is hozza. Ez megnyilvánulhat a a test Skorpió jegyhez tartozó részein (nemi szervek, a vastagbél utolsó szakasza és a végbél), de a Skorpióhoz sorolt földrajzi területeken (arab, perzsa, török vidékek) is.
A Skorpió energiák mindig próbálnak terelni a belső figyelem irányába. Tudatosságtól függően élhetünk olyan heteket, amikor több tépelődés, nyugtalanság, bűntudat fordít befelé, de mély megértések is érkezhetnek. Magunkat is megtéveszthetjük, az önjátszmák, az egó trükkjeinek, a manipulációnak az időszaka is.
Mióta az Uránusz a Kosban – a Mars másik jegyében – van, azóta az égen vándorló Mars mindenhova hordozza magával az Uránusz gyors, de kiszámíthatatlan tendenciáit: energiacserében vannak. Ezért a Skorpió területek bármely vonatkozásában számíthatunk hirtelen változásokra, történésekre.
Három szakasz különíthető el a Skorpió Mars útján:
- Január 16-22. között a jupiteri Vishaka holdházban halad, ahol erős lelki hatások, régi bűntudati témák jöhetnek fel. Lelki munka, meditáció javasolt.
- Január 22. – február 13. között a szaturnuszi Anuradha naksatrában van, ahol a mentális működéseket felerősíti: okosnak és határozottnak érezzük majd magunkat, olyan szellemi nyugtalansággal, amely új utakra hajt. Lehetőség értékrendünk, prioritásaink racionalizálására. Étkezési reform ideje.
- Február 13. – március 7. között a Dzsjésthában, merkúri energiában halad. Lehetőség az emlékezésre régről hozott tudásunkra, de a leginkább befolyásoló időszak is: a manipuláció indulhat részünkről vagy történhet velünk. Érdemes feltenni a figyelem tudatos szűrőjét, hogy tetten érjük ezeket a folyamatokat.
A Skorpió Mars időszakának kezdete egybeesik a Kala Sarpa végével, a kéthetes hullámzások befejeződnek, e tekintetben a megnyugvás időszaka kezdődik.
Namasté
Vishakati