Május 1-jén Jupiter, a nagy jótevő, a lehetőségek és a gyarapodás planétája, az égi tanító elhagyta a Kos területet, és belépett a Bika csillagképbe, ahol egészen 2025. május 15-ig tartózkodik. Jupiter 12 év alatt járja be a 12 zodiákust, azaz átlagosan egy évig van egy jegyben. Utoljára 2012. május közepétől 2013. május végéig, azt megelőzően pedig 2000. június elejétől 2001. június közepéig tartózkodott a Bikában. Vissza lehet idézni, kinek mit hoztak azok az évek, amikor Bika Jupiter volt az égen. A Bika egy földjegy, hozzá társítjuk az anyagi javakat, a birtoklás kérdését, a tradíciókat, a földi javak élvezetét, kényelmi dolgokat, s mindent, ami bemegy a szájon (ennivaló, étkezési szokások), s ami kimegy a szájon (beszéd, ének, szavak, szónoklás), s ezek esetleges problémáit vagy túlzásait is. Bika analógia a mező- és élelmiszergazdaság, a gazdasági folyamatok, a bankszektor, a világgazdaság éppúgy, mint a személyes pénztárca. Testtájak közül a száj, nyak, torok…
Az első nyári hónap nagy mozgásai az 1-jei Uránusz és Mars jegyváltás, valamint a Szaturnusz június végi irányváltása. A többi bolygó közül a Merkúr-Jupiter-Vénusz június 12-ig úgynevezett Szaraszvati jógát alkot (a 3 benefikus egy jegyben), amely – a tanulás és a művészetek istennőjének nevéhez méltóan – a tanulási, alkotási tevékenységekhez kiváló időszakot kínál. Szépséghibája a Vénusz túlzott közelsége a Naphoz, melyben kombusztálódik, vagyis meggyengül. Három bolygó is saját jegyében, nagy erőben van: a Kos Mars, a Bika Vénusz (12-éig) és a Vízöntő Szaturnusz. Közülük a Mars igazán sok kezdőenergiát ad terveink beindításához és megvalósításához. Mivel a Kos Mars a Vízöntő Szaturnusz aspektusában, kvázi felügyelete alatt áll, értelmezhetjük úgy, hogy azok a dolgok kapnak marsikus segítséget, amelyeknek valóban helyük és szerepük van jelenünkben és jövőnkben. Mindenesetre a Szaraszvati jóga, a saját jegyes bolygók és a csúcssebességgel haladó Merkúr ugyancsak megtámogatja dolgainkat, ezért mi is magasabb sebességbe kapcsolhatunk terveink megvalósítása, ügyeink intézése…