Novemberben a hátráló Merkúr és Mars előre fordulásának örülhetünk, előbbi 3-án, utóbbi 14-én teszi meg a fordulatot.
A Merkúr és a Mars meglehetősen össze vannak kötve, mert egymás naksatráiban vannak: a Merkúr a Mérleg marsikus területén (Chitra), a Mars pedig a Halak merkúri naksatrájában (Revati) hátrál. Kettejük naksatra urai parivartana jógában, azaz uralmi cserében vannak. Ezért a Halak Mars emocionális kilengései áttevődnek az amúgy harmóniát sugalló Mérleg Merkúrra is: nem tudunk higgadtan gondolkodni.
A helyzet a Mars előrefordulásával (november 14.) kezd javulni, és a Mars diszpozitorának, a Jupiternek a november 20-i jegyváltása is kedvezően fog hatni. Addig a hónapot sok indulat, agresszió, világszerte tüntetések, igazságtalanságok elleni fellépések kísérik.
November legnehezebb napjai 3-a, 12-14-e és 20-a, ezekre különösen érdemes odafigyelni. Az irány- illetve jegyváltó napok sok bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hordoznak. Ha lehet, lassuljunk le ezeken a napokon, ne pakoljuk meg tennivalókkal.
A hónap utolsó napján Holdfogyatkozással kísért Telihold lesz, tisztulást, új fordulatokat ígérve nem utolsósorban a pandémia tekintetében is.
Nézzük a naptár!
November 3. – A Merkúr várva-várt direkt fordulata a Mérleg marsikus területén (Chitra). A fordulat napja energetikailag mindig szeszélyes. A Mérleg Merkúr kapcsolati, partnerségi, diplomáciai kommunikációnkért felel, de átveszi a Halakban hátráló Mars indulatosságát. Tárgyalási fiaskók, tömegtüntetések, erőszak kísérheti. Az Egyesült Államokban az elnökválasztás napja, zavaros energiákkal.
November 5. – A Nyilas utolsó naksatrájában (Uttarasadha) a Jupiter egyre közelebb lép a Plútóhoz, immár egy fokon belül vannak. Fokozódó demagógia, ideológiai befolyásolás, politikai szélsőségesség várható találkozásukig.
November 12-13. – A Jupiter-Plútó egzakt együttállása az érzelmek radikális megnyilvánulását, indulati robbanást okozhat. Politikai botrány, kiderülő méltánytalanság és annak hangos elutasítása, nem mellesleg a vírusjárvány tetőzése várható. Reméljük, a józan ész már ezt megelőzően fokozott korlátozásokat ír elő minél több országban.
November 14. – Izgalmas, de kiszámíthatatlan nap, balesetveszéllyel: a Mars kora hajnalban végre direktté válik a Halak merkúri területén (Revati). Mintha kezdenénk visszakapni az erőnket, mozgásigényünket, aktivitásunkat. Ez a folyamat november 20-át követően tovább erősödik.
November 15. – Reggel Újhold van a Mérleg utolsó fokán, annak jupiteri naksatrájában (Vishaka). Békekötést, egyezséget, mindennemű kapcsolataink rendezését sürgeti – értékrendünk, prioritásaink tisztázásán keresztül – az elkövetkező 4 hétben. Ebből az első hét még elég problémás lesz, mert a Vishaka naksatra ura, a Jupiter meglehetősen zaklatott a küszöbön álló jegyváltása és a Plútó közelsége miatt.
November 16. – Két planéta is jegyet vált ezen a napon: a Nap a Skorpióba, a Vénusz pedig saját jegyébe, a Mérlegbe érkezik. Utóbbi kifejezetten kellemes heteket hoz, a lehetőségekhez képest társaságra nyitottsággal, érdeklődéssel, a harmónia keresésével. A Skorpió Nap hónapja pedig erős, hivatásbeli ambíciókat ébreszthet. Egy jegyben a Kétuval a Hold- és Napfogyatkozások évadát is elindítja.
November 17. – Ezen a napon Merkúr-Uránusz egzakt szembenállás van. Földi életünkben baleset- és földrengésveszélyt jelenthet e konstelláció, valamint szellemi, intellektusbeli téren ütközést, gellereket.
November 20. – A Jupiter reggel 9 előtt kevéssel ismét belép a Bak jegybe. Járt már itt idén március végétől 4 hónapon át. A Jupiter a Bakban esésben van, ezért itteni működését alaptermészetével ellentétesen összehúzódás, gazdasági szűkülés, recesszió jellemzi. Segít neki, tehát feljavítja a szintén a Bakban tartózkodó, roppant erős, szilárd kereteket nyújtó Szaturnusz.
November 27. – Vénusz-Uránusz egzakt szembenállás. A váratlan impulzusairól ismert Uránusz oppozíciója a kapcsolatok és partnerség jegyében álló Vénusszal előre nem látható szakításokat hozhat párkapcsolatban, de akár szövetségesek között is. Kis szerencsével szerelmi kalandhoz is hozzásegíthet.
November 28. – A Merkúr megérkezik a Skorpióba, ahol megerősítheti spirituális gondolkodásunkat, intuícióinkat, de manipulatív hajlamokat is hozhat.
November 29. – A Neptunusz direktté válik a Vízöntő jupiteri holdházában (Purvabadra). Míg a hátráló Neptunusz hozzájárult mindenféle kollektív, politikai, társadalmi téma elfedéséhez, ködösítéséhez, a direkt Neptunusz elkezdi ezeket felszámolni.
November 30. – Délelőtt igen fontos Telihold a Skorpió (Anuradha) Nap és a Bika (Rohini) Hold szembenállásával. Mivel ez a Telihold a holdcsomópontok jegytengelyén, azokhoz közel áll elő, Holdfogyatkozás is lesz, 2020-ban immár a negyedik. (Magyarországról nem lesz látható.) E Holdfogyatkozás az Antares csillag hatókörében (sziderikus helyzete Skorpió 15°54’) következik be, amelyet a hagyomány a háború csillagának tart. Ezért ez a Holdfogyatkozás az agresszió növekedését és a világ egyes országaiban esetleges háborús készülődést jelezhet.
Legalább a belső békénkre ügyeljünk ebben az indulatos, igazságkereső hónapban!
Szeretettel
Vishakati