
Égi gurunk, a Jupiter március 4-én naksatrát váltott, és a holdi Sravanából a marsikus Dhanisthába lépett. Dhanistha béli útja március 4-től május 22-ig tart, ezen belül április 5-ig a Bak oldalon, aztán május 22-ig annak Vízöntő felében halad.
A Dhanistha egyik fele ugyanis a Bakban van, a másik fele a Vízöntőben, s a két rész nagyon eltérően viselkedik. A Bakba eső fele az egyedüllét, a hosszú távú erőfeszítések, az egóval való megküzdés és a felelősséggel való szembesülés területe. A Vízöntő rész sokkal több nyitottságot, közösségi és szociális irányultságot hordoz, lázadó, újító, fel- és kiszabadító tendenciákat.
Dhanistha a szellemi és spirituális gazdagság naksatrája, aminek azonban megkéri az árat. Bolygóura a Mars, istensége a 8 Vasu, a földi bőség istenei. Szimbóluma a dob, de nagyon más a ritmusa a Bakban, mint a Vízöntőben.
Egy lassú mozgású bolygó naksatraváltása mindig fontos esemény. A Jupiteré most azért is erős jelzés, mert ezzel a váltással kilép a Szaturnusszal eddig közös naksatrájából, a Sravanából, és készülődik április 5-i jegyváltásához is. A jegyváltás pedig még a naksatracserénél is nagyobb hatóerejű történés lesz.
A Jupiter a Bak Dhanisthában utolsó hónapját tölti ebben a jegyben, ahol esésben van. Kitartást, türelmet, felelősséget tanul és tanít. Ráadásul erősen hat rá a Bikából a Rahu. Márpedig minden, amihez a Rahunak köze van, megszenvedi azt, mert a Rahu intenzívvé, felfokozottá tesz.
Most a Rahu aspektálja magát a bolygót, a Bak Dhanistha Jupitert, és március 28-án találkozik a Bikában az égi Marssal, a Dhanistha urával, amely átadja ezt a zaklatottságot az energiájában haladó Jupiternek.
Ezek együttes hatásaként a Bak Dhanistha Jupiter hónapja március 4-től április 5-ig küzdelmes lesz, különösen március 28-ig, a Mars-Rahu találkozásáig. Lefordítva jelen helyzetünkre: a küzdelmességet a covid világjárvány harmadik hullámának felfutásában és megfékezésében fogjuk megtapasztalni.
A Jupiter április 5-i Vízöntőbe lépése aztán teljesen más tendenciákat: megkönnyebbülést és nyitást ígér. Ez nálunk húsvétra esik, amikor valószínűleg elkezdődik a megszorítások oldása, fogjuk már látni a pandémia csillapodását, a fényt az alagút végén.
Az indiaiak minden 12. évben, amikor a Jupiter megérkezik a Vízöntőbe – s ezzel kiszabadul gyenge, esésben tartó jegyéből, a Bakból – nagy fesztivállal ünneplik a jegyváltást. Az ünnep neve Kumbha Mela, ahol Kumbha annyi, mint Vízöntő, Mela pedig találkozó. A 2021-es Kumbha Mela ilymódon egybe fog esni a mi húsvétunkkal, és a kiszabadulás ünnepe lesz.
A Vízöntő Dhanistha Jupiter tehát nyitást, a közösségi energiák erősödését, találkozásokat, az emberi kapcsolatok megélénkülését hozza majd. A kedvező hatások kiterjednek a gazdasági tevékenységekre is.
Április 13-tól kezdődően pedig, amikor a Dhanistha naksatra ura, a Mars is kiszabadul a Rahu mellől, a Bikából, még kedvezőbb, nyitottabb, derűsebb és egyenletesebb időszakba kerülünk.
Aki többet szeretne tudni a Jupiterről, vagy a védikus asztrológia összefüggéseiről, most már online módon is ismerkedhet vele az oldalamon.
Namasté
Vishakati