Október 21-én a sziderikus Mars belépett a Mérlegbe, a párkapcsolatok, a partneri együttműködés, a külsőségek és a megfelelés csillagképébe. December 5-ig marad itt, jó alkalmat teremtve arra, hogy tanuljuk magunkat bárminemű kapcsolódásban, a szerelmi viszonytól az érdekképviseletig, a társkereséstől az üzleti diplomáciáig.

A Mars akaratunk, aktivitásunk, kezdeményezésünk mutatója. A Mérleg Mars tartózkodási helyétől a 2. (Skorpió) és 7. (Kos) jegyek ura, és ez a 2-7-es jelleg határozza meg működését.

A 7-es uraként a külvilág, a partner, a kapcsolatok, a látszatok és a külsőségek felé fordít bennünket, a 2-es uraként pedig felkérdezi értékrendünket: tudjuk-e a sajátunkat képviselni, vagy átvesszük a külvilág, a másik ember elvárásait, és háttérbe szorítjuk a magunkét.

Nem egyedül halad a Mérlegben, november 16-ig az esésben levő Nap van vele – ettől még egy gyengélkedő férfi-apa-főnök is erősnek próbálja mutatni magát. November 2-től pedig a Merkúr lép be mellé bő két hétre, vele energikusabbá válhat kommunikációnk, gondolkodásunk.

Minden aspektált terület a Mars hatósugarában némileg idegesebben vagy tempósabban működik, mert kissé sok az az energia, amelyet Mars odaküld. A Mérleg Mars aspektusaival hat

  • a Bak stelliumra, ahol a 3 nagy hatású planéta, a Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter immár direkt irányban haladva dolgoztat felelősségvállalásunkon, fegyelmünkön. A Mars hatása alatt több feszültség, konfrontáció, esetleg korlátozás, bezártság valószínűsíthető. Akarunk, de akaratunkat nem érvényesíthetjük szabadon.
  • a Kosra, ahol a retrográd Uránusz rendezi át gondolkodásunkat, indulatainkat, ezért több konfliktus, baleset várható, és az Uránuszhoz társított földmozgások is intenzívebbek lehetnek.
  • végül a Bikában valódi értékeink felé késztető Rahura, ettől az aspektusától a gazdasági élet hullámzóbbá, a tőzsde szeszélyesebbé, az üzleti világ intenzívebbé válhat.

A Mars Mérleg beli 6 hetes utazása során 3 naksatrán halad át. Ezekben a kapcsolatiság 3 minőségét hozza fel:

  • október 21.-november 1. között saját energiájában, a marsikus Chitra naksatrában halad. Ezt az időszakot szinte végig a Skorpió Vénusszal alkotott uralmi cseréje jellemzi, amelytől a kapcsolatkeresés és a kapcsolatban való megfelelési késztetés nagyon felerősödik;
  • november 1.-20. között a Rahu uralma alá tartozó Szvati naksatrában halad a Mars, amikor a pozíciót érő kapcsolatok keresése lesz jellemző, és az aspektált Bika Rahu működése lehet kiszámíthatatlanabb, gazdasági furcsaságokat, tőzsdei hektikusságot okozva;
  • november 20.-december 5. között pedig a jupiteri Vishakában található, amikor a kapcsolati egyensúlyok, a partnerek alá-fölé rendeltsége, egymásnak való kiszolgáltatottsága kerül fókuszba. Ekkor azon kell dolgoznunk, hogyan találjuk meg a számunkra kedvezőbb balanszot.

Lehet választani bőven, mire fordítjuk a Mérleg Mars 6 hetét: aktívabb kapcsolatépítésre, valamilyen partneri viszony rendbe tételére, vagy például élénk társasági életre. Jó időtöltést hozzá!

Namasté

Vishakati

Írj hozzászólást