Category

Havi védikus prognózis

Category

Március a nagy fordulatok hava, amelyben a legfontosabb változások a Kétu-Rahu tengely jegyváltásához, a Merkúr irányváltásához és a jegyváltás előtt álló Jupiterhez kötődnek. Ezek közül a leglényegesebb történés a holdcsomópontok jegyváltása. Ez március 7-én történik,  ekkor a karmajelzők 18 hónapra a Bak-Rák tengelyről a Nyilas-Ikrek tengelyre helyezik át tanításukat. Kétu a Nyilasban – csatlakozva a Szaturnuszhoz és Plútóhoz -, az igazság és spiritualitás jegyében hoz tisztító hatást:  a dogmatizmus,  a meghajlított vagy leszűkített igazság,  a megvezetett teóriák, ideológiai szélsőségek és a vallás kérdéseiben.  Vele szemben a Rahu az egyenrangúság-vetélkedés, testvérek, nyitottság, alkalmazkodás terén hoz majd fejlődni valót.  Velük többször és hosszan fogunk még foglalkozni. Március nagyobb része retrográd Merkúrral fog telni, mert a Merkúr március 5-én visszafordul, és 3 hétig hátrál a Halakban, valamint a Vízöntőben. A retrográd Merkúr időszaka – mint minden retrográd planétáé – retrospektív időszak, amikor múltbeli kérdések merülnek fel, befékeződnek a jelen dolgai, és kevésbé tudjuk…

Február legfontosabb égi mozzanata a Mars hónap eleji Kosba lépése, ahol nemcsak erőre kap, hanem erős indulatokat, nagy energiákat indít be, egy jegyben az Uránusszal. Balesetveszélyes, mozgalmas időszak kezdete. A hónap kiemelkedő napjai február 11-14., amikor nagyon közel van egymáshoz a Mars és az Uránusz. Hirtelen történések, agresszív konfliktusok, természeti csapások követhetik együttállásukat. A hónapot végigkíséri a két holdcsomópont közeledése a Bak-Rák jegyhatárhoz, hiszen ők március 7-én fognak jegyet váltani. Mielőtt ez a nagy hatású váltás megtörténik, jelenlegi helyükön sürgetik a maradék idő kitöltését, karmikus feladataink teljesítését. Egész hónapban folytatódik a direkt tendencia, azaz az összes bolygó fő haladási irányának megfelelően halad, támogatva a az előretekintést, fejlődést. Nézzük a naptárban a nagyobb változásokat. Február 4. – Újhold, azaz Nap-Hold együttállás a Bak közepén, a Sravana naksatrában. Rajtuk kívül itt tartózkodik a Merkúr és a Kétu is. Kapcsolati mintáink felismerése és kijavítása, ezzel kapcsolatos felelősségünk vállalása az üzenet. Ez az Újhold…

Január 1-jén egy szép Hold-Vénusz együttállással indulunk a Mérlegben, amely a lelki harmónia lehetőségét kínálja önmagunkkal és párunkkal, társaságunkkal. A hónap amúgy dinamikusan kezdődik, első hetében egy sor bolygó vált jegyet vagy irányt. Ezek zöme kapcsolódik a Jupiterhez, s ezzel megindul a Jupiter mint az év befolyásoló planétája térnyerése. Január érdekessége, hogy részleges Napfogyatkozás és teljes Holdfogyatkozás is lesz. Utóbbit sok tetszetős címkével is teleaggatják (vérhold, szuperhold stb.). Lényege, hogy egy, a szokásosnál nagyobb Teliholdat fogunk látni, és ezen a szokatlanul nagy Teliholdon átvonul a Föld vöröses árnyéka, amely hajnali ½ 4 és ¾ 6 között teljesen betakarja a Holdat. Ez a 21-i teljes Holdfogyatkozás tőlünk is megfigyelhető időtartama. A hónap napjai közül kiemelkedik a 6-a, amely asztrológiai mozgalmassága miatt egy nevezetes nap lesz. A sok történésre (Újhold, Napfogyatkozás, Plútó naksatraváltása, Uránusz direkt) majd külön is figyelünk. Ezen a napon, az Uránusz előrefordulásával egy 2 hónapos direkt időszak indul az égen: az…

December, a legsötétebb és egyben a legfényesebb hónap, egy markáns Vénusz-Uránusz szembenállással indul. Ez új helyzeteket és nézőpontokat hozhat be kapcsolatainkba. A hónap meghatározó konstellációi a Skorpióban haladó Jupiter és a Nyilas vénuszi holdházába (Purvashada) lépett Szaturnusz, amelyek hosszú távon befolyásolják gondolkodásunkat, fejlődésünket. Ugyancsak jellemző lesz a Skorpió bolygók nagy száma: itt halad a Jupiter, a Nap, itt vált majd direktbe a Merkúr, és itt lesz a decemberi Újhold is. Ezek a bolygóállások gondoskodnak arról, hogy figyelmünk belső világunk felé is irányuljon, akár tudatos munkával, akár készen kapott helyzetek okán tesszük ezt. Lássuk a fontosabb decemberi konstellációkat. December 1. – Oppozíció a Mérleg Vénusz és a Kos Uránusz között, amely fordulatot, új megközelítést hozhat kapcsolatiságunkba. A meghökkentő karakterű Uránusz impulzusát ez az aspektus továbbíthatja az immár vénuszi naksatrában (Purvasadha) haladó Szaturnusznak is, ez  provokálhatja a világszerte amúgy is tobzódó ideológiai, politikai abszurdot. December 6. – Mikulás napján ajándékot kapunk: a…

November az intenzív bolygómozgások hava, fontos jegy- és naksatra átlépések, illetve irányváltások lesznek. Sokan fognak örülni a Mars jegyváltásának: 6 hónapos, Kétuval töltött Bak ideje lezárul, s a Vízöntőbe vált. A Kétu és Mars, két intenzív bolygó alaposan megmozgatott bennünket, a Kétu karmikus tartozásokkal szembesített, sok feszültség és ütközés árán. Pozitív élmény lesz a Vénusz előreindulása, főként a Mérleg aszcendensek számíthatnak arra, hogy erejük visszatér, testi gyengeségük elmúlik. A Vénusz irányváltását követően, 24 órán belül a Merkúr kezd majd hátrálásba, jócskán megnehezítve a közlekedés és kommunikáció témáit. A hónap végén pedig a Szaturnusz vált naksatrát, közelebb lépve a Plútóhoz, ismét éleződni fognak az ideológiai csatározások, hittel kapcsolatos viták. A fentiek alapján novemberben 3 olyan nap van, amely kiemelt figyelmet érdemel, mert nagyon intenzív energiaváltásokban leszünk: november 6., 16. és 27. Egyszerre lehetünk fáradtak, túl pörgősek és kaotikusak, ezért tanácsos kívül kerülni az eseményeken, lehetőség szerint távolról, nem bevonódva szemlélni azokat, háttérbe…

Októberben lassan-lassan csillapodik a Bak Mars-Kétu mérkőzése, s egyre több kellemes visszajelzést kaphatunk a Mérlegben gyülekező bolygóktól. A sok kisebb változás mellett a hónap két nagy asztrológiai hatása a Vénusz hátrálása és a Jupiter jegyváltása. A Vénusz saját jegyében, a Mérlegben kezdi meg visszafelé haladását, emiatt összesen 4 hónapot tartózkodik e jegyben. Szerelem, szeretet, művészetek, szereplés terén megannyi szép lehetőséget tartogat. Hátráló heteiben visszatérhetnek régi kapcsolataink a maguk valóságában, vagy emlékek, nosztalgia, tanulság képében. A Jupiter jegyváltása több mint egy évre átrendezi tapasztalásaink fő területét. A Mérlegben töltött 13 hónapja után Skorpió év következik, amely önismeretünk, mélyülésünk, spiritualitásunk fejlődését hozza. A hónap fontosabb konstelláció váltásai a védikus naptárban: Október 1. – A Plútó direktté válik a Nyilas 23.fokán, a vénuszi Purvashada területen. Ismét erősödik a Nyilas témák – ideológiák, hit, igazság, filozófia – tisztulása, ami a mindennapok életfelfogásában és véleményalkotásában hoz szélsőségeket, remélhetőleg tanulságokat is. Október 5. – Ezen a…

Az asztrológiai eseményekben bővelkedő nyár után intenzív szeptember következik. A hónap égi eseményei 3 fókusz köré rendeződnek. A legnehezebb hatást a Bakban egymás felé közelítő Mars és Kétu gyakorolja, szeptember 22-i találkozásukig. Viharos hetekre számíthatunk, közlekedésben, időjárásban, természeti jelenségekben, és vélhetően a politikában is. A Mars-Kétu közelítés vészjósló hatását némileg ellensúlyozza a Vénusz – a kapcsolatok, vágyak képviselője – megérkezése a Mérlegbe. Az egy jegyben töltött átlagosan 4 hét helyett 4 hónapig lesz itt, mert e jegyben fordul majd hátra 6 hétre az ősz folyamán. Mérleg idejének első harmadát együtt tölti a nagy jótevő Jupiterrel. És fontos, mindannyiunk számára érzékelhető fordulat történik akkor, amikor a Szaturnusz szeptember első hetében több hónap hátrálás után előre indul. A Merkúr és a Mars direktté válása után ez a harmadik fordulat jelentősen csökkenti a retrográd hatásokat az égen. Nézzük a naptárban a lényegesebb konstellációváltásokat. Szeptember 1. – A Vénusz megérkezik a Mérlegbe, amely a…

2018-as nyarunk a fogyatkozások nyara, 2018 augusztusa pedig a retrográd bolygók hava. Idén nyáron júliusban volt egy részleges Napfogyatkozás 13-án és egy teljes Holdfogyatkozás 27-én. Augusztus 11-én még egy részleges Napfogyatkozás lesz, amely Észak-Európából és Ázsia északnyugati részeiről látható majd. A fogyatkozások mindig rejtett dolgok napvilágra kerülésével kapcsolatosak, illetve labilisabb időszakokat jelentenek, elsősorban azon területek számára, ahol észlelhetők. Ami pedig a retrográd bolygókat illeti: a hónap közepén (8-tól 19-ig) összesen 6 bolygó menetel majd visszafelé. A hátráló bolygók időszaka mindig olyan, mintha sodródnánk: leképeződésük a földi  életünkben erős, visszaható jellegű, és kevéssé irányítható. A legintenzívebb retrográd periódus a Merkúr augusztus 19-i előrefordulásával törik meg, ezt követi a hónap végén a Marsé. Mindkettő érzékelhető lendületet hoz majd mindennapjainkba. A hónap további fontos történése a Kétu naksatra váltása: a Bak holdi naksatrájából (Sravana) a Nap uralmába (Uttarasadha) lép. Míg a Sravanában töltött több mint 8 hónap a régi kapcsolati minták javításával, felülírásával telt,…

Július ismét mozgalmas lesz. A hónap eseményei több téma köré csoportosíthatók: izgalmas bolygótalálkozások, haladási irányváltások, Nap- és Holdfogyatkozások várnak ránk. A bolygótalálkozások közül kiemelkedik a Mars és Kétu – idei második – együttállása 18-án. A hátráló Mars ismét megközelíti, majd eléri a Kétut, azaz a leszálló holdcsomópontot. A közeledés hetei, de különösen a találkozó körüli napok feszültséget, balesetveszélyt hordoznak. Több  bolygó haladási iránya is megváltozik a hónapban. A fordulat környékén – az úgy nevezett stacioner, azaz ácsorgó napokban, amikor a planéta haladási sebessége minimális – megnő a kiszámíthatatlanság, és érzékelhető az energiák változása.  A bolygók hátráló időszakát általában nehéznek érezzük, mert nem tudjuk irányítani a hatásukat, sodródunk velük. Ezért is örvendetes fordulat a Jupiter előrefordulása a hónap első harmadában.  A hónap végén viszont a Merkúr fog visszafordulni. Nap- és Holdfogyatkozás is lesz a júliusi égen, ezek mindig eseménydús időszakot jelölnek az asztrológiában. Nézzük a naptárban a fontosabb fordulatokat. Július 4.…

Az év 6. hónapja azzal a készülődéssel indul, amely a Mars és a Kétu június 13-i találkozójában fog beteljesedni. A két tüzes planéta közeledése, majd találkozása megmutatkozik majd a természet erőin keresztül (erősödő vulkáni aktivitás, földrengések, súlyos tűzesetek, hőhullám), de fegyveres konfliktusok, terrorista cselekmények formájában is. Ennek üzenete az, hogy akár fizikai értelemben, vagy képletesen át kell mennünk a tűzön ahhoz, hogy letisztítsunk magunkról sok felesleges és téves gondolatot, hitrendszert, játszmát azért, hogy közelebb kerüljünk valódi személyes történetünkhöz. Ennek a súlyos randevúnak ad erőteljes keretet az is, hogy a védikus égen egy úgynevezett kardinális kereszt alakul ki a kardinális, azaz döntő fontosságú jegyekben (Kos, Rák, Mérleg, Bak) levő bolygók között. Két tengely metszi egymást, egymásra merőlegesen: az egyik a Kos Uránusz és a Mérleg Jupiter közötti, a másik a Bak Mars-Kétu és a Rák Ráhu-Vénusz közötti. A kardinális kereszt jelentősen megemeli a benne szereplő bolygók energiáját, a fejlődés, változás erejét,…