Nagy változás következik a védikus égen 2025. március 29-én : a Szaturnusz belép a Halak csillagképbe,  ahol – egy pár hónapos Kos kitérőtől eltekintve – 2028. február 24-ig marad. A Halak Szaturnusz belépője meglehetősen hatásos: 6, már a Halakban tartózkodó planétához kapcsolódik (Rahu, retrográd Merkúr és retrográd Vénusz, Nap, Hold, Neptunusz), ráadásul a jegyváltás napját Napfogyatkozással kísért Uttarabhadra (szaturnuszi) Újhold nyomatékosítja, ami egyúttal az asztrológiai újév jelzőpontja is. A Halak a lélek jegye, a váltás napján és az azt követő években történtek lelki fejlődésünkben, gyógyulásunkban vezetnek bennünket, mindenkit a maga módján. A jegyváltás konstellációja mintha egy kaput, egy átjárót tárna fel egy másik, lelki dimenzióba, elkezdődik az út.

A Szaturnusz utoljára 1995. augusztus 9. és 1998. április 17. között járt itt, a Halakban. Aki azidőtájt már felnőttként élte életét, érdemes visszaidéznie, milyen fontosabb események történtek vele, mert hasonló életterületeken nyilvánulhat meg a Szaturnusz jelenlegi revolúciója a Halakba.

Szaturnusz a karma őre, olyan veretes témák hordozója, mint az idő, a fegyelem, struktúra, rend, célok, felelősség, a hivatás, csúcsra érés, hatalom, s ennek felelőssége. Sorsszerű változásokon, megéléseken keresztül tisztítja azt az életterületet, ahol jár.

Fontos tudatosítanunk, hogy a Halak csillagképet már 2023 október vége óta dolgozza át a Rahu, mintegy előkészítve azt a Szaturnusznak. De míg a Rahu felnagyít, felforgat, mozgásban tart, addig a Szaturnusz  lefarag, rendbetesz, szembesít, strukturál, manifesztál mindenkori tartózkodási helyén.

A Halak női, negatív, változó vízjegy, a Jupiter uralma alatt áll. Az ekliptikán a 330°-360° között található, vele zárul a zodiákus. Témái a lélek, a lelki megtapasztalás, a történések érzelmi átélése, a lelkünkkel történő együttműködés vagy elhatárolódás tőle, az áldozatiság, a határok tartása. Kettős jegy, amelyben a látszat és a belső való eltérhet, de ebből adódik a vele járó mély kreativitás, a más módon látás, érzékelés. Hozzá tartozik az előző élettel kapcsolatos lelki sebek gyógyulása. Látni és tapasztalni fogjuk, hogy mindig azon a horoszkópházon (életterületen) kell és lehet gyógyítani, ahol a Halak jegye van a személyes születési horoszkópban.

Mire számíthatunk a Halak Szaturnusz 3 évében? Mindvégig azt kérdezi majd a Halak Szaturnusz, milyen a viszonyunk a lelkünkkel, és hajlandóak vagyunk-e a fejlődésre. Ezért elsősorban rengeteg lelkileg tanító élmény vár ránk, amelyet módunkban áll rákészülve, tudatosan megélni, hiszen lelki, önismereti részünket szeretné fejleszteni. Ha megúszni szeretnénk a Halak Szaturnusz lelki tanításait, akkor is eljuttatja üzenetét, de több érzelmi megpróbáltatáson, testi-lelki nehézségen, szenvedésen keresztül. Ezért a Halak Szaturnusz időszakában a lelkünkkel való tudatos foglalkozás, a lelki munka, például az önreflexió, meditáció, ima, mindenféle lelki terápia és tanulás, önképzés alapvető fontosságú.

A Halakhoz tartozik a kereszténység, a Vatikán, ezért ezek témáiban is jelentős átrendeződésre számíthatunk, trendváltásra, szervezeti átalakulásra, a keresztény hit jelentőségének és megélésének változására.

Testrészek közül a boka és lábfej Halak jellegű, valamint a psziché dolgait tárgyaljuk itt. Ezért ezek problémái gyakoribbak lesznek, főként azoknál, akik a lelki munkát valamilyen oknál fogva nem akarják vagy tudják magukévá tenni, mert például túlnyomóan anyagi síkon élik életüket. A lábbal, például reflexológiával, ortopédiával, gyógypedikűrrel, valamint a pszichével foglalkozó szakembereknek minden bizonnyal sokkal több dolga lesz.

A Halak csillagképhez sorolt földrajzi területek: Portugália, Brazília, Etiópia, Kanada tavakban gazdag részei, Görögország szigetvilága, Új-Zéland – ezekben az országokban is jelentősebb átalakulások, esetenként nehézségek következhetnek.

Vizes jegyben lévén a Szaturnusz a vízzel kapcsolatos testi folyamatok, folyadékáramlások (vízháztartás, nyirokrendszer, ödéma, vizesedés) és a bolygó vizes klimatikus témáit (áradások, csapadék mennyisége, óceánok vízszintje) is fókuszba helyezi. Megérkezését Közép-Európában például napok óta tartó eső kísérte.

A Halak Szaturnusz mindkét jupiteri jegyet aspektálja, a Halakban a belső, a Nyilasban a külső, a megélt dolgokon keresztüli tapasztalással tanítva. Az alábbi aspektusain is hat (azaz mintha az aspektált helyeken is állna):

  • 3-as aspektusa a Bikát érintik, amely fontossági sorrendek, értékelvek változását, valamint (világ)gazdasági átrendeződést hoz. Közelebb vihet bennünket a földhöz, a föld tápláló és gyógyító adottságaihoz, például kertészkedéshez, a saját élelmiszer megtermeléséhez, gyógynövényekhez, organikus dolgokhoz.
  • 7-es aspektusa a Szűz csillagképet érintik, amely a testi (Szűz) és lelki (Halak) egyensúlyt firtatja, felerősítve mindkettő jelentőségét, és lelki akadályok esetén a testi problémák valószínűbb megnyilvánulását.
  • 10-es aspektusa pedig a szintén jupiteri Nyilas csillagképet célozza, ideológiai és vallási kérdések átkeretezése, a szélsőségek lefaragása, esetenként a cukorháztartás és csípőproblémák megjelenése révén.

A Halak Szaturnusz saját jegyeit a Halaktól a 12. (Vízöntő) és 11. (Bak) helyen látja. A 12-es távolság a belső munkát kéri, a 11-es pedig a közösségit. Ennek szép megélése lehet a közösségben végzett elvonulás, jógázás, meditáció, ima: együtt vagyunk, de elsősorban befelé figyelünk.

A Szaturnusz haladása a Halak naksatrákon keresztül (ezeket a maguk idejében majd részletesen megnézzük):

  • A jupiteri Purvabhadrapada naksatrában kétszer van: itt kezd 2025. március 29-én és marad április 28-ig, és visszatér 2025. október 03. és 2026. január 20. között. Ezek a periódusok a mélyreható érzelmi tapasztalások időszakai. Az első periódus igen nehéznek ígérkezik, mert ezt a Szaturnusz és a Rahu egymás szoros közelségében tölti (majd egészen május 18-ig), április 14-én konjunkcióban. Érzelmi zűrzavar belül, káosz kívül, a kontrollálhatatlanság hetei. Ekkor a Jupiter (a jegy és a naksatra ura is) a Bikában van, ezért itt a gazdasági vonatkozások, a gazdasági erőforrások újrafelosztása, prioritásaink változásai, kötődési problémák lesznek terítéken. A második Purvabhadrapada periódusban retrográd lesz a Szaturnusz, a diszpozitor Jupiter pedig az Ikrekben és a Rákban lesz, egyenrangúsági és családi dilemmákból fakadó érzelmi tanulást hozva.
  • A szaturnuszi Uttarabhadrapada naksatrában 3-szor lesz a Halak Szaturnusz: 2025. április 28.- október 03. között, 2026. január 20.-május 17. között és 2026. október 9.-2027. február 8. között. A szaturnuszi naksatrákban a tanítás mindig sorsszerű, megkerülhetetlen és nehezen, késleltetve érik be. Belső munkával és a külső világban megélt segítő, karitatív tevékenységgel, önkéntes felajánlásokkal – például munka, értő figyelem, anyagiak vonatkozásában – ugyanakkor szépen együtt lehet működni a Szaturnusszal.
  • A merkúri Revati naksatrában szintén 3-szor lesz a Szaturnusz: 2026. május 17.- október 9. között, 2027. február 8. és június 03. között,  valamint 2027. október 20.-2028. február 24. között. Ezekben segítségül hívhatjuk az értelmet, a tudást, a megértést, azaz a merkúri eszközöket. Előhívhatunk olyan valaha, akár előző életben megszerzett tudást, amellyel ismét élhetünk, de szükséges lesz összekötni azt érzelmi oldalunkkal. Fejnek és szívnek össze kell hangolódnia.

A Szaturnusz az elkövetkező 3 év során rövid időre kilép a Halakből, és átlátogat következő jegyébe, a Kosba 2027. június 03.- október 20. között. Ekkor az Asvini naksatrában tartózkodik, amely azonban nem a lelki tanulásról, hanem régi erőszaktörténetek gyógyításáról szól. De ez már egy következő fejezet, a Kos Szaturnuszé.

Említsük meg azt is, hogy a Halak Szaturnusz az alábbi 3 időszakban lesz retrográd:

  • 2025. július 14. – november 28.
  • 2026. július 26. – december 10.
  • 2027. augusztus 8. – december 24.

Ezek a retrospekció, a visszatekintés, az újraértelmezés időszakai, amikor ugyanazokból a darabokból új képet és értelmet, megértést rakhatunk össze magunknak. A retrográd Halak Szaturnusz egyidejűleg hat a Halakban és az azt megelőző Vízöntőben, egyúttal korrigálva a Vízöntő Szaturnusz időszakából visszamaradt, teljesítetlen feladatokat.

Szép lelki utazást kívánok az elkövetkező években a Halak Szaturnusszal.

Namasté

Vishakati

 

 

Write A Comment