A márciusi nagy váltás után a frissen Halakba érkező, és a Rahuval közelítő fényszöget alkotó Szaturnusszal ismerkedünk. A két ártalmas bolygó nagy zűrzavart, érzelmi hektikusságot hoz, és azt érzékelhetjük, hogy egy sor megszokott dolog, rendszer szétesik körülöttünk. Életünk keretei intenzív változáson mennek át. Pontos együttállásuk április 13-án következik be, ekkor tetőzik a feszültség, és május 18-án, a Rahu jegyváltásával ér majd véget.
A hónap során megtapasztaljuk, hogy a kapcsolatok, vágyak, anyagiak, művészetek analógiáit hordozó Vénusz retrográd, majd direkt mozgásában sorra találkozik több másik bolygóval. Ezek az együttállások a párkapcsolatainkat, szerelmi viszonyainkat és anyagi lehetőségeinket mozgatják meg. Amikor a retrográd Vénusz vesz részt a találkozásokban, annak mindig visszaható, múltra vonatkozó hatása, üzenete van.
Figyelemre méltó az is, hogy egy fogyatkozási perióduson vagyunk túl, amelynek lecsengése kb. 6 hónapon át tart. Új és nem túl békés kezdetet jelentenek április 3. körül a jegyeik első fokán álló Halak Szaturnusz, Rák Mars és a Bika Uránusz. Itt, a jegy elején a bolygók általában véve gyengék, éretlenek, és messze nem a legjobb formájukat, értsd legtámogatóbb minőségüket adják. Az Uránusz a háború csillagának is nevezett Algol csillag fokszámán áll, a Mars pedig leggyengébb jegyébe, a Rákba ér – igaz, ennek első 3°20’-e gyógyító, békítő minőséget is hordoz. Nagy feszültségek vesznek körül bennünket.
Fontos konstellációváltások:
Jegyváltások: Mars a Rákba április 2., Nap a Kosba április 13.
Naksatraváltások: Jupiter a Bika Rohiniból a Bika Mrigasirába ápr. 10., Szaturnusz Halak Purvabhadrából az Uttarabhadrába április 28.
Irányváltás: Merkúr előre (ápr. 7.), Vénusz előre (április 13.)
A hónap legbonyoultabb napjai: április 13., ezen a napon túl sok minden történik: Telihold, Vénusz irányváltása, Nap jegyváltása, Szaturnusz-Rahu konjunkciója, ezért ez a nap különösen sok óvatosságot kér, de a Merkúr előrefordulásának napja, április 7. és a Mars április 2-i jegyváltása is figyelmet és türelmet kíván.
Legkedvezőbb nap: április 30., szerda – Aksaya Tritiya, nemcsak a hónap, hanem az év legjobb napja is, legalábbis a védikus gondolkodás szerint.
A változások a naptárban nézve:
Április 2. – a Mars ismét a Rák csillagképbe lép, 2 hónapot tölt majd esésben tartó jegyében. Április 12-ig a Rák Punarvaszuban helyzete biztatóbb (a navamsában vargottama és pushkara), hasonlóan legutóbbi itt tartózkodásához (lásd idén január 13. és 22. között, gázai ideiglenes béke) a mostani 10 napban is kísérheti fegyverszüneti megállapodás, harcok időleges felfüggesztése.
Április 3. – Ráhu és a retrográd Vénusz pontosan együttállnak a Halak 3. fokán. Szorosan mellettük áll a retrográd Merkúr és a Szaturnusz is. Kapcsolati félreértések felbukkanása és rendezése, régi párkapcsolati helyzetek tisztázódása esélyes. Mivel a Vénusz és a jegyúr Jupiter még mindig uralmi cserében van, mindkét bolygó erősíti a másikat. Minden afférnak lehet erős anyagi vonatkozása is.
Április 7. – A Halak 1. fokán találkozik a frissen ideérkezett Szaturnusz és az ide hátráló Vénusz. Régi párkapcsolat lezárása, esetleg rendbetétele történhet. Szintén ezen a napon a Merkúr direktté válik a Halak 3. fokán. A Merkúr irányváltása napokon belül kedvező érzeteket hoz, de maga a fordulat napja nem könnyű, balesetveszélyt tartogat.
Április 10. – A Bika Jupiter naksatrát vált, és megérkezik a marsikus Mrigasirába. Időszakában még fontosabb lesz a javainkhoz, értékeinkhez és értékrendünkhöz való ragaszkodás, pedig érdemes lenne ezeket a kérdéseket rugalmasabban, a változást megengedve kezelni.
Április 13. – Nehéz és esménydús nap. Telihold a Halak Revati Nap és a Szűz Chitra Hold szembenállásából. Test és lélek összevetülése, és – mivel a Hold marsikus naksatrában van – jelentős feszültség hordozója. Gondoskodjunk a gőz elvezetéséről, a sport, testi aktivitás, kerti munka, barkácsolás hatékony segítők lehetnek. Szintén ezen a napon a két ártalmas planéta, a Rahu és a Szaturnusz együttállása egzakt, amely kiszámíthatatlanságban, megszokott struktúrák szétesésében nyilvánulhat meg.
A nap jó hírei a Vénusz direktté válása a Halak 1. fokán, amely néhány nap elteltével szerelmi, anyagi és művészetek vonatkozásában kedvező fordulat, hozhat kapcsolati impulzust is. Éjfél előtt pár perccel pedig a Nap átlépése erős jegyébe, a Kosba, amely vitalizál, energiával és lendülettel tölt majd bennünket.
Április 17. – A Merkúr és a Neptunusz 3. együttállása a Halakban: titkok, csúsztatások lelepleződése lehetséges. Rendkívül intuitív energiák vannak, amelyeket spirituális vagy alkotó tevékenységre jól be lehet csatornázni.
Április 19. – Vénusz-Rahu ismételt találkozója, amely szerelmi témát forrósíthat fel, de üzleti, gazdasági turbulencia is velejárója lehet.
Április 24. – Vénusz-Szaturnusz 2. találkozása a Halakban, amely kapcsolati konfliktus elhárítását, partneri megállapodást támogat.
Április 27. – Újhold a Kos csillagkép vénuszi területén, a Bharani naksatrában. Szélsőségek, vágyak, birtoklás kordában tartása az üzenete, s az, hogy vágyaink mértéktelen megélésének érzelmi ára is lehet. Üzleti, anyagi döntéseket minimum 3-szor fontoljunk meg. Szintén ezen a napon, este fél 10 magasságában Mars-Plútó szembenállás pontosodik, amely hatalmas indulatokat hordoz. Az Újhold jegyura, a Mars esésben van, és uralmi cserében a Holddal, ez kivált ambivalenssé teszi ezt a napot.
Április 28. – Az alig egy hónapja a Halak csillagképbe érkezett Szaturnusz a jegy 2. naksatrájába lép, a szaturnikus Uttarabhadrába. Érzelmi karmáink, blokkjaink, lelki elhatárolódásaink oldásának intenzív időszaka kezdődik, amikor érdemes nekünk, magunknak beletenni a munkát terápia, önfejlesztés, a magunkba tekintés tudatos módjain át.
Április 30. – Aksaya Tritiya, a naptári év legkedvezőbb napja, idén szerdai napra esik. Szándékok megvalósítása, vállalkozás beindítása, szerződés megkötése, vagy a jövőre vonatkozó tervek számbavétele szempontjából egyaránt igen biztató energiájú nap. Áldás van mindenen, ami ezen a napon történik.
Namasté
Vishakati