A márciusi nagy váltás után a frissen Halakba érkező, és a Rahuval közelítő fényszöget alkotó Szaturnusszal ismerkedünk. A két ártalmas bolygó nagy zűrzavart, érzelmi hektikusságot hoz, és azt érzékelhetjük, hogy egy sor megszokott dolog, rendszer szétesik körülöttünk. Életünk keretei intenzív változáson mennek át. Pontos együttállásuk április 13-án következik be, ekkor tetőzik a feszültség, és május 18-án, a Rahu jegyváltásával ér majd véget. A hónap során megtapasztaljuk, hogy a kapcsolatok, vágyak, anyagiak, művészetek analógiáit hordozó Vénusz retrográd, majd direkt mozgásában sorra találkozik több másik bolygóval. Ezek az együttállások a párkapcsolatainkat, szerelmi viszonyainkat és anyagi lehetőségeinket mozgatják meg. Amikor a retrográd Vénusz vesz részt a találkozásokban, annak mindig visszaható, múltra vonatkozó hatása, üzenete van. Figyelemre méltó az is, hogy egy fogyatkozási perióduson vagyunk túl, amelynek lecsengése kb. 6 hónapon át tart. Új és nem túl békés kezdetet jelentenek április 3. körül a jegyeik első fokán álló Halak Szaturnusz, Rák Mars és a…
Tag