Tag

retrográd Merkúr

Browsing

Március a nagy fordulatok hava, amelyben a legfontosabb változások a Kétu-Rahu tengely jegyváltásához, a Merkúr irányváltásához és a jegyváltás előtt álló Jupiterhez kötődnek. Ezek közül a leglényegesebb történés a holdcsomópontok jegyváltása. Ez március 7-én történik,  ekkor a karmajelzők 18 hónapra a Bak-Rák tengelyről a Nyilas-Ikrek tengelyre helyezik át tanításukat. Kétu a Nyilasban – csatlakozva a Szaturnuszhoz és Plútóhoz -, az igazság és spiritualitás jegyében hoz tisztító hatást:  a dogmatizmus,  a meghajlított vagy leszűkített igazság,  a megvezetett teóriák, ideológiai szélsőségek és a vallás kérdéseiben.  Vele szemben a Rahu az egyenrangúság-vetélkedés, testvérek, nyitottság, alkalmazkodás terén hoz majd fejlődni valót.  Velük többször és hosszan fogunk még foglalkozni. Március nagyobb része retrográd Merkúrral fog telni, mert a Merkúr március 5-én visszafordul, és 3 hétig hátrál a Halakban, valamint a Vízöntőben. A retrográd Merkúr időszaka – mint minden retrográd planétáé – retrospektív időszak, amikor múltbeli kérdések merülnek fel, befékeződnek a jelen dolgai, és kevésbé tudjuk…

Ködtől csöpögős, sötét novemberünkben a védikus konstellációk is mélyre visznek bennünket, nézzük meg, miért és hogyan. Miért van ennyi tűzeset, miért halnak meg ennyien körülöttünk, miért érzik ilyen sokan, hogy valami lóg a levegőben? Az időszak leginkább érzékelhető állásai: a Skorpió Jupiter és a naksatraváltás előtt álló Szaturnusz, valamint az ezeket kísérő konstellációk. A Jupiter október 11. óta halad a Skorpióban, s itt tartózkodásának legjellemzőbb hozadéka a mélyülés, elengedés, átalakulás megtapasztalása, mert ez a jegy, a Skorpió erről szól. Valami újnak készítünk helyet, de ehhez valamit vagy valakit el kell engednünk, át kell értékelnünk magunkban. A változás képessége egyénenként eltérő, és azok a konkrét élethelyzetek is, amiben megtapasztaljuk. Van, akinek egy vonásától, például a gyerekességétől kell megválnia. Akad, akinek az ismeretségeit, barátait kell új szempontok szerint megszűrni. Lesz, akinek meghal valakije, s olyan is, aki például betegségen keresztül éli meg az elengedést, a megtartani nem tudást. Ezért ez a Skorpió…

Épp hogy túl a második Mars-Kétu találkozón fontos, de nem könnyű napokban vagyunk július 24. és 29. között. Ezeket leginkább a Merkúr és a Hold helyzete befolyásolja. A Merkúr mozgása annyiban, hogy július 26-án reggel 7-kor – a Rák jegy utolsó fokán – a Merkúr irányt vált, és hetekre retrográdba fordul. A fordulat maga is döcögős, mert a Rák utolsó foka a már ismert fogalomhoz, a gandantához kapcsolódik. Amikor itt, az utolsó vizes jegyfokon tartózkodik egy planéta, az számunkra mindig bajosabb időszakot jelöl, a Merkúr vonatkozásában most július 29-ig. A Merkúrhoz kapcsolt témák (közlekedés, utazás, ügyintézés, gondolkodás, kommunikáció, média, informatika) a hátrálás heteiben – július 26. és augusztus 19. között – lelassulnak, akadályoztatottak lesznek. Még a nyaralás idején is érdemes tekintettel lenni erre. Semmi sem halad majd úgy, mint szeretnénk, ezért érdemes másként gondolkodni, akarni. Ezekben az augusztusi hetekben amúgy összesen 6 bolygó lesz retrográd, mondhatni leáll az élet, visszafelé…

Július ismét mozgalmas lesz. A hónap eseményei több téma köré csoportosíthatók: izgalmas bolygótalálkozások, haladási irányváltások, Nap- és Holdfogyatkozások várnak ránk. A bolygótalálkozások közül kiemelkedik a Mars és Kétu – idei második – együttállása 18-án. A hátráló Mars ismét megközelíti, majd eléri a Kétut, azaz a leszálló holdcsomópontot. A közeledés hetei, de különösen a találkozó körüli napok feszültséget, balesetveszélyt hordoznak. Több  bolygó haladási iránya is megváltozik a hónapban. A fordulat környékén – az úgy nevezett stacioner, azaz ácsorgó napokban, amikor a planéta haladási sebessége minimális – megnő a kiszámíthatatlanság, és érzékelhető az energiák változása.  A bolygók hátráló időszakát általában nehéznek érezzük, mert nem tudjuk irányítani a hatásukat, sodródunk velük. Ezért is örvendetes fordulat a Jupiter előrefordulása a hónap első harmadában.  A hónap végén viszont a Merkúr fog visszafordulni. Nap- és Holdfogyatkozás is lesz a júliusi égen, ezek mindig eseménydús időszakot jelölnek az asztrológiában. Nézzük a naptárban a fontosabb fordulatokat. Július 4.…

Március 23-án kora hajnalban a Halakban levő Merkúr irányt vált, és retrográdba fordul. Hátráló időszaka április 15-ig tart. Ismerjük már a retrográd Merkúr leckéjét: akadályoztatás utazás, közlekedés terén, lassuló ügyintézés, kaotikus események a hírközlés, informatika berkeiben. Az idei Halak Merkúr hátrálás azonban ennél is nagyobb összevisszaságot tartogat számunkra. Ennek oka az, hogy a Halak jegyében a Merkúr esésben – asztrológiai kifejezéssel gyenge méltóságban – van, ezért eleve problémás a működése. Ha ehhez hozzávesszük a hátrálás tényét, sajnálatos kommunikációs zűrzavarra, bábeli kavarodásra, a megtévesztés eseteire számíthatunk. Számunkra fontos  tény az is, hogy a retrográd Halak Merkúr időszakába esnek a magyarországi parlamenti választások. Ezért érdemes duplán megszűrni, milyen információt veszünk komolyan, melyik hírforrást tekintjük hitelesnek. Mivel a retrográd Merkúr mindig visszavisz a saját vagy családi múltba, akár a történelembe, ez a 3 és fél hét minden ellentmondásossága mellett tanulságos időszak lehet. Múltunkból okulva gyógyulhatunk, fejlődhetünk a jelenben. Van egy másik izgalmas fordulat is…