December közepe hullámzó konstellációkkal telik, amelyeket hullámzó kedéllyel, változékony hangulatokkal követhetünk le.

Túl vagyunk az első Vénusz-Plútó együttálláson, amely december 11-én (szombaton) hozhatott vénuszi témákban (kapcsolat, vágyak, szerelem, pénzügyek) szenvedélyt, felhorgadást, esetleg kapcsolatban a hatalommal, erővel való visszaélést, ennek elszenvedését.

Meghatározóbb történés azonban a Skorpió csillagképben az oda december 5-én belépő Mars és az ott folyamatosan hátráló Kétu egymás felé közeledése a Skorpió szaturnuszi naksatrájában (Anuradha). A konstelláció spirituális üzenete tudati működésünk emelkedése, gondolkodásbeli tabuk kitörlése.

Fizikai síkon azonban – mivel mindkét planéta marsikus jellegű – közeledő fényszögük növekvő indulatokkal, haraggal, és tetemes energiák fel-/kiszabadulásával járhat. Tapasztalhatjuk magunkban és környezetünkben az ingerültséget, felfokozottságot, esetleg alvási zavarokat, kisebb-nagyobb baleseteket, zökkenőket.

A két bajkeverő december 14-15-én áll pontosan együtt, ezek a napok a szokásosnál jóval több agressziót, balesetveszélyt hozhatnak fel. Amit tehetünk: kerüljük a vitát, konfliktust, a tömeget. Leginkább valamilyen fizikai aktivitásban ajánlott levezetni ezt a rengeteg tűzenergiát: például sportban, nagytakarításban, fúrás-faragásban. Gyakorlottabbak kísérletezzenek tudatuk megfigyelésével, meditációval, izgalmas eredmények születhetnek.

Alig leszünk túl a fenti konjunkción, december 14-17. között a Napnak lesznek bizonytalan napjai, amikor átkel a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandantáján. Ebben a néhány napban érezhetjük, hogy fáradékonyabbak vagyunk, nehezebb a főnökkel, az apai energia is gyengébb lehet. Legyenek ezek (is) a türelem napjai.

Karácsony előtt még egy történés van az égen: a december 19-i Telihold napján a Vénusz irányt vált, és január végéig retrográd lesz. A kapcsolati tanulás hetei kezdődnek, amikor fizikai valójukban vagy nosztalgikusan visszatérhetnek szerelmek, régi érzések, hogy egyszer s mindenkorra döntsünk felőlük.

Szép adventet kívánok szeretettel

Vishakati

Write A Comment