A hónap utolsó napján Mars, a kezdeményezés, az erő és aktivitás bolygója átlép a Mérlegbe. Ott is marad január közepéig.

A Mars izgalmas számunkra, mert ahol ő halad (Mérleg) és ahova hat (Kosok, Bakok és Bikák), ott megpezsdül az élet, beindul a zizegés, néha még több is az energia, mint amennyit szeretnénk. Váltása a románc és együttműködés jegyébe megnyit bennünket a párkapcsolat és párkeresés, a társasági élet felé. Fontosabb lesz a kultúra is, lehetünk szereplői vagy élvezői egyaránt. Több késztetést hoz arra, hogy megnyíljunk, megmutassuk magunkat, s ezen keresztül viszonyokat szerezzünk. A kapcsolódás igényén túl anyagiak terén is hozhat erősebb motivációkat.

Ugyanakkor lesz, aki ezeket az aktivitásokat majd abban éli meg, hogy több agresszivitást ad vagy kap a kapcsolatában. Kiderülhetnek újabb titkok, kivel milyen abúzusok, nem kívánatos szexuális közeledések történtek. Az erős energiák intsenek bennünket óvatos ismerkedésre, a konfliktusok tudatos kerülésére.

Az óvatosságra azért is szükség van, mert – miután az Uránusz a Mars jegyében, a Kosban van, s ezáltal kölcsönös az egymásra hatásuk – a Mars viszi magával az uránuszi hatásokat, bárhol is jár. Az uránuszi hatások pedig hirtelenek és kiszámíthatatlanok, továbbá felszabadító jellegűek.

A Mars a Mérlegben az alábbiak szerint járja be a 3 naksatrát:

  • november 30. és december 10. között a Mérleg marsikus energiájában, a Chitra nevű naksatrában van. Itt pörgést, új kapcsolatot, de több agressziót is hozhat. Csak a tudatosan fegyelmezett énünk tud megóvni a konfliktusoktól;
  • december 10. és 30. között a Szvati naksatrában van. Ez egy Rahu (azaz felszálló holdcsomópont) alá tartozó terület, ahol mindenféle furcsaság eshet meg velünk kapcsolatilag: az érzelmi intelligencia válogatott megnyilvánulásaival találkozhatunk;
  • december 30. és január 22. között pedig jupiteri energiában, a Vishakában halad, ahol újabb tapasztalásokat gyűjthetünk be arról, hogyan működünk partnerkapcsolatban, kinél van a dominancia, s ezt hogyan tudjuk kezelni.

A Mérleg Mars a szintén a Mérlegben tartózkodó Jupiterrel jól tud együttműködni, ők ketten sikert hozhatnak a kapcsolatteremtés, pár találása terén. Meglevő kapcsolatokban viszont az egyensúly újrateremtése, a felek egyenjogúságának helyreállítása lesz a feladat.

Sok sikert a kapcsolódáshoz, szeretettel
Vishakati

Write A Comment