Az indiai rendszerben a Jupiter július 14-én hajnalban jegyet vált, s a következő 13 hónapban az Oroszlánban fog haladni.
Ezzel nagy fordulat következik be az égen: eddig a két sorsbolygó, a Szaturnusz és a Jupiter kölcsönösen hatottak egymásra, de ettől az átlépéstől kezdve kizárólag a Szaturnusz hat a Jupiterre. Sokunk úgy éli majd meg ezt a változást, hogy sokkal kevesebb lesz a választási lehetősége, a mozgástere. Cserébe – ha el tudjuk fogadni rendező elveit – a Szaturnusz megacélozza akaratunkat, önfegyelmünket, céljainkat. Ilyen szempontból egy predesztináltabb időszak következik, jobban kell sorsunkhoz, karmánkhoz igazodnunk.
Jupiter a Guru, a mester, aki tapasztalás útján tanít. Pozitív és negatív értelemben átmos bennünket, elvisz a határokig, és próbál rávezetni a középútra. Amit a Jupiter érint, ott bővülünk, fejlődünk, erősödünk. Tradicionálisan hozzá kötjük a szerencse, jóindulat, bölcsesség fogalmakat. Nők számára a férj (partner) jelölője, a vágyott férfiminőség mutatója. Egy jóindulatú bolygó, amely segítően tereli fejlődésünket.
A védikus asztrológiában a jegyváltás nagy erejű, és egy csapásra mindent megváltoztat, ráadásul az adott jegyben tartózkodás teljes időszakára (most több mint 1 évre) érvényes változásokat hoz. 
Miben állnak ezek a változások a Jupiter vonatkozásában?
Az előző jegyben, a Rákban a női oldalunkat, a múlthoz való viszonyunkat és érzelmeinket tanította a Jupiter, az Oroszlánban a férfi oldalunkat, a jelenben való létezést és aktivitásunkat, cselekvőképességünket növeli meg. Így az egónkat, a hatalomhoz való viszonyunkat pro és kontra, az apai örökségünket, összefoglalva a Napságunkat tapasztaltatja majd meg. Némileg mindenki maga lesz a világ közepe…
Az egós vonatkozásokon túl egy olyan örömteli időszak, amikor jobban tudunk élni, és jobban rátalálunk a szívünknek kedves dolgokra.
Az Oroszlán Jupiter az 5. és 8. jegy ura, ezért alapvető témái 
– az 5. uraként a gyerekek, fogamzás és szüléskreativitás, vállalkozás, és mindenféle örömök témáját fogja sűrűbben behozni életünkbe. Több gyereket szeretnénk, több műalkotás kívánkozik a napvilágra, alkotókedvünk, teremtési hajlandóságunk megemelkedik. (Mindannyiunknak a legtöbb öröm az 5. házas témákból ered.)
– a 8. uraként pedig néhány rázósabb témát fog megmutatni: manipulatív energiákat, átalakulást, elengedést, változást. Általában úgy működik, hogy nagy lendülettel érkezik életünkbe egy alkotással, vagy gyerekkel – terhességgel, vagy valaminek a létrehozásával kapcsolatos öröm, s hozzá csatlakoznak a nehézségek, amelyek változásra kényszerítenek bennünket.
Az Oroszlán Jupiter aspektusaival (tüzes házak és szemben a Vízöntő) a természet szeretetétönállósodásunkat támogatja, és azt, hogy párkapcsolatunk egyben barátság is legyen társunkkal.
A Jupiter Oroszlánba lépését követően először 2 hónapig a Kétu-energiájában lesz (Magha naksatra). Ekkor megmozgat minden olyan területet a horoszkópunkban (s az életünkben), aminek köze van a leszálló holdcsomóponthoz. Ennek az időszaknak köze lehet spirituális fejlődésünkhöz, apánktól örökölt energiamintáink tisztításához, és régi hatalmi kérdésekhez. 
A Kétu nőági felmenőinket – nagyszülőktől kezdve  – is jelenti, velük kapcsolatban is jöhetnek történések.
2015-ben még két hónapig lesz vénuszi energiában , majd decemberben a Nap energiája alatt. Az Oroszlán legvégén megfordul,  és egy 4 hónapos hátrálás következik 2016. január 6. és május 8 között. Innen már direkt az út, és jövő augusztus 11-én hagyja el az Oroszlánt.
Közben többször találkozik a Vénusszal, majd más gyors bolygókkal is, de az igazán nagy felfordulást a Rahu január végi csatlakozása hozza majd. 
 
A fentiek természetesen az általános égi konstellációkat írják le, amelyek mindenkinél másként érvényesülnek majd a személyes horoszkópban.
Sok örömöt és építő tapasztalatokat kívánok a Guruval az Oroszlánban!
Szeretettel
Vishakati

 

 

 

Write A Comment