Category

Aktuális tranzit elemzése

Category

A hónap utolsó fontos védikus váltása március 27-én hajnalban történt: a Merkúr átlépett a Halakból a Kosba. Átlépésével eseménydús 9 hét kezdődik, izgalmas égi társasággal, és jövés-menéssel. A Merkúr haladása mostanra jelentősen lelassult, mert már készülődik áprilisi hátrafordulásához. Ez az oka annak, hogy idei kosbeli tartózkodása szokatlanul hosszúra, több mint 9 hetesre nyúlik, szemben az átlagos 2-3 hetes jegyátvonulásával. Csupán június első napjaiban fog majd továbbállni a Bikába. A Kos Merkúr eredeti gondolkodást, új mentális megközelítéseket, újító észjárást hoz. Időszakában könnyebben kezdünk és kezdeményezünk. Kevésbé kellemes hozadéka, hogy harciasabbá tesz bennünket, vélt vagy valós igazságainkért, elgondolt érvényesülésünkért képesek vagyunk agresszívebb érveket és tárgyalástechnikát is latba vetni. Fejben küzdelmes hetek jönnek. A Kosban a Merkúr azonos jegybe került a Marssal – április 13-ig. Ennek az együttállásnak kettős a következménye: a kommunikáció és a gondolkodás manipulatívabb lehet, valamint fokozódhat a verbális és fizikai konfrontáció (balesetveszély). Az óvatosság tehát mind a szóbeli, mind fizikai interakciókban indokolt. Az eseménydús jelleget fokozza, hogy a…

Március 20-án a védikus rendszerben a Halak végén járó Uránusz 1 fokon belül megközelíti a Halak-Kos jegyhatárt, azaz megérkezik az eseménydús gandanta zónába. A Szaturnusz kapcsán találkoztunk ezzel a fogalommal a közelmúltban, és kaptunk egy kóstolót arról, hogyan küzdi át magát egy bolygó – s vele együtt mi is – a gandanta jelentette csomón. A csomó abban áll, hogy egy ciklust záró vizes jegyből a következő ciklust indító tüzes jegybe lép a planéta, azaz nemcsak jegyet, hanem ciklusminőséget is vált. Minél lassabb egy bolygó, annál több időt tölt ebben a bizonytalan energiájú övezetben, s annál inkább mi is megérezzük az átmenet nehézségeit. Az Uránusz jelenlegi gandantája március 20-án kezdődik, és április 25-ig tart. Járt már itt a védikus Uránusz: 2016. június 27-én lépett be a Kos jegyébe, azonban rövidesen retrográddá vált, és visszahátrált a Halakba. Amikor most végleg elhagyja a Halak jegyét, érzelmi tanulásunk fontos szakasza zárul le. Érdemes mérleget készíteni, mi minden történt velünk 2009. április…

Izgalmas mélyülésben vagyunk, amely sokféle megélést és felismerést hoz életünkbe. Nézzük meg az aktuális változásokat, feladatokat: min dolgoztat bennünket ezekben az időkben az ég, azaz a tranzitok. Nem kérdés, hogy az időszak legmélyebb témája a Múla Szaturnuszhoz kötődik. Belénk ivódott hitünket, elképzeléseinket, ideáinkat alapjaiban vizsgáltatja felül, azaz levisz a gyökerekig. Sokan szenvednek mostanában attól, hogy megváltozhatatlannak gondolt meggyőződéseikben kell módosítaniuk. A „jól gondoltam-e”, „igazam van-e” kérdések alap berögzültségeinket rengetik meg. Nehéz, de megkerülhetetlen idők. A Múla Szaturnusz – többek között – a retrográd Halak Vénusz közreműködésével tanít bennünket. A visszaidézett kapcsolati téma természetesen nem csak párkapcsolatra vonatkozhat, hanem bárminemű családi, baráti, munkahelyi stb. relációra. Jó lenne, ha felismernénk, milyen kapcsolati vonatkozásban részesülünk ismétlésben – március eleje és április közepe között -, s látnánk, ebben sikerült-e emelkednünk, magasabb szintű megoldásokhoz jutnunk, vagy sem. A Múla Szaturnusz tanítása szorosan kapcsolódik naksatraura, a Kétu helyzetéhez mind az egyéni horoszkópban, mind az égen. A Vízöntő Kétu mindenkit szeretne elvezetni kiszabadulásához: tabutémákból, megfelelési…

A védikus égen március 4-től április 15-ig a Vénusz a Halakban hátrál. A vágyak és kapcsolatok bolygója ebben a közel 6 hetes időszakban régi kapcsolati és együttműködési témákra emlékeztet – valósan vagy virtuálisan -, hogy azokat új szinten tudjuk beépíteni lelkünkbe. Az időszak jellemzője a Halak (Vénusz) – Szűz (Jupiter) tengely aktiválódása, amely a test és lélek kapcsolódására, és annak kijavítandó működési problémáira emlékeztet bennünket – mindenkit a saját regényén belül. Fő üzenete az, hogy mindazoknak, akik eddig mindenáron meg akartak felelni bárminemű kapcsolatukban, együttműködéseikben, meg kell tanulniuk saját lábukra állni. Ennek során régi szenvedéstörténetek, áldozati szerepek élednek újjá, belebújunk lezártnak vélt kapcsolati emlékeinkbe, hogy szembesüljünk magunkkal: hol és hova tartunk, kivel vállalunk közösséget, mennyiben élünk szavaink és tetteink szabadságával. A Vénusz a Halak 19. fokán fordul meg, s hátrálása során mindhárom Halak naksatrát ismét érinteni fogja: – a merkúri naksatrában (Revati) már eljutottunk a megértéshez, legalábbis úgy véltük, de most…

A védikus égbolt látványos része most a Vízöntő csillagképben található 5 planéta: a Nap, Hold, Kétu, Neptunusz és Merkúr. Közülük február 26-án a Nap és a Hold találkozása Újholdat, ugyanekkor a Kétu-Nap viszonylagos közelsége napfogyatkozást  eredményez. A Vízöntő bolygócsoportosulás (azaz stellium) minden Vízöntő téma megélénkülését hozza. Aktív társasági élet, új barátok, közösségek a magán- és közéletben, akár a politikában, a jövőkép erőteljes formálódása – mind, mind a megerősödő Vízöntő jegyenergia következményei. Lehet ezekben a hetekben sok aktivitás a Vízöntő-országokkal (Oroszország, Ukrajna, Skandinávia) kapcsolatban. A Vízöntő Rahu energiájában (Szatabisha) van az Újhold vasárnap délután 4 órakor. Az Újhold mindig egy kódolt üzenet az utána következő 4 hét időszakára. Mostani, Szatabisha Újholdunk mondanivalója kollektív szinten a szociális érzékenység, a társadalmi és politikai felelősség tudatosítása világszerte. Egyéni szinten pedig munkálkodás érzelmeink felszabadításán, érzelmi hovatartozásunk minőségén, és állásfoglalás az egyén és hatalom viszonylatában. A stellium közepén ott található a Kétu, a nagy tisztogató és tabudöntögető, akire különös figyelem esik a – szintén Kétu-energiás – Múla Szaturnusz okán is. Ezért a vele találkozó planéták lényeges meglátásokat és…

Közel egy hónapja vagyunk a Nyilas Szaturnusz energiájában, amely a jegyváltással elsőként a Kétuhoz tartozó Múla naksatrába érkezett. A Múla a 27 naksatra közül a 19., a Nyilas jegy első 13 fok 20 percét foglalja el, jelentése gyökér. Mint minden Kétu naksatra, ez is kollektív témákkal foglalkozik, a Nyilasban – a hit, a világnézet, spiritualitás, vallás, igazságosság jegyében – felmerülő alapvető, azaz gyökérproblémák tisztázásával. Sokak számára ismerős a Muladhara, azaz gyökércsakra, ehhez is társíthatók a Múlában történtek. Rendrakás a Nyilas témák gyökereiben, a kollektív tudattalanban rögzült hitrendszeri problémákban. A védikus asztrológia rendszerében a tranzit Szaturnusz 2018. március elejéig tartózkodik a Múlában (igaz, közben 4 hónapra még visszamegy a Skorpióba). Ez az összességében 14 hónap hitünkkel, eszméinkkel  kapcsolatban  fogtisztulást hozni oly módon, hogy szembesít bennünket magunkkal hozott, fixálódott ideáinkkal. Hogy milyen téren, abba beleszólnak a konstellációba bevonódó planéták: a jegyúr Jupiter és a naksatraúr Kétu is. Most, amikor a jegyúr Jupiter a Szűzben halad, testünkkel, betegségeinkkel és gyógyulásunkkal kapcsolatos elképzeléseink, hitünk íródhat felül. A jelenlegi retrográd Jupiter azokra a…

Február 6-án a Szaturnusz idei első, meglehetősen rázós gandanta időszaka lezárult, s ugyanezen a napon az egyik nagybolygó, a Jupiter hátrafordult. Úgy is fogalmazhatunk, hogy  Jupiter, a jóindulatú, bölcs mester segített a Szaturnusz jegyváltása körüli nehéz hetekben, s amint véget ért a felkavarodás, visszavonult. A Jupiter 2016 augusztusában lépett be a Szűzbe, ahol öngyógyító, olykor megbetegítő szisztémáinkkal, testtudatosságunkkal, munkánkkal és a hasznossággal kapcsolatos tapasztalásokat hoz. Közel 5 hónapos itt tartózkodása során elballagott egészen a Szűz utolsó fokáig, ahol néhány stacioner nap után visszafordult, hogy ismételtesse, elmélyítse szűzbeli megéléseinket. A két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz január 26. óta jó időre kölcsönösen összekapcsolódott: a Szaturnusz a Jupiter jegyében van, a Jupiter pedig a Szaturnusz aspektusában. Ezért a Szaturnusz működése, hogyléte erősen függ a Jupiter közérzetétől, amelynek jegyébe, a Nyilasba lépett be az elkövetkező 3 évre. Még csak szokjuk azt az energiát, ahogy a Szaturnusz mélyül a Nyilas első naksatrájában: itt, a Múlában veszteségeket, lezárásokat, elengedéseket hoz életünkbe. A retrográddá vált Jupiter most felerősíti a Szaturnusz ténykedésében a múltbeli, visszamenőleges vonatkozásokat. A másik irányból is erős a kapcsolat: a Nyilas Szaturnusz ugyanis  aspektálja a…

Épp csak túlléptünk a február 11-i Telihold energiáján, amelyben a Hold – Magyarországról szépen látható – félárnyékos fogyatkozást is elszenvedett, és egy nappal később a Nap már túl van a Vízöntő jegyhatáron. A Nap önvalónk, szellemiségünk, vitalitásunk, apai lenyomataink és egónk mutatója.Vízöntőbe lépésekor az önös érdekek, célok háttérbe kerülnek, mert ebben a jegyben a Nap a barátainkkal, közösségeinkkel való megnyilatkozásainkat segíti, és kedvenc témái a mozgalmas társasági élet, a jövő víziói, és például a politizálás. Az égi hangsúly most két jegytengelyre helyeződik. Az egyik a Szűz-Halak jegyek által meghatározott – június elejéig élő – tengely, rajta a Szűz Jupiterrel és a Halak Vénusszal. Ez a képletes erővonal a test (Szűz) és a lélek, érzelmek (Halak) egyensúlyát méricskéli, miközben különféle megéléseken, tapasztalásokon keresztül vezet bennünket. Amikor nem találjuk a lelkünkkel a kapcsolatot, az elakadás a fizikai síkon valamilyen betegségben, testi tünetben jelentkezik. Vegyük észre, mire akar tanítani a testünk! A másik hangsúlyos jegytengely a Vízöntő-Oroszláné, amely…

Január 20-án délelőtt a védikus Mars a Vízöntőből átlép a Halakba. E lépésnek egy sor következménye van hangulatunkra, aktivitásunkra, és karmánk tovagyűrűzésére, mert a Mars a cselekvésben megnyilvánuló karma. A Marshoz kötjük az akarattal, kezdeményezéssel, aktivitással és bátorsággal kapcsolatos megnyilvánulásokat. Ő képviseli az emberi és isteni erőt, de az erőszakot, háborút, pusztítást is. Jegyváltását elsősorban a Kos és Skorpió aszcendensek érzik majd meg, mert ennek a két jegynek az ura. A Vízöntő Mars – Kétuval együtt töltött – 6 hete marsikus témáink megtisztításáról szólt. Most ennek az időszaknak a végére értünk. Kedvező fejlemény, hogy a Vízöntőből való kilépésével eltávolodik a Kétu szomszédságából, alábbhagy a terrorveszély, az erőszakos konfliktusok lehetősége. Új jegyében, az érzelmes, lelkizős Halakban a Mars némileg tehetetlen, mert tüzes energiái ellentétes közegben találják magukat. Tetterőnk a vizes közegben nem tud akadálytalanul érvényesülni, pedig igény lenne rá: ahol a Mars van, ott túlműködés, zizegés, aktivitás van. Egészségügyi hatásai is vannak a jegyváltásnak. A szintén a Halakban időző…

Január 14-én a védikus Nap belépett a Bak jegyébe, egyúttal eltávolodott a Plútó gyúlékony jegyszomszédságából. Ezzel a jegyváltással – amelyet a hinduk Makara Sankranti-nak neveznek, és nagy ünnepléssel tisztelnek meg – a Nap által képviselt témáink tónust váltanak. Az elkövetkező 30 nap praktikusabb, földiesebb színezetű lesz, mert maga a Bak jegy mindennapi megélhetésünkkel, karrierünkkel, szakmai önmegvalósításunkkal kapcsolatos. Ebben az értelemben erősödik a munkavonal, nagyobb a fegyelem a célok terén, egyfajta eltökéltség arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban. Mivel egy másik síkon karmánkkal, a vezekléssel és a magánnyal kapcsolódik a Bak, ezek is foglalkoztatnak majd bennünket február közepéig. Olyan helyzeteket fogunk kapni, amelyekben felelősségvállalásunk lesz a tét: kiállunk-e magunkért, dolgainkért, majd – január végétől egyre inkább – a magunk igazáért, hitéért. Mivel a Nap saját jegye innen a 8., ez a távolság mindig problémákat vet fel jelentéseiben. A Nap mutatja legmélyebb önvalónkat, apai és/vagy férfioldalunkat, egónkat, és általában a hatalomhoz való viszonyulásunkat. Férfioldalunk, de akár férfiakkal való kapcsolódásunk hibákat vethet fel. Apamintánk ellenazonosulásra késztethet,…