A nyár utolsó hetét a védikus asztrológiában az Oroszlánban gyülekező bolygók, a Nyilasban finiselő planéták, és az utóbbiakat uraló Skorpió Jupiter határozza meg. Tűz és víz játszmája, ahol a tűz a kiáradó aktivitás, cselekvés minőségét, a viz pedig az érzelmek, passzivitás, befogadás minőségét hordozza.
A helyzet értelmezését kezdjük a Jupiterrel. Ő a Skorpióban (vízjegy) lelki mintáink átalakításával, érzelmi méregtelenítésen keresztül tanít bennünket. Sok nehéz óra, gyászmunka, szakítás lehet mögöttünk. A Jupiter augusztus közepi direktté válása jelentős könnyítés, de e mély folyamatok november 6-án, a Jupiter jegyváltásával fognak majd lezárulni.
E lelki munkában a finomhangolás a Jupiter jegyura (Mars) és naksatraura (Merkúr) kezében van, s mindketten tüzes jegyben vannak vagy rövidesen ott lesznek. Ez a tény aktivitást, gyorsulást hozhat a jupiteri érzelmi történésekbe:
– az Oroszlán Mars – augusztus 7. óta – jobban tud segíteni, mert stabilabb az Oroszlánban, és csak a Naphoz való túlzott közelsége (megégése) fog bizonytalanságot hozni kb. augusztus utolsó és szeptember első hetében.
– a Merkúr is támogatóbb augusztus 26-tól, ezek a tényezők tehát segítenek bennünket az elvégzendő érzelmi, lelki megértésekben és lezárásokban.
Amikor a Jupiter a fentiek miatt jobban érzi magát, az nem csak az általa vezényelt lelki folyamatokra, hanem a jegyében, a Nyilasban (tűzjegy) zajló tisztulásokra is kihatnak. A Nyilasban hátráló, nem éppen jóindulatú hármas (Szaturnusz, Kétu és Plútó) ideológiai szélsőségeken, megosztottságon, ezek kiélezésén át vezetnek az igazság felé. Ha a Skorpió Jupiter mint ennek a hármasnak a jegyura (diszpozitora) erősebb, az a Nyilas folyamatok erősödéséhez vezet, amelyet mi abban élhetünk meg, hogy a megosztottság nyilvánvalóbb, a szélsőségek még jobban szétnyílnak.
Mivel a Szaturnusz hátrálása szeptember közepéig tart, addig feladatai besűrűsödhetnek, a kísérőjelenségek feltorlódhatnak. A politikai abszurditás fokozódik, vallási anomáliák, eltitkolt bűnök kerülhetnek napvilágra, mert csak így tudnak megtisztulni.
Szeptember közepéig a hátráló Szaturnusz változékony, csapadékos időjárásról is gondoskodik, utána azonban majd melegedésre számíthatunk, szép hosszú indiánnyárra.
A jelen konstelláció veszélye azonban a túl sok tűzjegyű planéta (három a Nyilasban, négy az Oroszlánban, s az Uránusz a Kosban), amely az indulatok felkorbácsolásán túl növeli a tűzesetek és a tűzzel, hővel kapcsolatos történések veszélyét.
Namasté
Vishakati