Ahogy telik-múlik a december, nő körülöttünk a sötétség, és rövidülnek a nappalok. Lassulunk és mélyülünk, amelyben fontos szerepe van a retrográd Merkúrnak, és egy újabb fontos váltásnak a védikus égen.

December 21-én a Bakban araszoló leszálló holdcsomópont, azaz a Kétu naksatrát vált, és a következő 8 hónapra a holdi energiájú Sravanába költözik. Nem elhanyagolható tény, hogy a váltás idején 4 bolygó van Kétu-energiában: a Nyilas Szaturnusz, Nap és Vénusz, valamint az Aswini Uránusz a Kosban, ezek mindegyikére hatni fog a Kétu  megváltozott energiája.

A váltás érdekes és jelentős több szempontból is, mert a Kétu egyike annak a 4 – nagyágyúnak is nevezett – fontos planétának (Szaturnusz, Jupiter és a 2 holdcsomópont), amelyek bármely konstellációváltása nagyban befolyásolja életünket. Közülük Kétu a múlt és a spiritualitás jelzője, jelen életünk aktív karmája, fizikai szinten pedig gyakran kísérik útját veszteségek és elkülönülés, magány.

A Bak Kétu alapvetően felelősségvállalásunkat kéri számon, e téren ad fejlődési lehetőséget és  figyelmeztető jeleket, főként elmulasztott kötelezettségeink okán. Mélyen beletesz a múltba, tanulási célzattal visszahoz régi helyzeteket, hiszen a múlt mutatójaként van most másfél évig a vezeklés jegyében (Bak).

Amikor a Kétu a Bak jegyen belül a Hold energiájába (Sravana naksatra) lép, szintet váltunk, hiszen a Hold is a múlttal, múltbeli érzelmekkel, valamint az anyával kapcsolatos. A Hold ráadásul innen a 7. jegy ura, azaz a partner, a párkapcsolat témáit is felhozza.

Lefordítva ez az jelenti, hogy régi – akár előző életbeli – párkapcsolatok, partnerkötődések kelhetnek életre bennünk és körülöttünk. Felbukkanhatnak életünkben régi szerelmek, érzelmek, társak,  s ez megtörténhet emlékek képében vagy fizikai valójukban. Gyakrabban jutnak majd eszünkbe régi történetek, hangulatok, mozzanatok. Szembesülhetünk azzal is, hogyan oldanánk meg régi kapcsolati dilemmákat ma, azaz mennyit változtunk valaha volt kapcsolati kríziseinkhez képest.

A Sravana Kétu időszakában az anyánkhoz való energetikai kötéseink is üzenhetnek, mert minden holdi vonatkozás az anyával is kapcsolatos. Megláthatjuk magunkban anyánk mozdulatait, reakcióit, felfedezhetjük saját párválasztásunkban a szülői mintákat, de az elvárásokat is.

Olyan 8 hónap vár tehát ránk, amikor megelevenedik a múlt, és módunk lesz kapcsolódási minőségünk fejlődését lemérni. A 8 hónapból az a néhány hónap lesz mélyebb, amikor a Sravana Kétu mellé Múla Szaturnusz társul, azaz december 21-től 2018. március elejéig, majd 2018 június elejétől augusztus végéig.

Ez az időutazás ne a szenvedésről és ne is a szenvelgésről szóljon. Örüljünk a régi, felelevenedő jó érzéseknek, és adjunk hálát azért, hogy a nehéz periódusok – a megfelelő tanulságokkal – lezárultak.

Az időszakot oldja két közeli fordulat is: még karácsony előtt kikerülünk a mindig megosztó Kala Sarpa időszakából,  s a retrográd Merkúr is megindul előre. Utóbbi hatását nem fogjuk rögtön érzékelni, mert kell néhány nap, akár hét is, mire tempósabban halad.

Namasté
Vishakati

(A fénykép Mekli Zoltán munkája)

 

 

Author

Szólj hozzá!