December 15-én a Nap megkezdi egy hónapos kalandos útját a Nyilasban. A Nap – életerőnk, egészségünk, hatalomhoz  való viszonyunk,  magasabb önvalónk, de egónk is – általában jól érzi magát a Nyilasban. Utazásokat hoz szellemi és földrajzi értelemben, nyitottságot, tanulási vágyat, összességében tehát az intellektuális és lelki bővülés lehetőségeit.

A Nyilas jegyen való idei átvonulása során prominens planétákkal találkozik: a Szaturnusszal, a Plútóval és a Vénusszal. Ezek a találkozók lényegesen módosítják a Nyilas Nap szokásos menetét.

A naptárban a következő szakaszok láthatók:

  • December 15. és 29. között a Nyilas Kétu energiájában, azaz a Múlában halad. Ezt a naksatrát eleve nyomatékosítja a Múla Szaturnusz, majd december 18-án az itt beálló Múla Újhold. A Múla konstellációk a magunkkal hozott vagy bennünk ébredő ideológiákon, politikai vagy világnézeti szélsőségeken dolgoznak, segítenek tisztítani ezeket. Most elkerülhetetlenné teszik felelősségvállalásunkat nézeteinkért.
    Még a Múlában haladva a Nap december 21-én találkozik a Szaturnusszal. A Nap a hatalom jelölője, amelyet a Szaturnusz korlátoz, blokkol. Csalatkozhatunk főnökben, vezetőben, elveszíthetjük vezetettségünket világi értelemben.
  • December  29-én a Nap belép a Nyilas vénuszi területére, a Purvashada holdházba, s január 11-ig van itt. Kapcsolati életünkben és vágyainkban élénkülés jöhet, némi illúziókkal.
    Már az újévben, január 8-9. körül a Vénusz utoléri a Napot, majd mindketten a Plútót: hármas együttállásba kerülnek. Plútó, a mélység és gyökeres átalakulás planétája a találkozó idején hozhat hirtelen, nagy változásokat, amelyek az egészség, a kapcsolatok vagy a hatalomgyakorlás területén érkezhetnek. Óvatosság, kivárás szükséges ezekben a napokban, megégethetjük magunkat.
    A találkozót követően Vénusz a Nap elé kerül, s jó ideig megőrzi ezt a pozícióját. Ennek üzenete: a szív az egó elé kerül, döntéseink, indíttatásaink inkább érzelmi alapúak lesznek, mint korábban.
  • Január 11-én a Nap a Nyilas jegy Nap energiájába, az Uttarashada naksatrába lép. Megnő bennünk a hajlam arra, hogy idealizáljunk embereket, elveket. Önbizalom szempontjából kiemelkedő időszak, de sajnos csak 4 napig tart, mert január 15-én – a Makara Szankranti néven ünnepelt átlépéssel – a Bakba vonul át.

A Nap jegyváltása egy másik védikus égi eseménnyel kombinálódik. December 16-án a reggeli órákban a Mérlegben haladó Jupiter hónapokra belép a Vishaka holdházba, amely szintén a Jupiter energiája alá tartozik. A megduplázott jupiteri minőség több párkapcsolati tapasztalást hoz, amely az egyensúly-kereséssel kapcsolatos, de meg kell érte dolgozni.

Namasté
Vishakati

 

Author

Szólj hozzá!