Július 16-tól a Nap egy hónapot a Rák, azaz a család, a női oldal és a múlt  jegyében tölt. Ez alatt fontosabb szerephez jut a családi összetartás, az otthon, a tradíció, a gondoskodás.

A Rák Nappal a védikus tradíció szerint az év passzívabb felébe kerülünk, egészen jövő január közepéig (a Nap Bakba lépéséig, azaz a Makara Szankranti napjáig). Az érzékenyebbek ilyenkor évről évre megfigyelhetnek egy csökkenő aktivitást mind belső világukban, testi működésükben, mind külső környezetükben.

A Nap az átma, azaz a lélek szimbóluma. Mutatja a bennünk levő szellemi minőséget, ugyanakkor a világi hatalom hordozója is (főnök, vezető, apa, egó). A Rákban tartózkodó Nap saját jegye, az Oroszlán mögött van, ezért az említett hatalmi képletek – és működésük – némileg háttérben, rejtve maradnak.

Adva van tehát egy érzelmesebb, nosztalgikusabb alaphangulat, amely azonban más hatásokkal (Szaturnusz aspektus, együttállás Rák Marssal) is kénytelen szembesülni.

Egyrészt a Rák jegy augusztus végéig a hátráló Skorpió Szaturnusz aspektusa alatt áll. Ezért a Rák jegyébe jutó életterületünk egy felülvizsgálaton esik át, mintha az augusztus közepén ideérkező Rahu számára készítené elő a terepet a Szaturnusz.

Ez a mindennapokban – főként a Rák aszcendensűek számára – rendrakást, szanálást hoz. Régóta halogatott, a múltból hozott tennivalók rendeződhetnek le gyors átfutással, amelyek elsősorban a családdal és az otthonnal, ingatlannal kapcsolatosak.

Másrészt a Rákban a Nap csatlakozik a Marshoz és a Merkúrhoz. Utóbbi napokon belül távozik innen, a Marssal azonban hosszas közeli kapcsolatba kerül. Az elkövetkező 2 hétben ugyanis az  amúgy is esésben levő Mars túlzottan a Nap közelségébe van.

A védikus asztrológiában használt kifejezéssel a Mars égetett lesz, azaz csorbul karaktere, elveszti maradék erejét. Ez kedvezőtlen hír, főként a Skorpióknak és a Kosoknak, akiknek augusztus elejéig különösen oda kell figyelniük energiatakarékos működésükre. Ne restelljük, ha most jobban esik a relaxálás, lustálkodás, a lassabb működés.

Az időszak okos erőbeosztásra, türelemre tanít, s előkészíti a nagy augusztusi változásokat. A feltöltődés, tartalékolás ideje.

Namasté
Vishakati

 

 

 

 

 

Write A Comment