Tag

vénusz

Browsing

A védikus kalendáriumban két változás történt a napokban: a Vénusz a Bakba lépett, a Jupiter pedig a Szűz jegyen belül marsikus energiába váltott. A Vénusz jegyváltását mindig érzékeljük, mert hatással van kapcsolatainkra, vágyainkra, anyagi és élvezeti témáinkra. Az aszketikus Bak jegyében praktikusabb, földiesebb vágyaink lesznek, amelyek például munkahelyi ambícióink megvalósítására, szervezettebb körülményekre szólnak, vagy éppen egy kis egyedüllétre, hogy legyen lehetőségünk jobban átgondolni dolgainkat. Hozhat munkahelyi ismeretséget, szerelmet, ezért – ilyen érintettség esetén – ebben a 3 hétben érdemes nyitott szemmel járni. A Bak Vénusz idején olyan helyen is születhetnek ismeretségek, amilyenekre legfeljebb  regényt olvasva gondolnánk: temetőben, magányos erdei sétán, vagy meditációs elvonuláson. A Bak Vénusz vigyáz pénztárcánkra is, nem szereti a felesleges vagy túlzó kiadásokat, a luxust. Karácsony körül igazán kedvező hatás, amely segít racionalizálni költéseinket. A Jupiter december 4-én váltott naksatrát a Szűz jegyén belül maradva. Az eddigi holdi energiából marsikusba lépett, melynek neve Chitra. Ezzel a váltással némileg kiszabadulunk a múlt vonzásából, és a jelenbe kerül a figyelmünk. A Jupiter a Szűzben tapasztalatokon át tanít…

A védikus asztrológiában ismét eltelt a Kala Sarpa 2 aktív hete október 26. és november 9. között. Ekkor a holdcsomópontok tengelyével megfelezett égbolt egyik felén helyezkedik el az összes planéta, míg a másik fele üresen marad. Ez a nagyon polarizált égi konstelláció földi életünkben úgy képeződik le, hogy szélsőséges megosztottságot hoz, valamint egyfajta tehetetlen sodródást az eseményekkel. Mindazok a nagypolitikai események, választások, szavazások, amelyek ebbe a Kala Sarpa periódusba estek, például az amerikai elnökválasztás, magukért beszélnek. Személyes életünkben belső életünk felébresztése, ima, meditáció segíthet a kiegyensúlyozódásban. November 9. és 22. között ismét a Kala Sarpan kívül leszünk, némileg harmonikusabb idők. Napjaink történéseinek átláthatóságát nagyban befolyásolja a Kétu-Neptunusz együttállás, amely a fizikai valóság szintjén titkokat, elhomályosított tényeket jelez, s – legalábbis december közepéig – megakadályozza a tisztánlátást. Lelki, spirituális és szeretet témákban azonban nagy ívű emelkedést, fejlődést tesz lehetővé – mindenkinek azon a szinten, ahol tudatosságában éppen tart. Életünket színesíti november 7-től a Nyilas Vénusz. December elejéig, amíg itt időzik, idealistábbak leszünk, e felé visznek vágyaink. Értékítéletünk, kötődéseink jobban függnek világnézeti vagy morális álláspontoktól. Sok…

Miközben a mélyben változatos felismerésekhez jutunk a Dzsjéstha  Szaturnusz hónapjaiban, a felszínen kisebb változásokkal rendeződik át a védikus égi kép. A szeptember 28-án kezdődött első Kala Sarpa periódusból október 13-án szabadulunk, s ezzel megindulhat az eltelt 2 hét történéseinek, politikai, gazdasági fordulatainak az emésztése. Október 26-ig a nyugalmasabb Kala Sarpa szünetben vagyunk: a megosztottság kissé csillapul, a kedélyek némileg kiegyensúlyozódnak. A megkönnyebbüléssel egy időben váltott jegyet a Vénusz, és belépett a Skorpióba. Itt, a változás jegyében alapjában kétféle tendenciát indít el. Fizikai vonatkozásban minden vénuszi jelentés (vágyak, szerelem, partnerkapcsolat, anyagiak) intenzívebbé és manipulatívabbá válik. Egy másik síkon erősödő szeretetvágyat hozhat, és a változás beengedését valamely művészi megélésünkön vagy intuíciónkon át. A Vénusz mintegy 3 és fél hetet tölt a Skorpióban.Ennek során október utolsó napjaiban találkozik majd a Skorpió Szaturnusszal a jegy 20. fokán. A találkozó hozhat különleges megélést (megértést) vénuszi oldalunkról, azaz szeretetképességünkről, vágyaink minőségéről, művészi affinitásunkról. A hétvége is tartogat eseményt. Október 16-án, vasárnap Telihold van a Szűz és Halak jegyek tengelyén. Addig fokozódó vízvisszatartás, alvási nehézségek, lelki érzékenység fordulhat elő, amely a pontos Telihold konstelláció (vasárnap reggel  fél 7)  után…

A védikus rendszerben május 19-től a Vénusz saját jegyében, a Bikában van. Őt mostanában nagyon vegyes hatások érik. Tavaly nyári 6 hetes hátrálása során – 2015. augusztus 15-én – a Nap mögé került, azóta is csak követi. Ennek következménye, hogy életünk minden szintjén a Napnak, azaz az egónak, a férfiminőségnek, a jang elveknek van vezető szerepe, míg a Vénuszhoz köthető női princípiumok (szeretet, lágyság, empátia, szerelem) a második helyre kerültek. Ez a helyzet a Rohini Újhold napján, 2016. június 5-én fog megfordulni, amikor a Vénusz a Bikában utoléri, sőt, megelőzi a Napot. Ettől kezdve a vénuszi elvek jobban érvényesülnek majd. Időközben más is történt a Vénusszal: túl közel került a Naphoz, s ezért az elégeti. A tradicionális dzsottish úgy tartja, hogy  a Naphoz túl közel kerülve egy bolygó égett (vagy más szóval égetett) lesz, azaz a Nap részben vagy teljesen eltünteti az adott bolygó hatását. A Vénusz akkor égetett, amikor 8°-nál kisebb távolságra megközelíti a Napot. Ez a tény május 7. óta áll fenn, s…

Május 6-án, pénteken este Újhold van, ennek energiájában vagyunk pénteken egész nap, és szombaton is. A védikus asztrológiában ez az Újhold a Kos jegyében, annak vénuszi holdházában valósul meg. Az Újhold tudatos és tudattalan részünk néhány órás egymásra találása, amikor nem csupán a tudatunk fénylik, de nem is veszünk el a tudatalatti bugyraiban. Egy energetikai fordulópont, amikor – kellő elhatározást követően – harmonikus tisztán tudással tudunk új dolgainkba belevágni. Soron következő Újholdunk környezetét a vénuszi (vágyaink) és a marsikus (akaratunk) viszonyok határozzák meg. Túltengő vénuszi energiákat  hoz, hogy 6 jelző is vénuszi holdházban van: –       a Nap és a Hold (azaz az Újhold) a Kos vénuszi naksatrájában (Bharani) –       ugyanitt, a Bharaniban maga a Vénusz, –       a Plútó a Nyilas vénuszi területén (Purvashada) , –       a Jupiter és a Rahu az Oroszlán vénuszi holdházában (Purvaphalguni) . Ezek az igen erős vénuszi analógiák rengeteg szenvedélyt hoznak életünkbe, amelyet például túl nagy étvágyban, nehezen szabályozható testiség-ben, munkamániában vagy éppen anyagi jellegű,…

Április 24-26. között hangulatilag, energiáinkat illetően, de például az időjárásban is nehezebb napokat élhetünk meg. Ennek oka az, hogy a védikus égi Hold a retrográd Mars-Szaturnusz által próbára tett Skorpión vonul át.    A Skorpió Hold minden 4. héten – amikor ideér – eseményt, bonyodalmakat, konkrét történéseket hoz, mert a Hold mindig a történések időzítője ott, ahol áll, s amivel találkozik, azt mozgásba hozza. 25-én, hétfőn reggel a Marssal áll együtt, estefelé pedig utoléri a Szaturnuszt.   Jó esetben – ha megértünk rá – hozhat felismeréseket, mintha hirtelen a helyére kerülne a kirakós fontos darabja. De a Skorpió Hold napjai számtalan nehézséget is hozhatnak, mert aktivizálja életünk azon területét, ami a Skorpióba jut, s amely most a két ártó bolygó tranzitja kapcsán átrendeződés alatt áll. Különösen a Skorpió (arab, perzsa, török) országok területe, illetve a velük kapcsolatban álló folyamatok veszélyeztetettek, ezek jelezhetnek a Hold Skorpió tartózkodása napjaiban. Az időjárás – vagy saját közérzetünk – morózussága is ezt tükrözi. A Mars-Szaturnusz…

Április egy különös hónap a védikus asztrológia szemszögéből. A hónap végére 5 bolygó lesz retrográd, amelyek lelassítják és megnehezítik körülményeinket. A nehézségekről is lesz majd szó, most azonban nézzük a jó híreket. Március utolsó éjszakáján a Vénusz átlépett a Halakba, amely a tradicionális dzsottish szerint a kedvenc jegye. Április 25-ig tartózkodik itt. Bár a mi modernebb szintézisünk nem találja egyértelműen könnyűnek a Halak Vénusz hatásait, a régi technikák nagyon kedvező jelentéseket tartanak róla. Ezek szerint az emelt helyzetű Vénusz szép heteket hoz elsősorban a Bika és Mérleg aszcendensűeknek. Miután a vágyak, értékek, a szeretet és kötődés, kapcsolatiság tartozik hozzá, megerősödő jelentései fényezik napjainkat, és enyhítenek az asztrológiailag amúgy kaotikus időkben. A Halak Vénusz egy speciális jógát, az úgy nevezett Mahapurusha jógát nyújtja tranzitban a változó jegyű (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) aszcendenseknek. Számukra a jótevő Vénusz részéről kivételesen kedvező az ígéret: szépség, kedvesség, művészi élmények érhetik őket, de pozitív párkapcsolati hozadékai is lehetnek számukra.…