Tag

Szatabisha Újhold

Browsing

Február közepe, a 13-20. közötti hét asztrológiailag mozgalmasabban telik. Bolygók gyülekeznek a Vízöntőben és a Halak csillagképben.  A Vízöntőben a másokhoz csatlakozásunk, közösségi működésünk és társadalmi szerepvállalásunk tesztelődik, a Halak stellium a lélekről, a pszichéről, a belső világunkhoz való kapcsolódásunkról szól.                            A Vízöntőben a Nap megközelítette, majd 16-án együtt is állt a Szaturnusszal a Vízöntő 3°34’-en, Dhanistha holdházban. Nap (életerő, szellemiség, kreativitás, vezetői minőség) és Szaturnusz ellenségei egymásnak, közelségük kellemetlen mindkettőjüknek. A Szaturnusz ugyan saját jegyében van, a Nap pedig viszonylag gyenge a saját jegyével szemközti Vízöntőben, mégis az a meghatározó hatás, hogy a Nap a 16-i találkozójuk előtt és után kb. 2-2 hétig égetetté teszi a Szaturnuszt, azaz csorbítja, gyengíti a Szaturnusz analógiáit (idő, pontosság, fegyelem, céltudatosság, tartás). Pontos együttállásuk (egyben Szaturnusz cazimi) február 16-án azonban felfedhet valami lényegeset a Vízöntőbe alig 1 hónapja belépő Szaturnusz üzenetéből, a közösségi összetartozás, az egymásra utaltság, a politikai és jövő iránti felelősségvállalás kérdéseiből. A Halakban is gyülekeznek…

Februárban kevesebb nagy változás lesz az égen, viszont erősödünk, cselekvőbbé válunk, belerázódunk az előző hónapban megváltozott energiákba. Ezek elsősorban a Vízöntőbe lépett Szaturnusz energiái, amelyek a kifelé, mások felé nyitás mozzanatai, és a direktté vált Mars is egyre több lendületet biztosít. A hosszabbodó nappalokkal érezhetően töltődünk mi magunk is. Fontos tudnivaló, hogy egész hónapban (sőt április 21-ig) az összes planéta direkt, jobban érzékelhetjük, hogy körülöttünk minden halad, fejlődik. Régen volt ilyenben részünk, hiszen ősszel például 5 retrográd bolygó húzott vissza a múlt megoldatlan, újragondolandó kérdései felé. A hónap fontos változása a Rahu naksatraváltása: a Kos csillagképben maradva a vénuszi Bharani naksatrából a Kétu uralta Asvinibe érkezik. Az átlagolt számítással (mean node) a naksatraváltás február 20-án, a valódi mozgást követő számítással (true node) már február 6-án. Érdemes megfigyelni saját életünkben, melyik váltás impulzusát érzékeljük, melyik mutatkozik meg valamilyen történésben. Mivel az új naksatra, az Asvini Kétu-energia, s ez kapcsolódik a múlttal,…

A tavasz első hónapjába nehéz energiákkal és nehéz szívvel, háborús feszültség árnyékával lépünk be. Ennek megfelelően március zömében nehéznek és komornak ígérkezik, amelyet leginkább segítőkészségünk, adakozásunk, együttérzésünk aktív kinyilvánításával, illetve imával, meditációval, hála kifejezésével tudunk kisimítani. A hónapot – leegyszerűsítve – a háború bolygójának tekintett Mars és a békét képviselő Vénusz változó viszonyulása jellemzi. Amíg a Mars van előrébb, a harcias retorika és tettek uralják a világot, amikor pedig majd a Vénusz kerül előrébb március 6-ától, a békére irányuló erőfeszítések. A történések zöme kezdetben a Bakban, a karma, vezeklés és felelősségvállalás jegyében zajlik, lassú átrendeződéssel a Vízöntőbe. Erős világpolitikai aktivitás, szigorú kormányzati intézkedések, tevékeny adminisztratív vezérlés világszerte. Hosszú távú, jelentős átrendeződés a holdcsomópontok jegyváltása. Az asztrológusok két számítási módot használnak: a valós (true node) és az átlagolt (mean node) holdcsomópontokét. A kettő égi helyzete között változó, néha néhány nap, néha néhány hét a különbség. A hónap közepén, március 16-án a…

Februárban sem fogunk unatkozni, nagy és felforgató váltások zajlanak a védikus égen. Közülük kiemelkedik a Mars és a Plútó jegyváltása, és a Merkúr retrográddá válása. Miközben folytatódik a tűz elemű bolygók szította ideológiai villongás, a Bak Szaturnusszal elindult a rendteremtés lassú folyamata, amelyet a Bakba csatlakozó Plútó fog elmélyíteni. A hónap kedvezően indul, a Szaturnusz stabilizálódásával: a közelmúltban a Bakba lépő nagybolygó meghaladja a jegy első fokát. Ettől kezdve egyre erősebben és egyértelműbben fejti ki hatását. A stabilizálódás mellett érezhető lassulást jelent majd a retrográd Merkúr. Ahogy azt évente háromszor megtapasztaljuk, fékezi mindennapjainkat, figyelmünket befejezetlen vagy a múltban felejtett vonatkozásokra irányítja. A hónap elején jegyet váltó Mars annál erősebb impulzust jelent majd. Nyilasba lépése indulatosabb véleményformálást, markánsabb politikai megnyilatkozásokat hoz. A Kétuval egy jegyben és naksatrában pedig intenzív energiákat eredményez: erőszakhullám, terrorizmus veszélye, szélsőséges, indulatos megnyilvánulások kísérhetik kettősüket. A legnagyobb lökéshullámot azonban a Plútó jegyváltása indítja el. A Plútó, amely a…