Tag

nap

Browsing

Az elmúlt napokban megtapasztalhattuk a Kos Uránusz hozta zizegést, s azt a hatását, hogy valamilyen élethelyzetből vagy tudati berögzültségből ki vagy meg akar szabadítani bennünket. Érzékelhetjük az előre forduló Merkúr gyorsító hatását is mindennapi ügyeinkben. Az egymás közelében haladó Merkúr és Uránusz hozhatott és még hozhat is mentális pörgést, felfokozottságot, és – remélhetőleg minél kevesebb – váratlan helyzetet, csattanást is. Május 14-ig a Nap – önvalónk, vezetői minőségekhez és apai oldalhoz való relációnk, egónk, gyermeki énünk mutatója – is itt, a Kosban, a Merkúrral és az Uránusszal egy jegyben tartózkodik. Ez a konstelláció nyugtalanná teszi önmagunkkal való kapcsolódásunkat, valamint főnökünkkel vagy apánkkal való viszonyunkat. Ezen a napon azonban a Nap elhagyja a Kost és benne az Uránusz szeszélyesebb rezgését, és megérkezik a Bikába, lassabb és nyugalmasabb energiákba. A Bika Nap a család és a tradíciók iránti nyitás, a mélyebb ragaszkodás időszakát jelenti. Fontosabb az otthonteremtés, a valahová tartozás, például családalapítás, valamint az ingatlanszerzés,…

Április 13-án a Nap megérkezett kedvenc helyére, a Kosba. Május közepéig érezhetjük ennek előnyös oldalait: egészségesebb önérvényesítés, erősödő vezetői elhivatottság, könnyedebb kezdeményezés, és úgy általában nagyobb vitalitás, életöröm mindenkiben. Már most készülhetünk az év legjobb napjára, április 28-ra, ami szintén a Kos Naphoz kapcsolódik. A védikus égen azonban a Nap érdekes társasághoz csatlakozott a Kosban: a hirtelen és kiszámíthatatlan természetéről ismert Uránuszhoz, és a hátrafelé araszoló, akadályoztató hatású Merkúrhoz. Kettejük összjátékával már ismerkedünk 1-2 hete a lehetetlen időjárás, a közlekedési balesetek és torlódások, valamint a világ különböző részein feltünedező háborús, erőszakos konfliktusok képében. Amikor a Nap csatlakozik e nehéz hatású duóhoz, arra számíthatunk, hogy az általa képviselt témákban (vezetés, hatalom, ego, apa, önkifejezés) hirtelen változásokkal találkozhatunk. Meginoghatnak magas pozíciók, megváltozhatnak hatalmi viszonyok, apával, főnökkel kapcsolatos váratlan történések lehetnek. A Kos országok (Izrael, Németország) valamint a Nap jegyéhez tartozók (Francia- és Olaszország) szintén számíthatnak meglepetésekre. Április 20-án a Nyilas Plútó is elkezd hátrálni, vele…

A védikus eget mostanában két planéta, a Mars és a Kétu hatása uralja, ráadásul a Kétut – vagdalkozós természete miatt – kis Marsnak is nevezik az indiai asztrológiában. Ez azt jelenti, hogy az égen egy Mars-Kétu-érzékenység van, amely a legkisebb impulzusra is szenzitíven reagál. E két planéta bármely elmozdulása most egy sor változást képes elindítani, márpedig a napokban a Mars jegyet, a Kétu pedig naksatrát vált. Nézzük először a Mars jegyváltását. Első pillantásra kedvezőnek tűnik a Mars április 13-i átlépése a Kosból a Bikába, mert ezzel a Kos bolygók túltengése és a balesetveszély csökken, a mindennapok zizegése kissé csillapodik. A Bika Mars egy lassabb, megfontoltabb energia, előtérbe kerül a tradíció, a család, a megtartás és a párkapcsolat témája, mindez lelkiekkel átszőve. Erre irányul akaratunk, szándékunk az elkövetkező 6 hétben, május 27-ig. A Bika Mars csupán egy kemény ellenállásba ütközik, ez pedig a vele kölcsönhatásban álló Szaturnusz. Két ellentétes hatás birkózik egymással…

Épp csak túlléptünk a február 11-i Telihold energiáján, amelyben a Hold – Magyarországról szépen látható – félárnyékos fogyatkozást is elszenvedett, és egy nappal később a Nap már túl van a Vízöntő jegyhatáron. A Nap önvalónk, szellemiségünk, vitalitásunk, apai lenyomataink és egónk mutatója.Vízöntőbe lépésekor az önös érdekek, célok háttérbe kerülnek, mert ebben a jegyben a Nap a barátainkkal, közösségeinkkel való megnyilatkozásainkat segíti, és kedvenc témái a mozgalmas társasági élet, a jövő víziói, és például a politizálás. Az égi hangsúly most két jegytengelyre helyeződik. Az egyik a Szűz-Halak jegyek által meghatározott – június elejéig élő – tengely, rajta a Szűz Jupiterrel és a Halak Vénusszal. Ez a képletes erővonal a test (Szűz) és a lélek, érzelmek (Halak) egyensúlyát méricskéli, miközben különféle megéléseken, tapasztalásokon keresztül vezet bennünket. Amikor nem találjuk a lelkünkkel a kapcsolatot, az elakadás a fizikai síkon valamilyen betegségben, testi tünetben jelentkezik. Vegyük észre, mire akar tanítani a testünk! A másik hangsúlyos jegytengely a Vízöntő-Oroszláné, amely…

Január 14-én a védikus Nap belépett a Bak jegyébe, egyúttal eltávolodott a Plútó gyúlékony jegyszomszédságából. Ezzel a jegyváltással – amelyet a hinduk Makara Sankranti-nak neveznek, és nagy ünnepléssel tisztelnek meg – a Nap által képviselt témáink tónust váltanak. Az elkövetkező 30 nap praktikusabb, földiesebb színezetű lesz, mert maga a Bak jegy mindennapi megélhetésünkkel, karrierünkkel, szakmai önmegvalósításunkkal kapcsolatos. Ebben az értelemben erősödik a munkavonal, nagyobb a fegyelem a célok terén, egyfajta eltökéltség arra, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban. Mivel egy másik síkon karmánkkal, a vezekléssel és a magánnyal kapcsolódik a Bak, ezek is foglalkoztatnak majd bennünket február közepéig. Olyan helyzeteket fogunk kapni, amelyekben felelősségvállalásunk lesz a tét: kiállunk-e magunkért, dolgainkért, majd – január végétől egyre inkább – a magunk igazáért, hitéért. Mivel a Nap saját jegye innen a 8., ez a távolság mindig problémákat vet fel jelentéseiben. A Nap mutatja legmélyebb önvalónkat, apai és/vagy férfioldalunkat, egónkat, és általában a hatalomhoz való viszonyulásunkat. Férfioldalunk, de akár férfiakkal való kapcsolódásunk hibákat vethet fel. Apamintánk ellenazonosulásra késztethet,…

November 14-én jól kezdődik a hét: szuperholdnak nevezett, óriási Telihold van az égen. Ez abból adódik, hogy a Föld körül elliptikus pályán keringő Hold földközeli helyzetben van, s ezért a megszokottnál lényegesen nagyobbnak és fényesebbnek látszik. Remélhetőleg tiszta idő lesz, s élvezhetjük a látványt. A védikus égen a Telihold hétfőn kora délután áll elő, ekkor lesz pontosan szemben egymással a Kos Hold és a Mérleg Nap. Ettől számított +/- 1 napig vagyunk a Telihold energiájában, annak több-kevesebb feszültségével együtt. Külső-belső indíttatásaink, jin és jang oldalunk, önállóságunk érvényesítése és kapcsolati együttműködésünk keresi az egyensúlyát ebben a szembenállásban. A védikus rendszerben nevezetes fordulópont ez a novemberi Telihold, amely a júliusi Telihold óta szendergő istenek ébredését is jelzi. A fordulónap a 4 hónapos pihenő, azaz a Chaturmasya  vége, amely a hindu világban a monszun időszakának lezárulását is jelenti. Az indiaiak úgy tartják,  az istenek ébredésével újraindul az élet, az év aktív 8 hónapja van előttük. Minden hosszú távra szóló, megalapozó és gyarapító folyamatot ekkor kell kezdeményezniük. Jöhetnek az esküvők, ceremóniák, fontos események. November 16-án…

A védikus rendszerben május 19-től a Vénusz saját jegyében, a Bikában van. Őt mostanában nagyon vegyes hatások érik. Tavaly nyári 6 hetes hátrálása során – 2015. augusztus 15-én – a Nap mögé került, azóta is csak követi. Ennek következménye, hogy életünk minden szintjén a Napnak, azaz az egónak, a férfiminőségnek, a jang elveknek van vezető szerepe, míg a Vénuszhoz köthető női princípiumok (szeretet, lágyság, empátia, szerelem) a második helyre kerültek. Ez a helyzet a Rohini Újhold napján, 2016. június 5-én fog megfordulni, amikor a Vénusz a Bikában utoléri, sőt, megelőzi a Napot. Ettől kezdve a vénuszi elvek jobban érvényesülnek majd. Időközben más is történt a Vénusszal: túl közel került a Naphoz, s ezért az elégeti. A tradicionális dzsottish úgy tartja, hogy  a Naphoz túl közel kerülve egy bolygó égett (vagy más szóval égetett) lesz, azaz a Nap részben vagy teljesen eltünteti az adott bolygó hatását. A Vénusz akkor égetett, amikor 8°-nál kisebb távolságra megközelíti a Napot. Ez a tény május 7. óta áll fenn, s…

Május 6-án, pénteken este Újhold van, ennek energiájában vagyunk pénteken egész nap, és szombaton is. A védikus asztrológiában ez az Újhold a Kos jegyében, annak vénuszi holdházában valósul meg. Az Újhold tudatos és tudattalan részünk néhány órás egymásra találása, amikor nem csupán a tudatunk fénylik, de nem is veszünk el a tudatalatti bugyraiban. Egy energetikai fordulópont, amikor – kellő elhatározást követően – harmonikus tisztán tudással tudunk új dolgainkba belevágni. Soron következő Újholdunk környezetét a vénuszi (vágyaink) és a marsikus (akaratunk) viszonyok határozzák meg. Túltengő vénuszi energiákat  hoz, hogy 6 jelző is vénuszi holdházban van: –       a Nap és a Hold (azaz az Újhold) a Kos vénuszi naksatrájában (Bharani) –       ugyanitt, a Bharaniban maga a Vénusz, –       a Plútó a Nyilas vénuszi területén (Purvashada) , –       a Jupiter és a Rahu az Oroszlán vénuszi holdházában (Purvaphalguni) . Ezek az igen erős vénuszi analógiák rengeteg szenvedélyt hoznak életünkbe, amelyet például túl nagy étvágyban, nehezen szabályozható testiség-ben, munkamániában vagy éppen anyagi jellegű,…

Változásokra késztető és nyugtalan időszakunkban egy kedvező fénysugár a Nap belépése a Kosba. Az indiai rendszerben április 13-án délután vált fővilágosítónk, s innen számítva 30 napig emelt pozícióban segíti dolgainkat. A Nap (a hindu asztrológiában tucatnyi neve van, legismertebb a Szúrja) képviseli az apai témáinkat, a hatalom, tekintély, vezetés kérdéskörét, de hozzá kapcsoljuk az egészség, vitalitás alakulását, és kreativitásunkat is. A Nap képviseli a purushát, azaz az életenergia férfi polaritását, de magát az életerőt is. A védikus asztrológia úgy tartja, hogy a Nap a jelképe legmélyebb szellemi lényegünknek, az atmának. Erős jegyébe lépve a Nap minden analógiáját kedvezően hozza. Átveszi a Kos kezdeményező, energikus tempóját. Pozitívan tud megnyilatkozni apánktól hozott bárminemű lenyomatunk, és ha szükséges, most jobban tudjuk békíteni paternális eredetű problémáinkat. Kreatív, vállalkozó szellemű, nagyvonalú hónap elé nézünk, amikor a gyerekeknek is kiemelt szerep jut életünkben. Mivel a Naphoz tartozik nemcsak a magasabb én, hanem a mindennapok egója is, van esély egy erősebb önérvényesítésre…

Április egy különös hónap a védikus asztrológia szemszögéből. A hónap végére 5 bolygó lesz retrográd, amelyek lelassítják és megnehezítik körülményeinket. A nehézségekről is lesz majd szó, most azonban nézzük a jó híreket. Március utolsó éjszakáján a Vénusz átlépett a Halakba, amely a tradicionális dzsottish szerint a kedvenc jegye. Április 25-ig tartózkodik itt. Bár a mi modernebb szintézisünk nem találja egyértelműen könnyűnek a Halak Vénusz hatásait, a régi technikák nagyon kedvező jelentéseket tartanak róla. Ezek szerint az emelt helyzetű Vénusz szép heteket hoz elsősorban a Bika és Mérleg aszcendensűeknek. Miután a vágyak, értékek, a szeretet és kötődés, kapcsolatiság tartozik hozzá, megerősödő jelentései fényezik napjainkat, és enyhítenek az asztrológiailag amúgy kaotikus időkben. A Halak Vénusz egy speciális jógát, az úgy nevezett Mahapurusha jógát nyújtja tranzitban a változó jegyű (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) aszcendenseknek. Számukra a jótevő Vénusz részéről kivételesen kedvező az ígéret: szépség, kedvesség, művészi élmények érhetik őket, de pozitív párkapcsolati hozadékai is lehetnek számukra.…