Tag

Halak Nap

Browsing

Ahogy a januári prognózisban írtuk, 2025 legalább olyan mozgalmas év lesz, mint amilyen a coviddal berobbanó 2020-as. Március 12-től kezdődik el az égi tánc, ekkor a Halak csillagképben mozgolódó planéták intenzív hatását tapasztalhatjuk meg földi életünkben. A következő napokban az alábbiakra számíthatunk. Március 12., szerda – A Vízöntő 28. fokán Nap-Szaturnusz, két, egymással ellenséges planéta együttállása, kellemetlen nap. Egészségügyi problémák, gyengélkedés, erőtlenség kísérheti, de az az érzet is, hogy korlátokkal, akadályoztatással vagyunk körülvéve. Legyünk türelmesek magunkkal, nem az önbizalom és sikeresség napja ez a mai. Szívós munkánk máskor érik be. Március 14-én, pénteken Telihold van az Oroszlán-Vízöntő jegyek utolsó fokán. Ebben a Naphoz közeli Szaturnusz is részt vesz, és teljes Holdfogyatkozással jár. Magyarországról nem látható ez a Holdfogyatkozás, de ezt ne sajnáljuk, mert az asztrológiai hagyomány értelemben ott mutatkozik  erősebben baljós hatása, ahonnan látható (most Észak-Amerika, Ázsia és Ausztrália egyes részei ezek). Ami a blokkoltság érzetét kelti (Szaturnusz), az egyúttal…

Március mozgalmasnak ígérkezik. Számos bolygó vált jegyet a hónapban, ezzel a februári Bak stellium a Vízöntőbe, majd a Halakba csoportosul át. Míg a Bak az egyéni karma, a felelősségvállalás helye, a Vízöntő a másik felé nyitás, a közösséghez kapcsolódás és a társadalmi szolidaritás jegye, a Halakban pedig majd a belső tapasztalás lesz hangsúlyos, minden sokkal mélyebbre megy. A sok jegyváltás mögött azonban van egy erősebb tendencia, amit fel kell ismernünk: a Kos csillagképben a május 1-jei jegyváltására készülő Jupiter egyre közelebb kerül az Uránuszhoz. Április 20-21-én utoléri és pontosan együtt áll vele. Míg a Jupiterhez tartozik a hit, az ideológia vagy például az igazság kérdése, addig az Uránusz a hirtelen változások és bevillanások, megértések planétája. Kettejük közelítő fényszöge a harcias, indulatos, öntörvényű Kos csillagképben növekvő feszültséget, igazságkeresést okoz már február eleje óta. A betetőzés április 2. felében lesz, s a Jupiter május 1-jei Bikába lépésével oldódik ki. Ezt az…

Tavaszi napfordulónkon  – amelynek napján épp véget ér a Kala Sarpa 2 hetes szélsőséges időszaka – 3 energiagóc van az égen:a Bakban még mindig hallatlan erőt, tartást és önfegyelmet biztosító, ezt tanító Szaturnusz és a körülötte levő nagy hatású planéták, a Plútó és a Jupiter – nélkülük már rég elvesztettük volna türelmünket a karantén hónapjaiban,a Halakban épp helycserére készülő Vénusz és Nap, amelyek az érzékenységet, lelkiséget, befelé fordulást erősítik,és a Bikában egymás felé közeledő agresszorok, a nagy intenzitású, nyugtalan Mars-Rahu kettős.Közülük a két földjegyben, a Bakban és a Bikában zajló folyamatok gyakorlatiasak, a megvalósulás irányába hatnak: nőjünk fel felelősségvállalásunk és értékrendünk tekintetében, vállaljuk döntéseink következményeit, s tudjuk végre, mi az igazán fontos az életünkben.Itt két dátumra érdemes figyelni: a Mars-Rahu felfokozó, nyugtalanító kettőse március 28-án találkozik, ez lesz a feszültség tetőpontja, nem is veszélytelen.A másik nagy fordulat a Jupiter április 5-i jegyváltása lesz, átlépése a Bakból a Vízöntőbe, amelyet a…

A márciusi trendek közül kettő emelkedik ki.Az egyik a Bikában egymás felé közeledő Mars és Rahu hatása, amely az átlagosnál több türelmetlenséget, indulatot, konfliktust tartalmaz. Március 28-án találkoznak, addig növekvő feszültségre számíthatunk, a találkozó napja pedig fokozott óvatosságot kíván. A Bika témái okán gazdasági, tőzsdei turbulenciára, személyes életünkben pedig anyagi változásokra és étvágybeli anomáliákra számíthatunk.A hónap másik vonulata az, hogy az égen egész hónapban csak direkt bolygók vannak – természetesen a permanensen hátráló holdcsomópontok kivételével -, amelyek a haladás érzetét kelthetik. Suhanunk előre bármilyen előjelű témában. A tisztán direkt bolygók időszaka a retrográd Merkúr előrefordulásától, február 21-től április 27-ig, több mint 2 hónapon át tart.A Jupiter marsikus naksatrába (Dhanistha) lépése tendenciaváltást jelez április 5-ig. Addig sok munka és megpróbáltatás vár ránk, mert a naksatraúr Mars is nehéz úton jár a Rahuval, de április 5-től, ami épp húsvétra esik, fokozatos nyitásra, életünk lassú normalizálódására számíthatunk.Nézzük a fontosabb konstellációváltásokat a naptárban!Március 4.…

Az első tavaszi hónap gazdag asztrológiai eseményekben. Közülük a legfontosabb a Merkúr előrefordulása, valamint a Bak jegy erősödése – a Szaturnusz és a Plútó mellé – két további bolygó, a Mars és a Jupiter belépésével. E változások mögött azonban egy erőteljes tanító konstelláció, a holdcsomópontok helyzete is figyelmet kér.A világban nagyon sok félelem kering, betegségtől, szegénységtől, státuszvesztéstől, és egy sor más dologtól. Ezek jelenlegi mozgatórugója asztrológiailag az erős Kétu befolyás, és a Múla Kétu-Ardra Rahu konstelláció: a holdcsomópontok saját energiájukban tartózkodva ugyanis rendkívüli módon felerősödnek. Az egyik (Kétu) oldal tisztulást, elengedést, lezárást sürget, a másik (Rahu) pedig a fejlődést, a kinőtt cipőből való kilépést. Mindez a Kos Asvini Uránusztól feltüzelve szorongató félelmet vált ki nagyon sok emberből.Ez a konstelláció 2020. január közepe és május közepe között, 4 hónapon át tart. Jelen félelmeink főként a koronavírus terjedéséhez és a szíriai háborús helyzethez köthetők. Bármennyire is ijesztőek ezek a történések, jól láthatóan…