Október 3-án a védikus rendszerben a Merkúr visszahátrált a Szűz Nap-energiájába, az Uttaraphalguni naksatrába. 
 
A Szűzben most 3 elem található: a sajátjegyes Merkúr, a Rahu, valamint a Nap. Az Oroszlánban szintén 3, a Jupiter, a Mars és a VénuszA konstelláció karmesterevégső soron a Merkúr, amely  a Napnak is a főnöke, s ily módon közvetetten az Oroszlánban – azaz a Nap jegyében – levő 3 bolygónak is.
Mit jelent ez számunkra?
A jelen bolygóállásban a Szűz jegy – amely többek között alárendelődésről, szolgálatról, munkáról szól – olyan módon lesz hangsúlyos, hogy ebbe bevonja  a tőle 12. házban levő Oroszlán témákat (egó, hatalom, uralkodás, individualitás). Vagyis a Szűz, amely leginkább egy szürke eminenciáshoz hasonlítható, dominálja az Oroszlánt, a királyt.
Ezért a lényeg, a főnöki akarat, a hatalmi kérdések, az igazi vezetői döntések (az Oroszlán témák) háttérben és titokban maradnak, miközben a felszínen komoly erőfeszítések és hangyaszorgalom (Szűz jelleg) látszik, s ez így is marad október 15-ig.
Fontos tudnunk, hogy azokban az időkben, amikor a Szűz jegye megerősödik, akkor mindig megnő amunka, a hasznosság szerepe az életünkben. Jobban megtalálnak bennünket a feladatok, zakatolunk a munkahelyünkön, a háztartásunkban, minden aktív életterületünkön.
Előfordulhat azonban, hogy nem sikerül egymásra találnunk a feladattal, akkor a Szűz másik oldala, az egészség/betegség, gyógyítás/gyógyulás témakörök kerülnek elő. Ezt megelőzendő belevághatunk új életmódba, elkezdhetünk egy ígéretes kúrát, de beiratkozhatunk egy ilyen jellegű tanfolyamra is.

A Szűzhöz tartoznak a belek, az emésztés, ezért emésztésünk is jelezhet. Ez nemcsak a fizikai táplálékra vonatkozik, hanem arra az – olvasott vagy hallott – szellemire is, amit nem tudunk a magunkévá tenni. Jellemző az elme felpörgetettsége, nyugtalanok vagyunk, több dolgot akarunk egyszerre és lehetőleg azonnal. Sokan rosszul alszanak, mert még álmukban sem tudnak leereszteni. 

Testi emésztésünk érdekében jó esetben rátalálunk egy megfelelő diétára, vagy jobban megválogatjuk, mit és mennyit eszünk. Elménk számára meditáció, jóga, elmélkedés – bármilyen lassító időtöltés segít lecsillapítani gondolatainkat..
A Merkúr már csak néhány napig hátrál, ez alatt szoros közelségbe kerül a Rahuval. A hátráló Merkúr – túl azon, hogy mindennapi dolgainkban fékez bennünket – egy merkúri témát, gondolatot, helyzetet kitekerve tár elénk, hogy mi is más megvilágításban tudjuk látni az adott dolgot. 
 
A Rahu pedig rádob egy lapáttal a pörgésre is, a kitekerésre is. Ezekben a napokban, október 3-9. között legerősebb az egymásra hatásuk. Úgy tudunk segíteni magunknak, ha tudatosan lassulunk, és nem hagyjuk magunkat belelovalni helyzetekbe.
 
Október 9-től elindul előre a Merkúr, s onnan kezdve már nem közelítő, hanem távolodó a kölcsönhatásuk. Ezt már lényegesen könnyebb lesz megélnünk.
Szeretettel

Vishakati

 

 

 

 

Write A Comment