Január 29-én a holdcsomópontok jegyet váltanak, s ezzel az év egyik legfontosabb konstelláció változása következik be a védikus asztrológiában.
2014. július 12-től idáig a Halak-Szűz tengelyen fejtették ki hatásukat. Most a Kétu a Halakból a Vízöntőbe, a Rahu pedig a Szűzből az Oroszlánba lép át. A két holdcsomópont hatása egymástól elválaszthatatlan, működésük a közlekedőedényekéhez hasonló. A Kétuval lezárul egy ciklus, a Rahuval újraindul. A Kétu spirituális dolgokra jó, a Rahu materiálisra. Mindkettő olyan energia, amellyel nem érdemes szembemenni, nem lehet kiváltani, de amit lehet: az általuk szorgalmazott tendenciák alá dolgozni.
Nézzük részletesebben.
A Kétu a spiritualitás jelzője, mutatja lelki, szellemi fejlődésünk állapotát, irányát. Ahol az égi Kétu átvonul, ott fizikai értelemben letisztít, elengedésre tanít, magasabb tudatossághoz segít. A mostani Vízöntő Kétu egy racionálisabb, levegősebb energiába terel bennünket, kikerülünk az érzelmi tapasztalás nehéz közegéből. Ez a következő 18 hónap mindenki számára fejlődést fog hozni a szociális érzékenység és közösségi működés terén. Elengedjük majd azokat a barátainkat, közösségeinket, akik már nem segítik spirituális fejlődésünket, de biztosak lehetünk benne, hogy kapunk helyettük másokat.
Több résztvevőre és nagy fejlődésre számíthatnak azok a csoportok, amelyek autentikusan működnek, és lelki, szellemi, spirituális utunkat egyengetik. Mivel a Kétué a gyógynövényekkel gyógyítás, a természetes gyógymódok, az ezekkel foglalkozó kurzusok is felfutásra számíthatnak.
A másik oldalon a Rahu fizikai szintű igényeinket, anyagi dolgainkat fokozza fel. Benne a földi vágyak testesülnek meg. A Rahu nyomására nagy fejlődésen mehetünk keresztül, de tudnunk kell, hogy sokszor hoz magával félelmet, szeparáltságot, zaklatottságot.
A Rahu az Oroszlánban felforgat és megváltoztat minden olyan minőséget, amely a férfioldallal, az apa szereppel, a hatalommal kapcsolatos. Lehet, hogy gyermekünkön keresztül fogjuk majd megérteni apánkat, vagy a férfiak viselkedése, szerepe fog markánsan megváltozni. Nagy fejcserékre és meglepetésekre számíthatunk a főnöki, vezetői szerepekben világszerte, politikai téren is, a legmagasabb polcokon is.
Az Oroszlán Rahu a fenti témákon kívül azt is firtatja, mi az igazi öröm a szív számára, mi a valódi, szívből jövő tehetségünk, teremtő képességünk. Ha efelé tartunk, megkönnyíti dolgunkat, és nyitogatja az ajtókat.
A jegyváltás tényén túl az is érdekes, hogy a Kétu a Vízöntőben csatlakozik a Neptunuszhoz, a Rahu az Oroszlánban pedig a rendkívül erőteljes retrográd Jupiterhez. Mindig jelentős, amikor holdcsomópont-bolygó találkozó van, mert ők megváltoztatják a bolygók minőségét.
 
A Kétu-Neptunusz együttállás szeretetképességünket fokozhatja, ha mi is úgy gondoljuk. Ha viszont maradunk csupán földi dolgainknál, ez az együttállás hozhat illúziókat, csalfaságot, becsapást. Fizikai síkon legyünk óvatosak, mert nem fogjuk tudni jól megítélni az embereket, helyzeteket. Hozhat magas tudatosságú gurut, de belefuthatunk hamis prófétákba is.
A Rahu-Jupiter együttállásban a Jupiter megnöveli a Rahu hatását, legyen az félelem vagy fejlődési késztetés. Együttállásuk augusztus 11-ig, a Jupiter jegyváltásáig tart, és Oroszlán témákban nagy változásokra, rázós időszakra számíthatunk.
 
A holdcsomópontok jegyváltása áthelyezi a hangsúlyt földrajzilag is. A Vízöntőhöz (Oroszország, Ukrajna, Skandinávia) és az Oroszlánhoz (Francia-, Olaszország, Románia) tartozó országok nagyobb szerepet kapnak a politika terepasztalán. Több figyelem jut rájuk, de több konfliktus, változás, atrocitás is.
 
A jegyváltás este negyed 10 után pár perccel történik, és tapasztalatom szerint szinte azonnali jelei lehetnek a megváltozott energiának.  Hogy milyen feladatokat hoz az egyes aszcendenseknek, legközelebb
megnézzük.
Szeretettel
Vishakati


 

Author

Szólj hozzá!