Tag

retrográd Halak Mars

Browsing

Mielőtt ráfordulnánk a javulást, de végletességet is hozó novemberre, október utolsó napjai még tartogatnak meglepetéseket. Az egyik ilyen a Nyilas végéhez, egyúttal a Plútóhoz közelítő Jupiterhez kapcsolódik. Ő október 30-án belép a Nyilas utolsó naksatrájába (Uttarasadha), s ezzel a lépéssel egy holdházba, azaz egy energiába kerül a Plútóval. A jóindulatú Jupiter saját jegyében általában kedvező, mert a szellemi fejlődést, tanulást támogatja. Most azonban – a Plútó szoros közelségében – inkább a túlzásokra hajlamosító tulajdonsága érvényesül. Ezeket fogjuk tehát megtapasztalni, mert Nyilasban töltendő utolsó heteit (november 20-ig) szélsőséges ideológiai megnyilvánulások, politikai igazságtalanságok, vallási intézményekkel kapcsolatos extrémitások kísérik. Október utolsó napján pedig a hónap második Teliholdja lesz az égen. Innen a kék hold elnevezés, amely nem látványosság, csupán az egy naptári hónapon belüli dupla Telihold neve. Ez a második Telihold a Mérleg (Szváti) Nap és a Kos (Bharani) Hold szembenállásából adódik délután 4 óra előtt kevéssel. Önmagában a Mérleg Nap (együttműködési készségünk)…

Október 4-én reggel a retrográd Mars visszalépett a Halakba. November közepéig fog itt hátrálni, mindvégig a Halak merkúri naksatrájában, a Revatiban. A jegyváltás körüli napok mindig zavarosabbak lehetnek, több türelmet kérnek. A retrográd Mars Földközeli helyzetben van, ezért egész októberben esténként a keleti égbolton szabad szemmel is jól látható. Az átlagos 200 millió helyett most mindössze 62 millió kilométerre közelíti meg a Földet. Október 13-14-én lesz pontosan szemben a Nappal. A vörös bolygó ekkor lesz a legragyogóbb, napnyugtától napkeltéig látható, fényes, vörös, csillagszerű égi látványosság. Mint minden hátráló planéta, a Mars is a múltba, valamilyen lezáratlan kérdéshez visz vissza retrográd időszakában, hogy befejezhessünk, magasabb szinten megértsünk, tehát gyógyítsunk valamit. Mars az aktivitás, energia, cselekvés, bátorság, versengés bolygója, de övé az erőszak, az agresszivitás, a fegyveres konfliktusok, a háború témája is. A Halakban mint vizes jegyben a retrográd Mars alapvetően múltbeli érzelmi elfojtásokat, haragot, félelmet kavar fel. S mivel egy vizes…

Szeptemberben hatalmas átrendeződések voltak a védikus égen, októberben ennek utórezgéseit fogjuk megélni. A legfontosabb októberi lépések a retrográd Mars Halakba hátrálása, és a Merkúr retrográddá válása a Mérlegben. Ezek a változások sok indulati töltettel járnak, múltbeli feldolgozatlan érzelmi kérdéseket hoznak a jelenbe. Talán ez is ennek a hónapnak a fő kérdése: hogyan tudjuk indulatainkat kezelni, miként tudunk szélsőséges érzelmeink okához, gyökeréhez eljutni, hogy oldhassuk, elengedjük azokat. A szélsőségeket fokozza a Jupiter, amely utolsó 2 hónapját tölti a Nyilasban, a Plútó közelítő közelségében. Körülöttünk és bennünk túlzások jelenhetnek meg, bizonyos témák felnagyításával találkozhatunk. Ezekben az időkben a Bak Szaturnusz a pillér, ő tud segíteni tartásunk, céljaink megszilárdításában, fegyelmezettségben, strukturáltságban. A hónap érdekessége a kék hold, amely nem egy látványosság, hanem az a tény, hogy egy hónapon belül kétszer van Telihold, most október 1-jén és 31-én. Nézzük a naptárt! Október 1. – A hónap első napján éjfél előtt Telihold van a Szűz…