Tag

Halak stellium

Browsing

Ritka mozgalmas március elé nézünk. A hónap legnagyobb hatású változása a Szaturnusz átlépése a Halak csillagképbe 29-én, de két bolygó irányváltása (Vénusz retrográd 2-án, Merkúr retrográd 14-én), az Uránusz ismételt Bikába érkezése (19-én) és a Rahu naksatraváltása a Halak csillagképben belül (15-én), valamint két fogyatkozás (14-én Hold-, 29-én Napfogyatkozás) – ezek mind rendkívül eseménytelivé teszik az első tavaszi hónapot. A hónap első fele, 12-éig viszonylag nyugodtan telik, de attól kezdve szinte minden napra jut egy égi konstellációváltás, amelyek földi tükröződése mindig történésben, életünk megváltozásában nyilvánul meg. Az égi mozgások nagy része a Halak csillagképben zajlik, amely egy változó minőségű, víz elemű jegy. Minden, ami itt történik, sok külső-belső bizonytalanságot, kontrollvesztést, körülményeink és belső világunk változékonyságának érzelmi megtapasztalását, jó esetben lelki gyógyulást jelenthet. Ide, a Halakhoz tartozik a keresztény egyház is, beleértve mindennapi működését és a Vatikán jogállását, vezetését is. Már 2023 október vége óta itt van a Rahu, amely Halak…

A hónap bővelkedik égi fordulatokban, melyek közül a Jupiter és a Mars előrefordulása a legfontosabb, de számos érzékenyítő együttállás és például a Vénusz-Jupiter uralmi csere hat mindennapjainkra. A hónap elején, 4-én az október 9. óta hátráló Jupiter indul előre a Bikában, erős fordulatot hozva a világgazdaságban, tőzsdei és pénzügyekben. Majd 24-én a Mikulás óta retrográd Mars  válik direktté. Az irányváltásoktól nyugtalannak érzékelhetjük ezt az időszakot, maguk az irányváltás napjai pedig kifejezetten óvatosságot kérő, kiszámíthatatlan energiákban telnek. A direktté váló Mars fordulata után pár olyan napunk lesz, amelyben az összes planéta fő haladási iránya szerint halad. Mi magunk is úgy érzékelhetjük március 2-ig (ekkor válik majd retrográddá a Vénusz), hogy a helyükre kerülnek a dolgok. A Vénusznak fontos szerepe lesz az elkövetkező hónapokban. Január végén lépett a Halakba május 31-ig,  Mivel a Jupiter a Vénusz jegyében (Bika) van, a Vénusz pedig a Jupiterében (Halak), uralmi cserét alkotnak (parivartana jóga). Ez a tény…

Április nem hazudtolja meg magát, igazán változékony lesz. A hónap elején retrográdba forduló Merkúron kívül két nagy jelentőségű asztrológiai történés határozza meg a hónapot: a 8-i Napfogyatkozás a Halakban, és a 20-21-én Kosban együttálló Jupiter és Uránusz. A Napfogyatkozás azért emblematikus, mert a védikus újévet meghatározó Halak Újholddal következik be, márpedig a Halak Újholdtól számítjuk a védikus év kezdetét. A Napfogyatkozással kezdődő asztrológiai év meglehetősen eseménydúsnak ígérkezik, kiszámíthatatlansággal, titkok napvilágra kerülésével, változékony vitalitással. (Utoljára 2005. április 8-án volt Halak Újhold Napfogyatkozással, előtte pedig 1987. március 29-én.) Ez az Újhold a Halak merkúri energiájában (Revati) következik be, a Rahu közelében, ő okozza a Napfogyatkozást. Nehezíti a konstellációt, hogy az Újhold naksatraura, a Merkúr éppen retrográd és a Kos gandanta zónájában hátrál. Vagyis az Újhold naksatra diszpozitora gyengélkedik, s ezzel növeli a bizonytalanságot. További nehezítő tényező, hogy az Újholdnak helyet adó Halak csillagkép ura, a Jupiter is kritikus helyzetben van: a Kos…

Március mozgalmasnak ígérkezik. Számos bolygó vált jegyet a hónapban, ezzel a februári Bak stellium a Vízöntőbe, majd a Halakba csoportosul át. Míg a Bak az egyéni karma, a felelősségvállalás helye, a Vízöntő a másik felé nyitás, a közösséghez kapcsolódás és a társadalmi szolidaritás jegye, a Halakban pedig majd a belső tapasztalás lesz hangsúlyos, minden sokkal mélyebbre megy. A sok jegyváltás mögött azonban van egy erősebb tendencia, amit fel kell ismernünk: a Kos csillagképben a május 1-jei jegyváltására készülő Jupiter egyre közelebb kerül az Uránuszhoz. Április 20-21-én utoléri és pontosan együtt áll vele. Míg a Jupiterhez tartozik a hit, az ideológia vagy például az igazság kérdése, addig az Uránusz a hirtelen változások és bevillanások, megértések planétája. Kettejük közelítő fényszöge a harcias, indulatos, öntörvényű Kos csillagképben növekvő feszültséget, igazságkeresést okoz már február eleje óta. A betetőzés április 2. felében lesz, s a Jupiter május 1-jei Bikába lépésével oldódik ki. Ezt az…

Február közepe, a 13-20. közötti hét asztrológiailag mozgalmasabban telik. Bolygók gyülekeznek a Vízöntőben és a Halak csillagképben.  A Vízöntőben a másokhoz csatlakozásunk, közösségi működésünk és társadalmi szerepvállalásunk tesztelődik, a Halak stellium a lélekről, a pszichéről, a belső világunkhoz való kapcsolódásunkról szól.                           A Vízöntőben a Nap megközelítette, majd 16-án együtt is állt a Szaturnusszal a Vízöntő 3°34’-en, Dhanistha holdházban. Nap (életerő, szellemiség, kreativitás, vezetői minőség) és Szaturnusz ellenségei egymásnak, közelségük kellemetlen mindkettőjüknek. A Szaturnusz ugyan saját jegyében van, a Nap pedig viszonylag gyenge a saját jegyével szemközti Vízöntőben, mégis az a meghatározó hatás, hogy a Nap a 16-i találkozójuk előtt és után kb. 2-2 hétig égetetté teszi a Szaturnuszt, azaz csorbítja, gyengíti a Szaturnusz analógiáit (idő, pontosság, fegyelem, céltudatosság, tartás).Pontos együttállásuk (egyben Szaturnusz cazimi) február 16-án azonban felfedhet valami lényegeset a Vízöntőbe alig 1 hónapja belépő Szaturnusz üzenetéből, a közösségi összetartozás, az egymásra utaltság, a politikai és jövő iránti felelősségvállalás kérdéseiből.A Halakban is gyülekeznek bolygók: a Vénusz…