Július már retrográd Szaturnusszal kezdődik: az előző hónap legvégén, június 29-én este a Szaturnusz hátrafordult a Vízöntő 25°13’-én, s november közepéig így is marad. A retrográd Vízöntő Szaturnusz egyidejűleg van jelen a kollektív karma jegyében (Vízöntő), és az egyéni karmáéban (Bak). Tehát miközben a többi emberrel való együttműködésben, közösségi szerepvállalásban tanít (Vízöntő), ismét előkerül a személyes felelősségvállalás kérdése (Bak). Édremes észrevenni, hogy a Szaturnusz az egyetlen (a ki-bejáró Holdon és a 3 transzcendensen kívül), amely a Rahu-Kétu tengelyenen kívül marad, az összes többi bolygó – a Vénusz szeptember közepi Mérlegbe lépéséig – a két árnyékbolygó szorító hatásában van. A Szaturnusz ad biztonságot, kiszámíthatóságot, kereteket ezekben a hónapokban. Ha ő is benne lenne az axisban, igen szeszélyes Kala Sarpa időszakunk lenne. A hónap fontos fordulata a Rahu naksatraváltása a Halakban: az eddigi merkúri holdházból (Revati) a szaturnuszi területre, az Uttarabhadrába lép. Itt, a lélek jegyében az érzelmi elszigeteltségből, a lelkiektől való…
Július első felében felemás érzéseink lehetnek, mintha állóvíz venne körül bennünket: nehezen szánjuk rá magunkat feladatainkra, enerváltak vagyunk. Fontos megérteni ennek okát, és jó tudni azt is, hogy energikus változások előtt állunk.A lassító impulzusokat magyarázza a nagyszámú hátráló bolygó (Szaturnusz, Jupiter, Plútó, Neptunusz) befelé és a múlt felé fordító hatása, és az esésben levő Rák Mars, amely a magunkban érzett – most gyengébb – akaraterő, energiaszint, kezdeményezőképesség felelőse.A retrográd nagybolygók és a Szaturnusszal szembenálló gyorsabb planéták mind-mind az újravizsgálást, helyretételt kérik életünk valamely területén. A revideálás közben azonban elindul egy másik, kedvező változás is az égen, amelynek fontosabb lépései:- a Merkúr (kommunikáció, közlekedés, informatika, média, nyitottság mások felé) megérkezése saját jegyébe (Ikrek), s ezzel megerősödése július 7-én,- a július 10-i Ikrek Punarvaszu Újhold jupiteri energiában, amely a Vízöntőben hátrafelé araszoló égi guru szerepét emeli ki. Ez rávilágít a szociális érzékenység, társadalmi tolerancia, a másik szabadsága tiszteletének témáira.Az igazán nagy változás…