Tag

retrográd Rák Merkúr

Browsing

Július legnagyobb hatású védikus eseményei: a Mars és a Kétu közeledése, majd együttállása 22-én, a Szaturnusz 13-i és a Merkúr 18-i irányváltása, valamint a Szaturnusz és a Neptunusz összjátéka. Az Oroszlánban egymás felé haladó két tüzes, ártalmas planéta, a Mars és a Kétu július 22. éjfélig tartó közeledése egymáshoz (lásd Oroszlán Mars) növekvő feszültséget, balesethalmozódást, erőszakos konfliktus veszélyét jelzi. Ez a feszültség a két bolygó együttállásakor (22-23-án) tetőzik, akkor sül ki, s majd a Mars július 28-i jegyváltásával csökken érzékelhetően. Addig tanácsos kerülni a nagy tömeggel járó rendezvényeket, és igyekezzünk minden értelemben hűteni magunkat. Július 13-án válik retrográddá a Szaturnusz a Halak csillagkép 8. fokán, a szaturnikus Uttarabhadra holdházban, s november végéig marad hátráló mozgásban. Ez idő alatt retrográd hatása az előző éveiben megjárt  Vízöntő csillagképre is kiterjed, oda tehát, ahol most a Rahu vonul. Vagyis a retrográd Halak Szaturnusz egyszerre dolgoztat lelki fejlődésünkön (Halak) és a kollektív karma (Vízöntő)…

Július 16-án – kevéssel éjfél előtt – asztrológiailag igen érdekes körülmények között van Telihold az Ikrek Nap és a Nyilas Hold szembenállásából. A Nap az Ikrek utolsó fokán tartózkodik (a Vénusz és a Rahu társaságában, egy retrográd Merkúrral mint jegyúrral), vele szemben a Hold, a Nyilas szintén utolsó fokán (a retrográd Plútóval, a retrográd Szaturnusszal és a Kétuval egy jegyben, egy retrográd  Jupiterrel mint jegyúrral a Skorpióban). Ez a Telihold a már hónapok óta emlegetett Ikrek-Nyilas tengely kiéleződése, a nyitottság és dogmatizmus összemérődése. Egyúttal a július 2-i Napfogyatkozás asztrológiai folytatása. Ez a Telihold már önmagában is egy lelkileg szorongató konstelláció, amely ráadásul részleges Holdfogyatkozással kapcsolódik (Magyarországról látható július 16-án este kb 21-24 óra között, ha az égbolt felhőviszonyai megengedik). A fogyatkozások asztrológiai értelmezése mindig többirányú. Részben valamely energia (képesség, támogatottság) csökkenését, részben pedig nagy horderejű változások beharangozását jelentik, és gyakran kapcsolódik hozzájuk titkok, elrejtett tények napvilágra kerülése. Ez a Holdfogyatkozás 5…