Tag

Nap-Kétu együttállás

Browsing

December 16-án, átkelve a Skorpió-Nyilas jegyhatár gandanta zónáján, a Nap megérkezett a Nyilasba. A jegyen történő 30 napos áthaladása egyfajta látlelet lesz arról, hogy állnak világnézeti, ideológiai dolgaink azután, hogy több éve igen erős hatások – Nyilas Szaturnusz, Kétu, Plútó – dolgoznak ezen a területen. A Nap szellemiségünk, magasabb és alacsonyabb énünk (utóbbi az egó), életerőnk, vezetői képességeink, kreativitásunk és még egy sor analógia hordozója. A védikus asztrológiában az egóhoz kapcsolódó jelentése miatt enyhén malefikus planéta. Általában jól érzi magát a Nyilasban, amit magyaráz barátsága a jegy urával (Jupiter), és a tény, hogy saját jegye innen az áldott 9. jegytávolságra van. Ebben a 30 napban azonban, amíg áthalad a Nyilas jegyen, osztoznia kell több, átalakulást szorgalmazó planétával, és találkozik számára barátibb és kevésbé kedvelt bolygókkal. Ezért e találkozók érzékenyen érinthetik majd közérzetünket, integritásunkat és egészségünket. Ugyanakkor a Nap a közelében tartózkodó bolygókat megégeti, s ezzel csorbítja erejüket, hatásukat. Tekintsük át…