Tag

Lagnésa

Browsing

November 5-én a védikus rendszerben a Jupiter megérkezett a Nyilasba, és – 3 tavaszi hónapot kivéve – 2020. november 20-ig ott tartózkodik. Már egy hónapnyi tapasztalatunk van arról, milyen módon kezd megváltozni életünk az ő hatására, hiszen a Jupiter bővülést, gyarapodást, tapasztaláson keresztüli tanulást hoz mindannyiunknak. Nehéz oldalának azt szokták felróni, hogy túlzásokba visz, erre tehát érdemes figyelni azon az életterületen, amit az egyes jegyek számára aktivizál, s amelyet az alábbiakban – közkívánatra – részletezünk.Mire számíthatnak tehát az egyes jegyek, vagyis akiknek az adott jegyben van a védikus aszcendensük vagy a Holdjuk, vagy az aszcendensük jegyura (utóbbi a nyugati asztrológiában a születési uralkodó, nálunk a Lagnésa). Érdemes itt megnézni a védikus aszcendenst illetve Holdat, mert többnyire eltér a nyugati asztrológiában kiszámolttól.Kezdjük a főszereplő Nyilasokkal, akiknek meglehetősen stresszes lehetett az utóbbi néhány évük. A Jupiter belépése – főként január végétől érzékelhetően, amikor a Szaturnusz elhagyja a Nyilast – enyhíti a nyomást,…