November 5-én a védikus rendszerben a Jupiter megérkezett a Nyilasba, és – 3 tavaszi hónapot kivéve – 2020. november 20-ig ott tartózkodik.

Már egy hónapnyi tapasztalatunk van arról, milyen módon kezd megváltozni életünk az ő hatására, hiszen a Jupiter bővülést, gyarapodást, tapasztaláson keresztüli tanulást hoz mindannyiunknak. Nehéz oldalának azt szokták felróni, hogy túlzásokba visz, erre tehát érdemes figyelni azon az életterületen, amit az egyes jegyek számára aktivizál, s amelyet az alábbiakban – közkívánatra – részletezünk.

Mire számíthatnak tehát az egyes jegyek, vagyis akiknek az adott jegyben van a védikus aszcendensük vagy a Holdjuk, vagy az aszcendensük jegyura (utóbbi a nyugati asztrológiában a születési uralkodó, nálunk a Lagnésa). Érdemes itt megnézni a védikus aszcendenst illetve Holdat, mert többnyire eltér a nyugati asztrológiában kiszámolttól.

Kezdjük a főszereplő Nyilasokkal, akiknek meglehetősen stresszes lehetett az utóbbi néhány évük. A Jupiter belépése – főként január végétől érzékelhetően, amikor a Szaturnusz elhagyja a Nyilast – enyhíti a nyomást, és életük elkezd kisimulni. Kiderül számukra, miért dolgoztak meg az elmúlt 2-3 évben, milyen célok felé sikerült elindulni, és lelkileg is elrendezni. Vigyázat, a Jupiter súlygyarapodást is hozhat számukra.

A Bakok számára a Nyilas Jupiter 12. házas tranzit, hozadéka lehet a szokásosnál több utazás, sok élménnyel. Ez az időszak támogatja a lelki és spirituális oldalt is, feltámadhat az érdeklődés a meditáció, befelé fordulás iránt. Több álomban részesülhetnek, az alvás fontos része lesz életüknek. A külföld gondolata többször jön elő tartózkodási hely, kiköltözés vonatkozásában.

A Vízöntők számára ez egy 11. házas tranzit, amely a barátok, támogatók területe, ezért megélénkülhet a közösségi és szociális aktivitás, érkezhetnek új barátságok. Többet fognak foglalkozni jövőképükkel, a meghozandó döntésekkel, jövőtervezéssel. Mivel a 11. egyúttal pénzház is, befektetésekből származó kedvező bevételekre, nyereségre számíthatnak. 

A Halak életében ez az átvonulás egy 10. házas történet, amely a hivatás, a karrier, a kiteljesedés területe. Ezek tekintetében kaphatnak támogató hatásokat, érdemes keresni a lehetőségeket. Előrelépés, a vágyott irány megtalálása, pozícióbeli haladás kíséri.

A Kosok számára kifejezetten kedvező időszak (9. ház), távoli utazások lehetőségével. Aki keres, most találhat egy tanfolyamot, iskolát, és vele egy mestert, mentort, akivel a szellemi fejlődés felgyorsítható. Megértést, elfogadást hozhat az apával kapcsolatban.

A Bikák életében a Nyilas Jupiter egy 8. házas tranzit, amely a rugalmasságot, változtatási hajlandóságot teheti próbára. Érdemes az amúgy biztonsági játékos Bikáknak nyitni, a napi rutinból felnézni. Mivel a külső forrásból származó pénzek háza, partner, házastárs pénzügyeit illetően kedvező kilátások. Örökség lehetősége.

Az Ikrek 7. házát eleveníti meg, ez a partner, a párkapcsolat háza. Valószínűleg minden típusú partnerségnek jót tesz: ha nincs partner, érkezhet új, ha diszharmonikus a kapcsolat, tisztázást, vele félreértések, jogi ügyek lezárását hozhatja, de érkezhet új partner is. Az üzleti partnerséget is megélénkíti.

A Rákok életében 6. házas történetek játszódnak majd: állás, munka terén változás, kedvező fejlemények. Érdemes több figyelmet fordítani egészségükre, életvitelükre, táplálkozásukra. És ne dolgozzanak túl sokat, ezt most nehezebb lesz megállni.

Az Oroszlánok számára a Nyilas Jupiter 5. házas tranzitot jelent. Ez a gyermekek, kreativitás, felhőtlen örömök, kockázatvállalás és vállalkozás háza. Nekik hozhat gyermekáldást, unokát. Megemeli a vállalkozókedvet, saját cég alapításának esélyét, az alkotói véna megmutatkozását.    

A Szűz érdekeltségűek részére a Nyilas Jupiter 4. házas átvonulást jelent, amely az ingatlan, család, anya, gyökerek, szülőföld témáival kapcsolódik. Kiváló alkalom ingatlanvásárlásra, bővítésre, felújításra. Családdal, anyával való kapcsolat javulhat. Ez az időszak a partner, házastárs hivatásában is hozhat kedvező fejleményeket. 

A Mérlegek életében 3. házas érintettséget jelent. Ezért e ház témáit aktivizálja: tanulják a kiállást saját magukért, könnyedebben kommunikálnak, javulhat testvérükkel való kapcsolatuk. Hozhat változást a munka területén, több és mozgalmasabb munkát.

A Skorpiók 2. házában fellendülést hozhat a pénzügyek terén, több bevételt, de nagyobb költési kedvet is. Gyerekkel javuló kapcsolat,  értékrendjük, prioritásaik jobban kötődhetnek a gyerekekhez. A Skorpió Jupiter nehéz lelki tendenciái után számukra a nyitás, megmutatkozás, betakarítás időszaka jó kilátásokkal.

Namasté

Vishakati

Write A Comment