Tag

augusztus

Eseménydús augusztus elé nézünk a védikus égbolt vonatkozásában, enyhén szólva nem fogunk unatkozni.  A nagy fordulatok a hónap közepétől kezdődnek,  és utolsó napjaiban tetőznek. A hónap legnagyobb horderejű változása a holdcsomópontok jegyváltása: Rahu és Kétu 18 hónapra beköltöznek a Rák-Bak tengelyre, ezzel 2019 márciusáig alaposan átrendezik életünk fő irányvonalait. Mindez egy retrográd Merkúr mellett történik, amely, mint tudjuk, mindig felforgatja néhány hétig az életünket. Annál jobban örülhetünk majd a Szaturnusz előre fordulásának augusztus 25-én. A hónap vége pedig ismét rendkívül nyugtalan lesz: a jegyváltó Rahu immár a Rákban találkozik a Marssal, s kettejük randevúja sosem ígér sok jót. Főként Észak-Amerika számára nagy esemény az augusztus 21-i teljes Napfogyatkozás, amely az amerikai kontinensről lesz látható, de hatása az egész világra szól. Nézzük összefoglalóan a legnagyobb fordulatokat, most röviden, a maguk idejében majd részletesebben. Augusztus 3. – Az áprilisban a Kosba érkezett Uránusz retrográdba vált. A hirtelen, kiszámíthatatlan változások bolygója hátrálása…