Tag

Magha Kétu

Browsing

Az első tavaszi hónap elég mozgalmasnak ígérkezik: 3-án Holdfogyatkozással nehezített Telihold, 13-án a két bajkeverő, Mars és Rahu együttállása a Vízöntő Szatabishában, ahol amúgy 5 bolygó gyülekezik, ráadásul 17-étől Kala Sarpa is lesz az égen. A Vízöntő stellium közepén a mindent átrajzoló, felfokozó Rahu áll, s a többi bolygó a hónap folyamán direkt vagy retrográd irányban találkozik vele. A találkozók régi sémák felülírását, jelentéstartalmak felforgatását hozzák.  Mindezen konstellációk nagy szélsőségeket, bizonytalanságot és olykor fokozott erőszakot jeleznek. Legyünk különösen óvatosak, főként a 13-i Mars-Rahu konjunkció napján. Nemrég, február 17-én volt Napfogyatkozás a Vízöntő Dhanistha Újhold idején, akkor a Rahu (amely a fogyatkozást okozta) a Vízöntő 15°25′-én volt. Általános asztrológiai elv, hogy a fogyatkozás ekliptikai helye érzékeny ponttá válik, s az oda érkező bolygók kiváltódnak, azaz történéseket generálnak. Most a fogyatkozáskori Rahu helyére érkező Nap napján az Irán elleni fegyveres támadás indult meg. Ugyanezen a fokon március 13-16. között a Mars és…

Idén a Szaturnusz és a Jupiter után a holdcsomópontok is jegyet váltanak: Rahu és Kétu másfél Halak-Szűz tengelyen töltött év után megérkezik a Vízöntő-Oroszlán axisra. (Utoljára 2006. októbere és 2008. április vége között jártak itt, azt az időszakot érdemes személyes megéléseink vonatkozásában visszaidézni.) Az átlagolt számítású holdcsomópontok új helyükön 2025. május 18. és 2026. december 05. között tartózkodnak. A Kétu-Rahu tengely a lélek fejlődését adja életeken keresztül. Kétu és Rahu – bár  egymással mindig pontosan szemben vannak – hatásukban elválaszthatatlanok. Árnyékbolygók a Nap és a Hold pályájának metszéspontjaiban, fizikai testtel nem rendelkeznek, de roppant erejű karmikus tanítók abban a jegyenergiában, ahol tartózkodnak. Igen ellentétes karakterek. A kis Marsnak is nevezett Kétu (leszálló holdcsomópont) tüzes jellegű, a múlt, a lezárás és a spiritualitás planétája, azt mutatja,  amit már meghaladtunk, s ahonnan ezért már távolodnunk kellene. Rahu (felszálló holdcsomópont) pedig a jövő, a materiális dolgok mutatója, fejlődésenergia, s arra mutat, amelyben fejlődnünk…