Tag

Bika Krittika Telihold

Browsing

November az Oroszlán csillagképbe frissen belépett Jupiterrel kezdődik, s ez a hónap legjelentősebb védikus hatása. Jupiter, az égi tanító október utolsó napján emelt jegyéből, a Rákból megérkezett az Oroszlánba, átkelve a két jegy közt húzódó gandanta zónán. Ráadásul a Jupitert a közel 1,5 éve ott munkálkodó Oroszlán Kétu fogadja, amely szintén december 5-i jegyváltásához készülődik. A védikus rendszerben a Jupiter-Kétu együttállása mindaddig fennáll, amíg ugyanabban a csillagképben tartózkodnak, azonban legintenzívebb kölcsönhatásuk a legszorosabb közelségük időpontjában lesz. Ez a konjunkció az elkövetkező fél évben 3-szor valósul meg, egyszer most, az Oroszlánban, aztán 2-szer a Rák csillagképben (2027. március 1-jén a retrográd Jupiter, április 20-án pedig a direkt Jupiter áll együtt a Kétuval immár a Rákban). Általában véve a Jupiter-Kétu találkozások – az együttállás jegybeni és házbani helyétől függően – a jupiteri témákban (világnézet, szellemi hitvallás, jogi kérdések, igazság) korrigálnak, vagy megváltoztatva addigi hozzáállásunkat vagy leválasztva rólunk a meghaladottakat. Lezárulhatnak jogi ügyletek,…

;