Az indiai rendszerben április 4-én kora délután Telihold van a Halak-Szűz tengelyen. A Nap a Halak merkúri részén (Revati), vele szemben pedig a Hold a Szűz holdi területén (Hasta) áll.
Ez a Telihold még mindig sok feszültséget hordoz a nehéz, nem éppen jóindulatú bolygókkal terhelt Halak miatt (Nap, Merkúr, Kétu, Uránusz).
Különösen a Merkúr és a Ketu áll szorosan együtt az Uttarabadrában (Halak szaturnuszi holdháza). Sem együttállásuk, sem a Halakban gyenge Merkúr nem sok jót ígér. 
Közlekedésben, mozgásunk során erősebben ki vagyunk téve baleseteknek. Mivel a Merkúr a tudattal is kapcsolatos, mentális viharok, veszekedésbe torkolló nézeteltérések könnyen bekövetkezhetnek.
Érdekes a Telihold másik pólusa: a Szűz holdi naksatrájában álló Hold együtt a Rahuval. 
A Hold és a Rahu nem szeretik egymást, bele is harap a Holdba a testnélküli démon, a mítosz szerint ez a Holdfogyatkozás  – fizikailag a szemben álló Nap és Hold közé került Föld árnyéka vetődik a Holdra. 
Ez a jelenség Magyarországról most nem lesz észlelhető, ezért az asztrológiai hagyományok értelmében nem érint bennünket.
A Szűz Rahu hozhat új feladatot, testi érzékenységet, illetve késztetést, hogy új terápiákat, gyógymódokat próbáljunk ki. A Szűz holdi területén állva – mivel a Hold saját jegye, a Rák innen a 11. – jövőképünket, közösségi életünket, barátainkat, szociális érzékenységünket bolygatja meg. Hoz egy lehetőséget arra is, hogy rendet tegyünk a múltunkban, hiszen a Hold mindig jelképezi a múltat.
Mivel a Hold most nem csak a naksatra ura, hanem személyesen is ott áll a Rahuval, mindezek az indíttatások felerősödnek. Kaphatnak valamiféle fals beütést is ezek az indíttatások, mert a Szűz ura, a Merkúr most elég kedvezőtlenül áll, s nem tudja megsegíteni a szűzbéli társaságot. 
Körültekintéssel lássunk neki új próbálkozásainknak, diétánknak vagy kúránknak.
Pihenéssel és egymásra figyeléssel töltött, szép húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.
Szeretettel
Vishakati

 

 

 

 

Write A Comment