Tag

Szvati

Browsing

Március közepén a Vízöntő Szaturnusz a jegyen belül naksatrát vált, és belép a Szatabishaba. Ez a naksatra a Rahu alá tartozik, ettől kezdve tehát (hozzávetőleg egy évig) szaturnikus jegyenergiában és Rahu naksatraenergiában működik a karma bolygója. A Szaturnusz egy rendező és manifesztáló elv, míg a Rahu egy fejlesztő, felforgató elv. Ismerős lehet a Szatabisha, 2023. február 20-án itt volt Újhold, amely mintegy előkészítette a terepet az idelépő Szaturnusznak. Ebben a szabadságról, kiszabadulásról, gyógyulásról szóló naksatrában közel 1 évig tanít majd a Szaturnusz. A Vízöntőben megfogalmazódó célok (közösségi működés, jövőorientáció, társadalmi és környezet iránti érzékenység, szabadság, szolidaritás) nem változnak, hanem ezeken belül a Rahu mint fejlődési késztetés erősödik fel. Minden Rahu naksatra az adott jegybeni fejletlenségről és annak kijavításáról szól. Ezért itt, a Vízöntőben előtérbe fognak kerülni azok az egyéni törekvések, önszerveződések, civil mozgolódások, kollektív összefogások, amelyek révén megnyílik a kiszabadulás lehetősége olyan hatalmi struktúrákból és tudati mintázatokból, melyek korlátozzák az…

Október 21-én a sziderikus Mars belépett a Mérlegbe, a párkapcsolatok, a partneri együttműködés, a külsőségek és a megfelelés csillagképébe. December 5-ig marad itt, jó alkalmat teremtve arra, hogy tanuljuk magunkat bárminemű kapcsolódásban, a szerelmi viszonytól az érdekképviseletig, a társkereséstől az üzleti diplomáciáig. A Mars akaratunk, aktivitásunk, kezdeményezésünk mutatója. A Mérleg Mars tartózkodási helyétől a 2. (Skorpió) és 7. (Kos) jegyek ura, és ez a 2-7-es jelleg határozza meg működését. A 7-es uraként a külvilág, a partner, a kapcsolatok, a látszatok és a külsőségek felé fordít bennünket, a 2-es uraként pedig felkérdezi értékrendünket: tudjuk-e a sajátunkat képviselni, vagy átvesszük a külvilág, a másik ember elvárásait, és háttérbe szorítjuk a magunkét. Nem egyedül halad a Mérlegben, november 16-ig az esésben levő Nap van vele – ettől még egy gyengélkedő férfi-apa-főnök is erősnek próbálja mutatni magát. November 2-től pedig a Merkúr lép be mellé bő két hétre, vele energikusabbá válhat kommunikációnk, gondolkodásunk. Minden…