Épp hogy túl a második Mars-Kétu találkozón fontos, de nem könnyű napokban vagyunk július 24. és 29. között. Ezeket leginkább a Merkúr és a Hold helyzete befolyásolja. A Merkúr mozgása annyiban, hogy július 26-án reggel 7-kor – a Rák jegy utolsó fokán – a Merkúr irányt vált, és hetekre retrográdba fordul. A fordulat maga is döcögős, mert a Rák utolsó foka a már ismert fogalomhoz, a gandantához kapcsolódik. Amikor itt, az utolsó vizes jegyfokon tartózkodik egy planéta, az számunkra mindig bajosabb időszakot jelöl, a Merkúr vonatkozásában most július 29-ig. A Merkúrhoz kapcsolt témák (közlekedés, utazás, ügyintézés, gondolkodás, kommunikáció, média, informatika) a hátrálás heteiben – július 26. és augusztus 19. között – lelassulnak, akadályoztatottak lesznek. Még a nyaralás idején is érdemes tekintettel lenni erre. Semmi sem halad majd úgy, mint szeretnénk, ezért érdemes másként gondolkodni, akarni. Ezekben az augusztusi hetekben amúgy összesen 6 bolygó lesz retrográd, mondhatni leáll az élet, visszafelé…
Ahogy arról a májusi előrejelzésben már szó esett: 2018. május 2. és november 6. között a Mars hosszú és mozgalmas Bak jegybeli tartózkodása befolyásolja mindennapjainkat. Most nézzük meg ennek a jelentős asztrológiai konstellációváltásnak az elemeit és a hatását. Először is szükséges leszögezni, hogy a Bak jegy a Mars legkedvezőbb tartózkodási helye. Jól érzi itt magát, sok energiát ad, elsősorban a marsikus Kos és Skorpió szülötteknek (tehát akiknek itt van az aszcendense, és/vagy a Holdja), és az aspektált Bak, Kos, Rák, Mérleg és Oroszlán szülötteknek – ők az érintettek a védikus asztrológiában speciális Mars aspektusminta (1,4,7,8,10 jegyek) szerint. A felsoroltak tehát mind részesülnek abból a többletenergiából, amelyet a Bak Mars közvetít emelt helyéről, bár természetesen mindenkire hatással lesz egyéni horoszkópja szerint. A Baktól 8. jegytávolságra levő Oroszlánok számíthatnak több kimozdító, változtató hatásra, mert ez a 8-as minőség következménye. A többletenergia ténylegesen aktívabb időszakot, néha a kelleténél több zizegést, nyüzsgést jelent, de…
Április 26-án, csütörtökön ismét fontos váltás történik a védikus égen: a holdcsomópontok közül a felszálló, azaz a Rahu naksatrát vált: 2019. január 3-ig szólóan a Rák jegy szaturnikus holdházába, a Pusjába lép. Tudjuk már, hogy a holdcsomópontok a karma jelzői, s amikor jegyet vagy holdházat váltanak, akkor hónapokra lényegesen átrendeződik az életünk egy területe. A Rahu 2017 augusztusa óta van a Rákban, a múlt, a család, az anya és az otthon jegyében. Felforgató karakterével e témák vonatkozásában hozhat nehézségeket, változásokat. Ezek április 26-tól sorsszerűbbek lesznek, hiszen a Rahu a Rák jegy szaturnikus holdházába lépve megkerülhetetlen feladatok elé állít bennünket, mert a Szaturnusz maga a karma. A Pusja Rahu működése úgy írható le: szembesülés érzelmi felelősségvállalásunkkal. Ez magában foglalja kapcsolataink és családtagjaink iránti érzelmeink hitelesítését lelkiismeret és kötelezettségvállalás szempontjából, de azt is, hogy érzelmeink mennyire szívbéliek, valódiak, mélyről jövők. A Pusja Rahu elszámoltatása arra is kiterjed, hogy saját magunkkal mennyire vagyunk őszinték.…