Tag

Jupiter-Kétu együttállás

2020-tól igen sokat várnak az asztrológusok, meghatározó konstellációk látszanak az égen, amelyek sorsfordító változásokat vetítenek előre. Január első fele mindenesetre ezt támasztja alá: a Jupiter naksatraváltása a Nyilasban, csúcsforgalom a Nyilas különböző naksatráiban, és a 10-i Holdfogyatkozás erős évkezdetet jeleznek. A Nyilas – mint az ideológiák, szellemi irányzatok jegye, de mint tüzes jegy is – a benne mozgó nagyszámú bolygó miatt ad alapot a történéseknek: izzik a levegő a politika területén világszerte, háborús gócok, rakétafegyver okozta repülőgépszerencsétlenség, a tragikus ausztráliai, nagy kiterjedésű tüzek is mind ide vezethetők vissza. A Nyilas jegy mindhárom naksatrájában erős az aktivitás. A három naksatra a Múla (Kétu alá tartozik), a Purvasadha (vénuszi energia) és az Uttarasadha (a Nap uralja). A Jupiter naksatraváltása január 4-én történt, ekkor a Múla naksatrából a Purvasadhába váltott március 8-ig. A Purvasadha tehát egy vénuszi energia a jupiteri Nyilas jegyen belül. Furcsának tűnhet, de a két jóindulatú planéta, a Vénusz és…

Január igen erősen indul, nagy erők mozdulnak meg és rendeződnek át a védikus égen. A hónap a Nyilas stellium, azaz az ideológiai – politikai, világnézeti, vallási, és/vagy spirituális – útkeresés, tisztulás végjátéka. Valahol a mélyben (vagy épp a magasban) az utolsó sakklépések történnek, s a Szaturnusz hó végi Bakba lépésével megkezdődik a következményekkel való szembesülés. A hónap a Merkúr-Jupiter-Kétu hármas együttállásával indul a Nyilasban, és a Nap-Plútó-Szaturnusz trió együttállásával folytatódik, majd fejeződik be. Ezeknek az együttállásoknak az üzenete: eljött az ideje annak, hogy gondolkodásunk kiszabaduljon a hamis megközelítésekből, véleményalkotásunk valós alapra helyeződjön, egy sor elhallgatott tény lepleződjön le. A hónap három legfontosabb konstellációja a Jupiter-Kétu együttállás, a Holdfogyatkozás és a Szaturnusz jegyváltása. Január 6-án a Jupiter (hit, tapasztalat, bölcsesség) találkozója a Kétuval (spiritualitás, lezárás, múlt) legalább két síkon indít el változásokat. Egyrészt a spiritualitás, a transzcendens felé, de ez a nyitás sokféle irányzatot és tévelygést is tartalmazhat. Jó lenne megőrizni…

2019. november 5-én a nap első órájában a Jupiter belép saját jegyébe, a Nyilasba. Az asztrológus számára mindig nagy élmény, amikor a nagy bolygók egyike jegyet vált, hát még amikor a Guru, az égi tanító teszi ezt, ráadásul saját felségterületére érkezve. A Skorpió Jupiter gyötrő lelki tendenciái után egyfajta kiszabadulásnak élhetjük meg a Nyilas Jupitert, bár a váltás napjai mindig hektikusak, főként ha a nagy bolygó az érzékeny gandanta jegyhatáron halad át. Az október 31. és november 10. közti gandanta napok megérdemlik az odafigyelést, lelassulást, mert nagyon nagy energiák mozdulnak meg. Átrendeződésük kér néhány napot, és ez váratlan történéseket, kiszámíthatatlanságot hozhat. 2019 áprilisában kaptunk már egy kb. 3 hetes ízelítőt a Nyilas Jupiterből, most hosszabb időre érkezik. A Jupiter egy jegyben átlagosan 13 hónapot tölt, ezúttal azonban másként számolhatunk. Röviden összefoglalva zegzugos útját: 2020. november végéig lesz a Nyilasban, eközben 3 hónapig a Bakba látogat. Jelen írás a Nyilasban töltött…