Tag

Ardra

Browsing

Március közepén a Vízöntő Szaturnusz a jegyen belül naksatrát vált, és belép a Szatabishaba. Ez a naksatra a Rahu alá tartozik, ettől kezdve tehát (hozzávetőleg egy évig) szaturnikus jegyenergiában és Rahu naksatraenergiában működik a karma bolygója. A Szaturnusz egy rendező és manifesztáló elv, míg a Rahu egy fejlesztő, felforgató elv. Ismerős lehet a Szatabisha, 2023. február 20-án itt volt Újhold, amely mintegy előkészítette a terepet az idelépő Szaturnusznak. Ebben a szabadságról, kiszabadulásról, gyógyulásról szóló naksatrában közel 1 évig tanít majd a Szaturnusz. A Vízöntőben megfogalmazódó célok (közösségi működés, jövőorientáció, társadalmi és környezet iránti érzékenység, szabadság, szolidaritás) nem változnak, hanem ezeken belül a Rahu mint fejlődési késztetés erősödik fel. Minden Rahu naksatra az adott jegybeni fejletlenségről és annak kijavításáról szól. Ezért itt, a Vízöntőben előtérbe fognak kerülni azok az egyéni törekvések, önszerveződések, civil mozgolódások, kollektív összefogások, amelyek révén megnyílik a kiszabadulás lehetősége olyan hatalmi struktúrákból és tudati mintázatokból, melyek korlátozzák az…

A védikus tranzit Mars március 13-án, a nap első órájában – mintegy 6 hónapnyi Bika tartózkodás után – megérkezik az Ikrek csillagképbe, a Merkúr jegyébe, ahol május 11-ig marad. Az elme jegyébe megérkezik az aktivitás. Minden jegyváltás kibillenéssel jár, ráadásul egy bolygó bármely jegy végén és elején átlagos erősségéhez képest gyenge. A Mars mostani átlépését nehezíti, hogy elhagyni szándékozott jegyének (Bika) ura, a Vénusz is jegyváltásban van, ráadásul ő egy gandantával megterhelt jegyváltásban: a Halak/Kos jegyhatár gandanta zónáján március 11. déli óráktól 12-e este 19:30-ig kel át. A gandantába lépett, s ezért meggyengült Vénusz hatását jól illusztrálja, hogy hozzátartozó jegyeit, a Bikát és a Mérleget, s a benne foglalt planétákat is megrángatja, márpedig a Bika végén a Mars, a Mérlegben pedig épp egy Hold-Kétu együttállás található (vele szemben pedig a Rahu-Uránusz párosa a Kosban). Meglehetősen balesetveszélyes konstelláció, amely tőzsdei árfolyamkilengésekben, rendhagyó pénzügyi, banki történésekben, közúti balesetekben és tűzesetekben is megnyilvánulhat. (Ekkor, a…

Április 13-án újabb fontos konstellációváltás van a védikus égen: a Mars elhagyja kellemetlen útitársát, a Bika Rahut, és az Ikrekben vált egy nagyon más tempóra. Június 2-ig marad ebben a merkúri jegyben. A Mars jegyváltására röviddel egy merkúri (Halak Revati) Újhold után, valamint egy sor bolygó gandantán való átkelése (lásd érzelmi ingadozások és kiadós esőzés) és Kosba érkezése közepette kerül sor. E két lépés a Merkúr (kommunikáció) és a Mars (akarat, cselekvés) hangsúlyossá válását jelzi. Az április 12-i Revati Újhold egyben a védikus újév kezdete is (ezzel majd külön hírlevélben foglalkozunk), üzenete röviden: tudati működésünk, vagyis a megértés, gondolkodásunk átalakulása gyógyító hatással bír. Amikor a Mars jegyet vált és megérkezik az Ikrekbe (nyitottság, kommunikáció, gondolkodás, írás, beszéd), akkor ezek az Ikrek témák nagy energiákat kapnak, mert a Mars mindent mozgósít, amit érint, vagyis amit aspektál, illetve amelynek ura. Több agyalás, írhatnék, nagyobb mozgásigény, sok beszélgetés jellemzi időszakát. Ezért tartózkodási jegyén,…

Július a fogyatkozások hava. A Nap- és Holdfogyatkozások mindig a két fővilágosító együttállása (Újhold) vagy szembenállása (Telihold) alkalmával, a holdcsomópontok közelségében fordulnak elő. A fogyatkozások mindig változásokat jeleznek, nem is feltétlenül negatív vagy pozitív előjellel, mindkettő lehetséges, bár az asztrológiai hagyomány többnyire kedvezőtlen hatásokat, képességcsökkenést kapcsol hozzájuk. Mivel a július 2-i teljes Napfogyatkozást 16-án egy részleges Holdfogyatkozás követi, az bizonyos, hogy ez a két fogyatkozás a teljes hónapot egyfajta nyugtalanságban, zizegésben tartja. Másra is kell még figyelnünk ebben a hónapban, főként 8-10. között. Ekkor az asztrológiailag esésben lévő, tehát erővesztett Mars találkozik az éppen megforduló Merkúrral, és további nehéz konstellációk lesznek. Épp ezért ebben a hónapban – különösen az első felében – jobban kell figyelnünk külső-belső stabilitásunkra, energiáink beosztására, a stressz kerülésére. A július 2-i teljes Napfogyatkozás Budapestről számítva az Ikrek 16°30’-én, az Ardra naksatrában következik be. Az Ardra egy Rahu alá tartozó holdház, amely a belső nyugtalanság, elégedetlenség, destruktivitás,…