November az intenzív bolygómozgások hava, fontos jegy- és naksatra átlépések, illetve irányváltások lesznek.

Sokan fognak örülni a Mars jegyváltásának: 6 hónapos, Kétuval töltött Bak ideje lezárul, s a Vízöntőbe vált. A Kétu és Mars, két intenzív bolygó alaposan megmozgatott bennünket, a Kétu karmikus tartozásokkal szembesített, sok feszültség és ütközés árán.
Pozitív élmény lesz a Vénusz előreindulása, főként a Mérleg aszcendensek számíthatnak arra, hogy erejük visszatér, testi gyengeségük elmúlik. A Vénusz irányváltását követően, 24 órán belül a Merkúr kezd majd hátrálásba, jócskán megnehezítve a közlekedés és kommunikáció témáit.
A hónap végén pedig a Szaturnusz vált naksatrát, közelebb lépve a Plútóhoz, ismét éleződni fognak az ideológiai csatározások, hittel kapcsolatos viták.

A fentiek alapján novemberben 3 olyan nap van, amely kiemelt figyelmet érdemel, mert nagyon intenzív energiaváltásokban leszünk: november 6., 16. és 27. Egyszerre lehetünk fáradtak, túl pörgősek és kaotikusak, ezért tanácsos kívül kerülni az eseményeken, lehetőség szerint távolról, nem bevonódva szemlélni azokat, háttérbe húzódni, lelassulni.

november 6. – a Mars jegyváltása a Vízöntőbe, egyúttal Újhold napja
november 16-17. – Nap  Skorpióba váltása, a Vénusz előreindulása, Merkúr retrográddá válása
november 27. – Szaturnusz naksatraváltása, a Jupiter és a retrográd Merkúr 2. találkozója

Nézzük a naptárban a fontosabb változásokat.

November 6. – A Mars, erőnk, energiánk, aktivitásunk és kezdeményezésünk planétája végre átlép a Vízöntőbe, s így – a Kétu szomszédsága miatti – sok feszültséggel járó, 6 hónapos Bak tartózkodása véget ér. Nagy megkönnyebbülés a Bakoknak, Kosoknak és Skorpióknak. Közösségi, szociális témák erősödésének időszaka.
Ugyancsak ezen a napon Újhold a Mérleg jupiteri holdházában, új fejezetet nyit a kapcsolati tőke építése és a kapcsolati egyenrangúság kérdéseiben.

November 16. – A Nap kilép a Mérlegből, ahol esésben volt egy hónapon át, és a Skorpióba vált, társulva a Jupiterhez. Szellemi utazások hava, miközben a hivatásbeli érvényesülés is támogatott.
Ezen a napon zárul a Vénusz 6 hetes retrográd időszaka, mely alatt kapcsolati tisztázások, gyógyulások és nosztalgiázások zajlottak. A Vénusz még január 1-jéig marad saját jegyében (Mérleg) erős pozícióban, továbbra is napirenden és aktívan tartva a párkapcsolat, házasság, partnerség kérdését.

November 17. – Alig fordul előre a Vénusz, egy napon belül a Merkúr válik retrográddá. A kommunikáció, média, üzlet, racionalitás bolygója 3 héten át lassítja életünket, és teszi bonyolulttá ügyintézéseinket. Félreértések, közlekedési zavarok, utazási bonyodalmak nehezíthetik napjainkat, érdemes mindent duplán ellenőrizni.

November 23. – Reggel Telihold a Skorpió (Anuradha) Nap és a Bika (Krittika) Hold oppozíciójából. Belső világunk és külső megnyilvánulásaink viszonyáról kérdez.

November 25. – A magasabb rendű szeretet bolygója, Neptunusz előrefordul, azaz direktté válik a Vízöntő közepén, a Szatabisha holdházban. Szociális érzékenységünk, segítőkészségünk, szabadságigényünk ismét fejlődésnek indul. Környezetvédelmi kérdések, eltusolt ügyek kerülhetnek napvilágra.

November 27. – Karmabolygónk, a Szaturnusz végleg elhagyja a Nyilasban a Múla holdházat, legközelebb 29 év múlva fog ismét  ideérni. A Szaturnusz bő egy évre,  2019. december végéig átlép a vénuszi Purvasadha holdházba. Járt már itt, egy energiában a Plútóval, a radikális változások bolygójával. Arra számíthatunk, hogy az ideológiai szélsőségek felpörögnek, a vallási, világnézeti vagy politikai fanatizmus ismét előtérbe kerül. Mindezek az ideológiai túlzások tisztulásra várnak oly módon, hogy előtte felerősödnek, és összecsapnak. A következő 13 hónapban ez a folyamat zajlik majd körülöttünk.

A hónap folyamán érkezünk a részletekkel.

Szeretettel
Vishakati

 

Write A Comment