A védikus asztrológiában 2018. október 11. és 2019. november 5. között a Skorpióban halad a Jupiter. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire számíthatnak a Skorpió Jupiter évében az egyes jegyek – azaz akiknek az adott jegyben van az aszcendense és/vagy a Holdja. Legutóbb 12 évvel ezelőtt – 2006. szeptember és 2007. október között – járt e jegyben a Jupiter, érdemes visszaemlékezni, mi történt velünk abban az évben. Kezdjük a főszereplő Skorpiókkal. A Skorpió aszcendensek és Holdak számára egy új 12 éves ciklus kezdődik, hiszen 12 évvel ezelőtt járt ugyanitt a Jupiter. 1. házas utazás, énjük, szellemiségük áll fejlődés előtt. Remek időszak sok új élménnyel, távoli utazásokkal, új tanulmányokkal. Szellemi bővülés időszaka, amelyhez új gurut, mestert is találnak. Jupiter a férfi képviselője a nők horoszkópjában, elsősorban a nők számára új partnert is hozhat. Gyermekáldás lehetősége. Mivel mindent átlagon felül hasznosítanak és beépítenek, érdemes körültekintőbben étkezni, nehogy felszaladjon néhány nem kívánt kiló. A Nyilasok számára…
Október 11-én – budapesti idő szerint 15:49-kor – Jupiter, az égi tanító jegyet vált, és a következő 13 hónapban a Skorpióban vezet bennünket. Skorpió a mélyülés, átalakulás, a belső utazás és az elengedés jegye, az árnyékunk, amely régi, előző életbeli lelki sérüléseket hordoz, Jupiter pedig a Guru, aki – alámerítve bennünket ezekben a magunkkal hozott érzelmi blokkokban – a megtapasztaláson keresztül tisztít és tanít. A Skorpió Jupiter éve belső, valódi világunk felé történő tapasztalatszerzés, de ennek ára számunkra meghaladott lélektartalmak és minőségek elengedése, vagyis belső énünk átalakulása. Egy fontos év belső bölcsességünk felé. A Jupiter saját jegyei a Nyilas és a Halak, melyek a Skorpiótól a 2. és az 5. jegyek. A Skorpió Jupiter ezért a 2. (értékek, kötődés, táplálkozás) és az 5. (gyermek, kreativitás, vállalkozás, szívbéli örömök) témákban hoz megéléseket, s rajtuk keresztül átalakulást. Ezek között – felerősödhet a táplálkozás szerepe, megváltozhat annak minősége vagy a fontossága. Átalakíthatjuk azokat…
Augusztus 30-án Kétu, a leszálló holdcsomópont fontos lépést tett: a Bak jegyben hátrálva (ez az ő kizárólagos haladási iránya) a holdi naksatrából (Sravana) a Nap energiájába (Uttarasadha) lépett, s itt is marad 2019.március 7-ig. Kétu a múlt hordozója. Energiája fizikai szinten tisztító, szeparáló, lezáró, szellemi, spirituális szinten pedig a haladást, mélyülést támogatja. A Bak jegyben mindenkor a felelősség kérdését firtatja abban a témában, amelyet a személyes horoszkópban érint. Most, a Nap naksatrájába lépve a Nap jelentéstartalmait fogja tetemre hívni: a hatalomhoz, autoritáshoz, apánkhoz való viszonyunkat, az apaság kérdéseit, egónk megnyilvánulásait. Mennyire viseljük el az autoritást magunk felett? Hogyan viszonyulunk a felettünk álló tekintélyhez, főnökünkhöz, apánkhoz, és viszont: hogyan gyakoroljuk a hatalmat, annak bármely szintjén. Mennyire felelős a hatalmunkhoz való hozzáállásunk? S nem is kell nagy dolgokra gondolni: hogyan bánunk mindazokkal, akik valamely tekintetben alárendelt helyzetben vannak hozzánk képest, vagy ki vannak nekünk szolgáltatva (gyerek, beosztott, ügyfél stb.) E tekintetben tehát…
Ahogy arról a májusi előrejelzésben már szó esett: 2018. május 2. és november 6. között a Mars hosszú és mozgalmas Bak jegybeli tartózkodása befolyásolja mindennapjainkat. Most nézzük meg ennek a jelentős asztrológiai konstellációváltásnak az elemeit és a hatását. Először is szükséges leszögezni, hogy a Bak jegy a Mars legkedvezőbb tartózkodási helye. Jól érzi itt magát, sok energiát ad, elsősorban a marsikus Kos és Skorpió szülötteknek (tehát akiknek itt van az aszcendense, és/vagy a Holdja), és az aspektált Bak, Kos, Rák, Mérleg és Oroszlán szülötteknek – ők az érintettek a védikus asztrológiában speciális Mars aspektusminta (1,4,7,8,10 jegyek) szerint. A felsoroltak tehát mind részesülnek abból a többletenergiából, amelyet a Bak Mars közvetít emelt helyéről, bár természetesen mindenkire hatással lesz egyéni horoszkópja szerint. A Baktól 8. jegytávolságra levő Oroszlánok számíthatnak több kimozdító, változtató hatásra, mert ez a 8-as minőség következménye. A többletenergia ténylegesen aktívabb időszakot, néha a kelleténél több zizegést, nyüzsgést jelent, de…
Április 26-án, csütörtökön ismét fontos váltás történik a védikus égen: a holdcsomópontok közül a felszálló, azaz a Rahu naksatrát vált: 2019. január 3-ig szólóan a Rák jegy szaturnikus holdházába, a Pusjába lép. Tudjuk már, hogy a holdcsomópontok a karma jelzői, s amikor jegyet vagy holdházat váltanak, akkor hónapokra lényegesen átrendeződik az életünk egy területe. A Rahu 2017 augusztusa óta van a Rákban, a múlt, a család, az anya és az otthon jegyében. Felforgató karakterével e témák vonatkozásában hozhat nehézségeket, változásokat. Ezek április 26-tól sorsszerűbbek lesznek, hiszen a Rahu a Rák jegy szaturnikus holdházába lépve megkerülhetetlen feladatok elé állít bennünket, mert a Szaturnusz maga a karma. A Pusja Rahu működése úgy írható le: szembesülés érzelmi felelősségvállalásunkkal. Ez magában foglalja kapcsolataink és családtagjaink iránti érzelmeink hitelesítését lelkiismeret és kötelezettségvállalás szempontjából, de azt is, hogy érzelmeink mennyire szívbéliek, valódiak, mélyről jövők. A Pusja Rahu elszámoltatása arra is kiterjed, hogy saját magunkkal mennyire vagyunk őszinték.…
Ahogy telik-múlik a december, nő körülöttünk a sötétség, és rövidülnek a nappalok. Lassulunk és mélyülünk, amelyben fontos szerepe van a retrográd Merkúrnak, és egy újabb fontos váltásnak a védikus égen. December 21-én a Bakban araszoló leszálló holdcsomópont, azaz a Kétu naksatrát vált, és a következő 8 hónapra a holdi energiájú Sravanába költözik. Nem elhanyagolható tény, hogy a váltás idején 4 bolygó van Kétu-energiában: a Nyilas Szaturnusz, Nap és Vénusz, valamint az Aswini Uránusz a Kosban, ezek mindegyikére hatni fog a Kétu megváltozott energiája. A váltás érdekes és jelentős több szempontból is, mert a Kétu egyike annak a 4 – nagyágyúnak is nevezett – fontos planétának (Szaturnusz, Jupiter és a 2 holdcsomópont), amelyek bármely konstellációváltása nagyban befolyásolja életünket. Közülük Kétu a múlt és a spiritualitás jelzője, jelen életünk aktív karmája, fizikai szinten pedig gyakran kísérik útját veszteségek és elkülönülés, magány. A Bak Kétu alapvetően felelősségvállalásunkat kéri számon, e téren ad fejlődési…
Október 26-án 11:59-kor a védikus rendszerben a Szaturnusz ismét és végleg a Nyilasba lép. Azért ismét, mert 2017. január 26-án már belépett ide (de szokásos évi retrográd időszaka alatt visszalátogatott előző jegyébe, a Skorpióba), és azért végleg, mert több Skorpióba visszalépése évtizedekig nem lesz. A Nyilas Szaturnusszal és az egyes jegyekre tett hatásával januárban már foglalkoztunk: 2 ¼ éves időszaka visszatalálás a szellemi, spirituális gyökerekhez, mindenkinek a sajátjához, amiben hisz. Mindenki betagozódik valahová a hite és a benne megszülető bizalma által, s ezen keresztül fog kapcsolódni. A Nyilasban együtt áll majd a Plútóval, amely a fanatizmus elszabadulását, és meggyőződéseink gyökeres átalakulását – jó esetben a gyógyulását hozhatja. Januári Nyilasba lépéséhez képest két jelentős konstelláció változott: Most egy Dhanistha Kétuval vált a Nyilas Kétu-energiájába (Mula) a Szaturnusz, ezért viszonylag gyorsan kiderül az is, kinek milyen felelőssége fűződik a hitbéli meggyőződéseihez. Sokat segít az a tény, hogy a Nyilas jegyura, a…
A védikus égen 2017.szeptember 12. és 2018. október 11. között a Mérlegben lesz a Jupiter, a tapasztalás, bővülés, gyarapodás bolygója. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, mire számíthatnak a Mérleg Jupiter évében az egyes jegyek, azok tehát, akiknek az adott jegyben van az aszcendensük és/vagy a Holdjuk. (Itt lehet a védikus aszcendenst és a Holdat is megtudni.) Mivel most a Mérlegek a főszereplők, kezdjük velük. A Mérlegek számára egy kis karmakör, egy új 12 éves ciklus indul. Fontos lesz önfejlesztésük saját személyiségük és a másokkal való együttműködés szempontjából is. Nagyobb vállalkozó kedv, kreativitás , több munka a mindennapokban. Nők számára érkezhet partner. Ebben a 13 hónapban a Mérlegek ügyeljenek a súlyukra, mert most könnyebben felszaladhat pár kiló. A Skorpiók a lelkükkel lesznek elfoglalva: befelé fordulásra, meditatív tevékenységre, lelki utazásra számíthatnak. Sok álmodás kísérheti ezt az időszakot. Jöhetnek váratlan kiadások, és gyakrabban fognak elkallódni tárgyaik. A Nyilasok baráti körük bővülését, új közösségek megjelenését várhatják a Mérleg…
A védikus égen 2017. szeptember 12-én nagy változás következik: Jupiter, a nagy jótevő, az égi guru jegyet vált, s 2018 októberéig a Mérleg jegyében lesz. A váltás környékén érdemes visszagondolni, mit hozott számunkra az előző jupiteri ciklus, a Szűz Jupiter bő egy éve 2016. augusztusától. Jupiter a tapasztaláson keresztül tanít. Mérleg évében a társsal, a párkapcsolattal, a mindennemű együttműködéssel és megfeleléssel függ össze jupiteri fejlődésünk, ahol a tét a külső és a belső egyensúlyának a megtalálása. A következő kérdéseket fogjuk különböző történéseken, megéléseken keresztül körbejárni, s remélhetőleg jobban helyretenni magunkban: Hogy állunk a kapcsolati függéssel, a megfelelési kényszerrel? Fenn tudjuk-e tartani több-kevesebb önállóságunkat, autonómiánkat a kapcsolatainkban? Milyen mértékben és mélységben vagyunk kompromisszum vezéreltek? Mennyiben függ saját megítélésünk mások véleményétől, megerősítésétől? Hogyan tudjuk személyes képességeinket, tudásunkat megmutatni másoknak, hogyan tudunk szerepelni, s mennyiben vagyunk kitettek a kívülről érkező megítélésnek? Felismerjük-e magunkban, hogy mekkora a külsőségek szerepe az életünkben, és tudjuk-e újraszabályozni ezek…
Az alábbi összefoglaló abban kíván segíteni, hogy lássuk a holdcsomópontok hatását az egyes jegyekre az augusztus 18-tól kezdődő 18 hónapban. A várható tendenciák mindig arra a jegyre vonatkoznak, ahol a védikus aszcendens és/vagy a Hold található. Az aszcendens itt kalkulálható. (Aki járt már nálam elemzésen, az általában már tudja, milyen aszcendense és Holdja van.) A prognózisok első része a Bak Kétu, a második a Rák Rahu – egymástól egyébként nem elválasztható – várható hozadékát írja le. Kétu, amely belül a szellemi fejlődést és külső világunkban az elengedést tanítja, a földjegyűekre (Bak, Bika, Szűz) hat leginkább, míg az anyagias Rahu a vízjegyűeket (Rák, Skorpió, Halak) mozgatja meg a legerősebben. Azt is mondhatjuk, hogy a tüzes Kos, Oroszlán, Nyilas és a levegős Ikrek, Mérleg, Vízöntő most inkább áttételesen kapja a tanításokat a holdcsomópontoktól. Nézzük az egyes aszcendensek kilátásait, és kezdjük a Bakokkal (tehát azokkal, akiknek az aszcendense és/vagy a Holdja a Bakban van). A Bakok számára izgalmas lelki…